Összeütközött egy furgon és egy kamion a főúton, előbbi sofőrjét már nem lehetett megmenteni és a másik vezető is súlyosan sérült. Az óriási csattanás után a furgon szinte szétszakadt.
Tovább olvasomCímke: halálos
Még több derült ki a szolnoki halálos gázolásról, a sofőr felelőtlenségét és több súlyos hibáját is részletezték
Már a gyanúsított letartóztatását indítványozzák, rögtön az az egyik legfontosabb vád, hogy a megengedett sebesség nagyjából kétszeresével ment gépkocsijával.
Tovább olvasomCserbenhagyásos gázolás Szolnokon – halálos áldozatot is követelt
Két hölgyet gázolt el a gyalogátkelőhelyen a fekete autó, majd segítségnyújtás nélkül elmenekült a helyszínről. A baleset egyik áldozata információink szerint életét vesztette.
Tovább olvasomHalálos baleset a 31-esen Jászapátinál, már nem lehetett megmenteni a sofőr életét
Sajnos a képeken is látszott, hogy valószínűleg nagy lehet a baj és be is igazolódott, a jármű vezetője a helyszínen életét vesztette.
Tovább olvasomHalálos gázolás a 4-es főúton
Mentőhelikoptert is riasztottak a helyszínre, de sajnos minden erőfeszítés hiábavalónak bizonyult, a férfi életét vesztette.
Tovább olvasomHatalmas baleset Albertirsán és a 4-es főúton is, utóbbi halálos kimenetelű lett
A halálos baleset oka egyelőre ismeretlen, de a jelek arra utalnak, hogy a sofőr egy nagyívű kanyar előtt elaludhatott, utána pedig már nem tudta visszanyerni az irányítást a jármű felett, ami rettenetesen összetört. A roncsot látva pedig nemigen voltak esélyei a túlélésre. Ehhez képest az albertirsai ütközés közel sem lett ennyire súlyos.
Tovább olvasomMi történik? Két újabb baleset a 31-es főúton, ebből az egyik halálos volt
A két baleset egymástól alig 10-15 kilométer távolságra történt. Az egyik balesetet szenvedett autóból sajnos már csak holtan tudták kiemelni a sofőrt.
Tovább olvasomHalálos baleset a 4-es főúton Cegléd közelében, a 19 éves lány óriásit hibázott – videó
A frontális karambol túlélhető volt, de a fiatal lány nem kötötte be a biztonsági övét, így a hatalmas csattanásnál esélye sem volt élve megúszni.
Tovább olvasomHalálos baleset történt Karcagnál
Egy kamion elgázolt egy kerékpárost, akin már nem lehetett segíteni.
Tovább olvasomEgy súlyos és egy halálos baleset a 31-esen és az Alföldön
Az egyik esetben kanyarban történt egy igen csúnya frontális karambol, az áldozatot követelő balesetnél pedig egy autós (láthatóan) nagy sebességgel csapódott villanyoszlopnak lakott területen belül, életét már nem lehetett megmenteni.
Tovább olvasom