Közel egymillió forintját vitték el a jászkunsági férfitól, kihasználva, hogy már 89 éves

Hosszú időn keresztül kuporgatta össze kicsi kis vagyonát az idős úr, egy törökszentmiklósi férfi azonban bejutott az ingatlanon belülre, ahol meglátta a pénzszerzés lehetőségét. Ezután pedig nem okozott neki gondot, hogy ehhez bűncselekményt kell elkövetnie. A pénzt ugyan elvitte, de elkapták.

Tovább olvasom

Őrizetbe vették a volt minisztert a hatalmas Pegasus-botrány miatt… Lengyelországban

Nálunk is volt belőle jó nagy botrány, ám a megszokott módon, ennek sem lett következménye, pedig konkrét miniszterek és minisztériumok érintettsége bizonyosodott be. De itt a vizsgálat szerint minden rendben volt, az ellenzéki újságírók lehallgatásával sincs semmi gond.

Tovább olvasom

Jászkunság: a jogosult helyett a saját bankszámlájára utaltatta a fogyatékossági járulékot egy ügyeskedő nő

Ezt éveken át meg tudta tenni, a jogosult ugyanis nem is tudott arról, hogy a nevében ezt bárki igényelte. A pénzt pedig nem is láthatta, mivel az nem az ő számlájára érkezett egyszer sem. Aztán jött a lebukás.

Tovább olvasom

Saját fejszéjével fenyegette meg az idős férfit a tiszapüspöki rabló

Rablás bűntette és lopás miatt indítványozott letartóztatást a Szolnoki Járási Ügyészség azzal a 36 éves elkövetővel szemben, aki január 12-én délután, erősen ittas állapotban betört egy házba Tiszapüspökön, majd az ott tartózkodó idős férfit megfélemlítve követelt tőle készpénzt.

Tovább olvasom

“Te mondd, hogy független az ügyészség, a te hangod mélyebb!” – furcsaság az időközi választás előtt

Tompos Márton fényképezte le a furcsa, bár Magyarországon annyira mégsem különleges jelenséget. Az épületben van a járási ügyészség, mégis kint a fideszes jelölt plakátja az ablakban. Az ügyészség azonban kikéri magának, semmi közük ahhoz az ablakhoz. Akkor ezek szerint csak önkormányzati helyiség… az sokkal megnyugtatóbb lenne.

Tovább olvasom

Nemrég még Szijjártóval fotózkodott, most választási csalás miatt vádat emeltek a Fidesz képviselője ellen

Bár Magyarországon egyre többeknek van elegük abból, hogy a kormányoldalon semminek nincs következménye, egy-két apróbb eset mégiscsak akad. És lepődjünk meg, a szomszéd megyében történt eset vádlottja is egy hölgy. Úgy tűnik, a Fidesznél a nőket az elmúlt években könnyebben feláldozzák, elég csak Varga Juditra, vagy Novák Katalinra gondolnunk.

Tovább olvasom