Isten éltesse a hölgyeket nőnap alkalmából – tudjuk-e honnan ered a hagyomány?

Március nyolcadikán minden férfi hagyományosan meglepi valami aprósággal, leginkább virággal a szívéhez közel álló hölgyeket. Ez a kedves szokás immáron több mint egy évszázados, de kevesen tudják, hogy az első nőnap például még februárban volt. Nemzetközivé pedig mindössze a hetvenes években vált.

Tovább olvasom

Kellemetlen és áthallásos: hibákkal tele tették ki egy iskola névtábláját

Rendkívül ciki, hogy egyrészt alig van szöveg a táblán, mégis két súlyos elírást is sikerült beletenni. Ennél is kellemetlenebb, hogy a tábla kikerült, a felelősök pedig ennyi ideig nem vették észre a két szarvashibát. Ráadásul a hírek szerint nem is egy tábla érintett.

Tovább olvasom

Ezt beszélik: a független vidéki magyar média heti sajtószemléje

A közműhálózat miatt nem lehet fákat ültetni Debrecenben, Borsodban 320 védőnő nem kapta meg a havi illetményét. Kiderült, mégis épülhet óriásparkoló, óriáskikötő a Fertő tó partján, a Vas megyei Márk és Barbi pedig elkeseredtek és elmentek világot látni. Pécsett fennakadások lesznek a buszos sztrájk miatt, Szeged környékén pedig erdő helyén katolikus iskola lesz. Kubatov Gábor Szolnokon sztorizgatott, az „elcseszett” Z generáció Veszprémben kesergett, Kecskeméten pedig a Jobbik és a Momentum kiszállt a választási együttműködésből.

Tovább olvasom

Ezt beszélik: a független vidéki magyar média heti sajtószemléje 

Angolt tanító mormonok, TikTok-ambíciók nélküli sztártörténészek, e-rollerező autósok, motiválni akaró konduktorok, megegyezni nem tudó kerekasztal-tárgyalók, csődöt jelentett ruhagyár, friss Fertő-tavi közbeszerzés, újabb fideszes korrupciógyanú és egy a szuverenitásvédelmi törvénytől nem tartó szerkesztőség – többek között erről írt a héten a független vidéki média Magyarországon. 

Tovább olvasom

Nagy a felháborodás az egynapos autópálya-matrica ára miatt

A kormány totálisan elrugaszkodott a valóságtól, drágább lesz az egynapos matrica, mint például a jóval magasabb átlagfizetéseket kínáló Ausztriában. A szolnokiak számára sem jó hír, a gyorsforgalmi utak használata jelentősen megdrágul, nemcsak az egynapos matrica használatával.

Tovább olvasom

Sorszámmal az üresedő belvárosban, gimnáziumi évek gyümölcsei – vidéki lapszemle

Hat éve nem fizetnek a buszközlekedésért Szolnokon; Szombathelyen készülnek a lakótelepi parkolás szabályozására, de gyanús, hogy előbb kivárják az önkormányzati választásokat; Debrecenben pedig arról értekeztek, mennyi szufla van még a pedagógusok ügyében – ezek a témák érdekelték a héten a legjobban a Budapesten túli szabad szerkesztőségeket és olvasóikat.

Tovább olvasom

Geszti Péter: A magyar politika szavazatmaximalizálása állandó mentális háborús félelmet generál

A magyar néplélek rejtelmeiről, az egyéni és a társadalmi boldogulás lehetőségeiről és nehézségeiről beszélgettek Geszti Péterrel a Szemlélek Társalgóban. Nagy adomány a nem panaszkodás képessége – vetette fel bevezetésként Geszti Péter, miközben elismerte: súlyos állapotban van, egyre mélyebbre ássa magát Magyarország, de szerinte ebben a helyzetben is meg kell tudni találni a belső egyensúlyt. Geszti Péter véleménye szerint a külső körülmények és a közösségi média térhódítása is megnehezíti a boldog élet megvalósítását. “Egyrészt mindenki pozitív dolgokat akar magáról mutatni a közösségi oldalakon, de ezek kreált képek, amik nem a valóságot…

Tovább olvasom

Így zajlott az idei Pride – 35 ezren vonultak

Szombaton tartották a 28. Budapest Pride Felvonulást, amelyen a hatalmas hőség ellenére idén is 35 ezren vonultak a szabadságért, elfogadásért és a szerelemért. Az ellentüntetők is kivonultak a rendezvényre, azonban a molinójuk nagyobb volt, mint a “tömeg”, amit képeztek. Maroknyi ellentüntető jutott csupán arra a közel 35 ezer emberre, akik szombaton részt vettek a 28. Budapest Pride felvonuláson. A rendezvényen David Pressman, az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövete is megjelent, és együtt vonult a tömeggel, melyhez később beszédet intézett Karácsony Gergely főpolgármester, de feltűnt a színpadon többek között Steiner Kristóf is, Radványi Viktória, a Pride főszervezője pedig lefóliázva…

Tovább olvasom