Jelentős pénzjutalmat ajánlott fel Wáberer György mindazoknak, akik választási csalással kapcsolatos információkat osztanak meg a hatóságokkal. A milliárdos vállalkozó közösségi oldalán jelentette be: fejenként 300 ezer forintot kap az, aki akár elkövetett, akár megkísérelt visszaélésekről tesz bejelentést, és azt érdemi bizonyítékokkal is alá tudja támasztani.
Tovább olvasomSzerző: szol24.hu
Rendszerváltásra és közös eredményváróra hív Györfi Mihály
Györfi Mihály, Szolnok polgármestere szerint “sorsfordító napok előtt állunk. Most hosszú időre eldől városunk és az ország jövője.” A városvezető mindenkit egy közös rendszerváltásra és eredményváróra hív vasárnap.
Tovább olvasomPócs János botránya Jászapátiban, álmodozás Miskolcon
A Dél-Alföldön is megosztja az embereket a közélet, Jászapátiban káromkodva fenyegetőzik a kormánypárti képviselő, Debrecenben “mocskos fideszezés” fogadta a miniszterelnököt, Egerben pedig a kormányypárt győzelmétől teszik függővé a meglévő eredményeket. Többek között ezekről az érdekességekről számol be a független helyi lapok heti médiaajánlója.
Tovább olvasomWáberer György: A Fidesz vezetői az árulók – videó
Sárospatakon látta vendégül stábunkat Wáberer György, aki a Tokaj-Zemplén térség fejlesztéséért felelős kormánybiztosként rálátott a rendszer működésére. Az üzletember most őszintén beszélt arról, miért tartja árulónak a Fidesz felső vezetését, hová tűntek a Tokaj-Hegyaljának szánt források, és miért látja a megoldást a Tisza Pártban.
Tovább olvasomÜzentek a következő kormánynak – így állítanák helyre a sajtószabadságot Magyarországon
Az amerikai központú nemzetközi újságírói szervezet, a Committee to Protect Journalists (CPJ) szerint súlyosan romlott a magyar médiapiac helyzete az elmúlt 16 évben, ezért 10 konkrét lépést várnak a következő kormánytól a sajtószabadság helyreállítására.
Tovább olvasomHatalmas tömeget vonzott a Rendszerbontó koncert
Két nappal az országgyűlési választások előtt nagyszabású, erősen politikai felhangú koncertet szerveztek Budapesten, a Hősök terén – számolt be róla a HVG. A „Rendszerbontó Nagykoncertet” a Polgári Ellenállás hívta életre, amely mögött Puzsér Róbert áll.
Tovább olvasomA gabonafeldolgozás új központja épült fel a Nagykunságban
Karcagon átadták a Kun-Malom Grain Kft. legújabb hántoló- és őrlőüzemét. A közel 1,8 milliárd forintos beruházás a térség gabonafeldolgozó kapacitását hivatott növelni, valamint a technológiai korszerűsítés és a fenntarthatóság révén az ország gazdasági stabilitását is erősíti az ígéretek szerint.
Tovább olvasomRájuk szavazhatunk a karcagi központú választókerületben áprilisban
Könnyen lehet, hogy véglegessé vált a névsor a karcagi székhelyű választókerületben, a megyében rekord, összesen nyolc jelölt neve szerepelhet majd a szavazólapokon az április 12-i országgyűlési választáson. A kampány utolsó szakaszához érve a politikai paletta a kormánypárti regnáló képviselőtől a tiszás új hullámon át a független indulókig terjed, miközben a Jobbik frakcióvezetőjének visszalépése is .
Tovább olvasomÚj babamentő inkubátort adtak át Jászberényben
Korszerű babamentő inkubátorral bővült a Jászberényi Szent Erzsébet Kórház eszközparkja. A széles körű társadalmi összefogással megvalósult fejlesztés által biztonságos és anonim módon nyílt lehetőség a kilátástalan helyzetbe került szülőknek újszülöttjük elhelyezésére. A térségben nem ez az első ilyen eszköz, amely esélyt ad a legkisebbeknek: Szolnokon az elmúlt években több alkalommal is életet mentett a babadoboz.
Tovább olvasomMéregdrága előzés Szolnok megyében
Súlyos árat fizetett a kapkodásért az az autós, aki Jász-Nagykun-Szolnok megye útjain próbált perceket nyerni a szabályok gátlástalan áthágásával. Az Opel Astra vezetője egyetlen manőver alatt három különböző kihágást is elkövetett, így a rendőri intézkedés végére nemcsak a pénztárcája bánta a sietséget, hanem a jogosítványa is komoly veszélybe került.
Tovább olvasom