Már nemcsak a szolnokiak előtt ég a MÁV, az osztrákok levágták járatainkat a nyugat-európai hálózatról

Az osztrák vasúttársaságnak elege lett, hogy a MÁV képtelen legalább nagyjából tartani a menetrendet és mindig óriási késéssel érkezik Bécsbe szinte az összes járatunk, ezzel viszont kaotikussá teszik az ottani közlekedést is, így egyoldalú lépésre szánta el magát Ausztria. Ekkorát még nem égett a vasúti közlekedésünk, mint most Lázár alatt.

Tovább olvasom

Hétfőtől módosul a menetrend a Budapest-Szolnok-Békéscsaba vonalon

Augusztus 28-tól október 13-ig a nemzetközi InterCity-k kivételével valamennyi vonat helyett pótlóbusz közlekedik Békéscsaba és Lőkösháza között. A Békéscsaba és Lőkösháza közötti átépítés miatt a Budapest-Szolnok-Békéscsaba-Lökösháza vonalon módosított menetrend szerint közlekednek a vonatok – tájékoztatott a MÁV Zrt. Mint írják, augusztus 28-tól október 13-ig a nemzetközi InterCity-k kivételével valamennyi vonat helyett pótlóbusz közlekedik Békéscsaba és Lőkösháza között. A pótlóbuszok Kétegyházán a Szent Imre utcai Volánbusz megállóban is megállnak. A Dacia nemzetközi gyorsvonatok (346, 347) kerülő útvonalon, Biharkeresztesen át közlekednek. Pótlásukra Békéscsaba és Szolnok között gyorsvonat közlekedik (7440, 7449).

Tovább olvasom

Traktor és személyvonat ütközött Martfűnél

A szerelvényen 35-en utaztak, pótlóbusz érkezik értük, a helyszínelés végéig Martfű és Tiszaföldvár között nem közlekedhetnek a vonatok. A Szolnokról Szentesre 12:55-kor elindult személyvonat (7214) oldalának ütközött egy traktor szerdán délután Martfűn, a Zsófia Halom úti andráskereszttel jelöl vasúti átjáróban – tájékoztatott közösségi oldalán a MÁVINFORM. Mint írják, a helyszínelés végéig Martfű és Tiszaföldvár között nem közlekedhetnek a vonatok. Személyi sérülés szerencsére nem történt. A Tiszatenyő–Szentes vonalszakaszon hosszabb eljutási időre kell számítani. A történtek kapcsán a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a rakodógép villája belógott az átjáróba, ez okozta az ütközést. A…

Tovább olvasom

A MÁV-ra csapást mért a balsors: 35 vonat nem tudott elindulni a vonalbezárások első napján, Szolnok is érintett

Természetesen nem azok a járatok, amelyek az állami vállalat döntésének köszönhető vonalbezárások miatt egyébként sem közlekedtek volna, hanem menetrendszerinti vonatok. Van, amelyik el sem indult, némelyik pedig elindult, csak lerobbant menet közben. A szolnoki vonalon utazók is bosszankodhattak.

Tovább olvasom

Így búcsúztak a Karcag-Tiszafüred vonaltól

Mától a kormány jóvoltából nem közlekednek tíz szárnyvonalon a vonatok. Helyettük autóbuszok szállítják az utasokat. A Karcag-Tiszafüred vasútvonaltól is érzékeny búcsút vettek. Jenei Zsolt egy fotósorozattal és pár mondattal köszönt el a vonaltól. Ezt írta tegnap: Egy korszak vége, Karcag-Tiszafüred utolsó napja! Holnaptól bezár. Szerettük ezt a vonalat Búcsúszolgálat a 103 vonaltól.” A vonal beezárása ellen egykoron még Varga Mihály és Fazekas Sándor fideszes politikusok is tiltakoztak. Mint ismert, megyénkben még a Lakitelek-Kunszentmárton vonalat zárták bár. Vajon mi lesz a vonalak mentén található épületekkel, más vagyontárgyakkal? Forrás: Karcagi Hírmondó Facebook…

Tovább olvasom

Mészáros Lőrincék megszánták a MÁV-ot és besegítenek a kétpói pusztítás helyreállításában

Az állami vasúttársaság már két és fél hete dolgozik a kisiklott tehervonat okozta baleset pusztításának eltakarításán és helyreállításán. Most a nemzet gázszerelőjének egyik cége rendelkezésre bocsátott egy különleges gépet, aminek köszönhetően hamarabb állhat majd helyre a normális vasúti közlekedés a szolnoki vonalon.

Tovább olvasom