Kíváncsi egyáltalán valaki a lakók érdekeire? – egy behajtási engedély miatt áll a bál Szolnokon

A szolnoki Fakopács utca egyik lakója egy behajtási engedély körüli konfliktus kapcsán levélben kereste meg a Szol24-et, őt idézve azért, „mert már nem nagyon tudjuk, kihez forduljunk panaszunkkal.” Az általa elmondottakból valóban az a kép rajzolódik ki, az önkormányzat és az illetékes hatóságok mintha egyáltalán nem lennének tekintettel az ott élők érdekeire. De mi történt pontosan?

Tovább olvasom

Nincs építési engedély, a fideszes település mégis elkezdte építeni a kikötőt

Jogerős bírósági ítélet vonta vissza a kikötő építési engedélyét Balatonföldváron. Most azonban meglátszik, milyen mély és remek demokrácia van Magyarországon, a fideszes polgármester felügyelete mellett a tiltás ellenére is elkezdték az építkezést. Hiába helyezte tavaly a bíróság hatályon kívül a Balatonföldvárra tervezett kikötő építési engedélyét, megkezdődött a balatonföldvári kikötő építése az egyik városi strand területén – írja az RTL.hu. A tervek szerint a jelenlegi strand közepén két, több száz méteres töltés nyúlik majd be a tóba. A kikötő építését helyi civil szervezetek támadták meg a bíróságon, mert attól tartanak, hogy az…

Tovább olvasom

Jász-Nagykun-Szolnok megye: ezen a településen szabad avart, kerti hulladékot égetni

A légszennyezettségnek egyáltalán nem tesz jót, ha avart égetünk. A tiszapüspöki önkormányzat képviselő-testülete rendeletet fogadott el az avar és kerti hulladék kezelésére, égetésére vonatkozó szabályokról. A rendelet november elején lépett hatályba. Ezek szerint avart, kerti hulladékot csak olyan helyen és területen lehet elégetni, ahol az égetés a személyi biztonságot nem veszélyezteti, vagyoni és környezeti kárt nem okoz. Avart és kerti hulladékot nagykorú személy kizárólag a saját telkén égethet, közterületen égetni tilos. Égetni október 1-től május 31-ig, hétfőtől vasárnapig, délelőtt 5-8 óráig, délután 15-20 óráig lehet szélcsendes időben. Az égetés időtartama…

Tovább olvasom

Nincs menekvés, az utolsó két magánkézben levő magyarországi meddőségi centrum be fog zárni

A kormány indoklás nélkül elutasította, hogy megmentsék a két fontos centrumot, így június utolsó napja után egy közelmúltbeli új törvény miatt megszűnik a működési engedélye. Június végén megszűnik a működési engedélye az utolsó két magánkézben maradt meddőségi centrumnak, miután az állam nem vásárolja meg azokat. A kormány levélben tájékoztatta a döntésről a Reprosys Termékenységi Központot és a Versis Clynicset – írja a 444. „Sajnálattal tájékoztatjuk Önöket, hogy noha a Reprosys Termékenységi Központ tulajdonosai (…) az egészségügyi intézményt a Magyar Állam javára megvásárlásra felajánlották, Magyarország Kormánya nem tartotta indokoltnak annak állami fenntartásba…

Tovább olvasom

Hadházy érdeklődött volna Rogán Cecília tihanyi villájának engedélyéről, “a járványhelyzet miatt” utasították el

Még az építési hatóság is annyira küzd a járvány ellen, hogy a következő 45 napban (közben lesz egy választás is…) képtelen néhány dokumentumot bemutatni Hadházy Ákosnak. Müller Cecíliáék elindítottak bő két évvel ezelőtt egy lavinát, azóta minden kétes fideszes ügyet emögé lehet bújtatni. Ha áprilisban ismét Orbán nyer, ebben se várjunk semmilyen változást. „A veszprémi ÉPÍTÉSI HATÓSÁG ANNYIRA KÜZD A JÁRVÁNY ELLEN, hogy csak A VÁLASZTÁS UTÁN LESZ IDEJE megmondani, ROGÁN CECÍLIÁNAK VAN-E ENGEDÉLYE egy vadonatúj villát építeni Tihanyban (az UNESCO által a világörökség részeként nyilvántartott nemzeti park területén)” –…

Tovább olvasom

Tűzgyújtási tilalom lépett életbe egész Jász-Nagykun-Szolnok megyében

Március 5-től tűzgyújtási tilalom lépett életbe Jász-Nagykun-Szolnok megyében. Amikor a tűzesetek bekövetkezésének valószínűsége nagy, az erdőgazdálkodásért felelős miniszter (Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Erdészeti Igazgatóság (NÉBIH EI)) TŰZGYÚJTÁSI TILALMAT (fokozott tűzveszély időszakot) állapíthat meg és hirdethet ki. Ilyenkor tilos tüzet gyújtani az erdőterületeken, valamint a fásításokban és az ezek 200 méteres körzetében lévő külterületi ingatlanokon. A tilalom kiterjed a felsorolt területeken található tűzrakóhelyekre, a vasút és közút menti fásításokra, beleértve a parlag- és gazégetést is. A jogi szabályozás és az ehhez kapcsolódó tűzgyújtási tilalom az erdők és fásítások környezetére értendő, de a…

Tovább olvasom