A miniszter úgy gondolja, a szolnokiak teljesen jogosan háborognak amiatt, hogy a MOL MOHU egyszer csak változtatott a szemétszállítás rendjén (és főleg célállomásán), ezért Szolnokon már jól láthatóan akadozik a hulladék elszállítása, ami a vállalat kötelessége lenne.
Tovább olvasomCímke: üzenet
Rendszerváltás 2026 – őrizetben az MNV volt főigazgatója, eltűnt 2,5 milliárd, visszalépett az igazságügyi miniszter(jelölt)
Magyar Péter az olasz miniszterelnökkel tárgyalt személyesen, közben a megszűnő Tényeket a valaha volt leghitványabb műsornak nevezte. Őrizetbe vették a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő volt főigazgatóját, mert valahol eltűnt két és fél milliárd. Akkora leépítések vannak a Fidesz-médiában, hogy az Origo teljes megszűnése is szóba került.
Tovább olvasomMegy az üzengetés Györfi Mihály és Orbán Viktor között, visszavágott a polgármester (videóval)
A miniszterelnök beszólt szolnoki beszédje során a város első emberének, Györfi pedig nem maradt adósa Orbánnak. A kampány utolsó 12-13 napjában járunk, itt legalább a tettlegességet megúsztuk.
Tovább olvasomSzolnok és Debrecen párhuzama – a lakosság egységben tiltakozik az akkugyár(ak) ellen
Szintén furcsa az ügyben, hogy a hajdúságiak tiltakozása éppen egy elsőosztályú futballmeccsen történt, ezt nyilván a közmédia és a fideszes szócsövek nemigen fogják emlegetni. A Fidesz régen elvesztette már a fővárost, majd a nagyvárosokat, majd az utcát is. De hogy már a focipályákat is elveszítsék…
Tovább olvasomA hétvégén Orbán üzent a fiataloknak, a fiatalok pedig köszönettel visszaüzentek a miniszterelnöknek (videóval)
Orbán Viktor a miskolci „háborúellenes gyűlésen” arra kérte a szülőket, hogy beszéljenek saját gyermekeikkel és vegyék rá őket, hogy ne a Tiszát, hanem a Fideszt támogassák, hiszen az a jövő záloga. A fiatalok nem meglepő módon már vissza is üzentek egy frappáns videóval a miniszterelnöknek.
Tovább olvasomEgy testvér utolsó üzenete: „Neked is velem kéne lenned” – ezt írta a túlélő a szentmártonkátai vonatbaleset áldozatának
Az elmúlt napokban Szentmártonkátán történ tragédia az egész országot megrázta, hiszen a vasúti átjáróban bekövetkezett vonatbaleset öt fiatal életét követelte, és csak egyetlen ember élte túl a szerencsétlenséget. A szerencsés hatodik utas nem volt más, mint a 18 éves Viktória, akinek szívszorító üzenetével tele van az internet.
Tovább olvasomGyörfi: Ha Szolnokra jön a Mi Hazánk masírozni, akkor jöjjön Pintér Sándor is
Szolnok polgármestere nagyon nem vágyik arra, hogy a fesztivál napján engedély nélküli rendbontók érkezzenek a városba. Úgy véli, ez a belügyminiszter alkalmasságának próbája is lesz, hogy meg tudja-e akadályozni az előre bejelentett „bajkeverést”, a szolnokiak ugyanis nyugalomra és biztonságra vágynak.
Tovább olvasomPócs János továbbra is képtelen leszakadni Magyar Péterről, most éppen ajándékot vitt a házához
Ez a videó legalább szelídebbre sikerült, mint a disznópörzsölős, amin Ruszin-Szendi Romulusznak üzent a jászsági fideszes képviselő. Feltűnő, hogy bár folyamatosan azt kommunikálja a Fidesz, hogy vezetnek a Tisza előtt, mégis minden politikusuk Magyar Péter befeketítésével foglalkozik. Pócs János sem kivétel.
Tovább olvasomÚj szereplő a Menczer-botrányban, Varga Judit is megüzente a Fidesznek, hogy el a kezekkel a gyerekeiktől
Varga Judit volt igazságügyi minisztert nem lehet azzal vádolni, hogy ellenzéki érzelmű lenne, sőt, a kormánypártok hű kiszolgálója volt éveken át. A keddi Menczer-botrányt viszont már ő sem tűrte szótlanul és volt férje közlése szerint megüzente a Fidesznek, hogy azonnal el a kezekkel a gyermekeiktől, akiket az államtitkár a durva vita során felemlegetett.
Tovább olvasomHa a Jászkunságban lakik és OTP-s számlája van, vigyázzon, új módszerrel próbálják átverni
Leginkább akkor vigyázzunk, ha interneten is szoktunk banki ügyeket intézni. A régi, megszokott, már javarészt kiismert módszerek mellett most feltűnt egy egészen másik, ahol ráadásul az üzenetet egészen remek magyarsággal írták meg.
Tovább olvasom