Elég komoly válság alakult ki Jászberény önkormányzatában, miután a képviselő-testület jelentős arányban utasította el Budai Lóránt polgármester alpolgármester-jelöltjét. A városvezető nyíltan beszélt a döntéshozók közötti mély ellentétekről és az együttműködés hiányáról a Jászsági Térségi TV-nek: a voksolást egyértelműen bizalmi kérdésnek tekinti, a lemondást nem fontolgatja, de a testület feloszlatását, amennyiben azt más képviselő kezdeményezi, hajlandó lenne megszavazni.
Tovább olvasomCímke: politika
Rendszerváltás a rendvédelemben, átláthatóság a Jászságban
A választásokat követően rekordgyorsasággal állt fel a Magyar Péter vezette új kormány, amelynek egyik legfőbb ígérete a korrupcióellenes küzdelem, az uniós pénzek hazahozatala és egy működő, emberséges ország megteremtése. Ebből a történelmi léptékű munkából a Jászság is aktívan kiveszi a részét: Halmai Ferenc egykori rendőrezredes, a térség új országgyűlési képviselője a Belügyminisztérium parlamenti államtitkáraként kapott kulcsszerepet. A kettős feladatkört ellátó politikus nem kevesebbet tűzött ki célul, mint a rendvédelem teljes depolitizálását és a jászsági településekkel való transzparens, stabil együttműködés megteremtését – a Jászsági Térségi TV kérdezte a politikust.
Tovább olvasomHadházy Ákos: a kormányváltás még nem rendszerváltás
Közel húsz év politikai szerepvállalás után ismét teljes állásban állatorvosként dolgozik Hadházy Ákos. Az egykori független országgyűlési képviselő az idei választáson vereséget szenvedett Zuglóban a Tisza Párt jelöltjével szemben, így parlamenti mandátum nélkül maradt. A Deutsche Welle riportjában azonban világossá tette, bár visszatért eredeti hivatásához, a közéletet továbbra is figyelemmel kíséri, és bizonyos ügyekben a jövőben is megszólalhat.
Tovább olvasomA püspök elismerte: “A politika mélyen bekerült a református egyházba”
A Fidesz egészen mélyen beágyazta (többnyire kirívó sikerrel) politikáját és gondolkodásmódját a magyarországi egyházközösségekbe. De minden eddiginél jobban bírálta ezt az összefonódást tiszántúli református püspök. És hogy mikor kezdődött a probléma? 1989-ben…
Tovább olvasomMilyen a közhangulat Szolnokon?
A szolnoki lakosság az országos átlagnál is borúsabban látja mind saját városa, mind az ország jövőjét – derül ki a Medián legfrissebb, a megyeszékhelyen végzett reprezentatív kutatásából. Az egészségügy és a közbiztonság helyzete jelenti a legnagyobb aggályt, politikai tekintetben pedig a Tisza Párt az országos felmérésekhez hasonlóan jelentős előnyben van a Fidesszel szemben.
Tovább olvasomVéget ért a színjáték, Ukrajna visszakapta a hazánkban lefoglalt teljes pénzszállítmányt
A közvélemény számára az ügy kipattanásától, március elejétől világos volt, hogy csak belpolitikai célokat szolgált a látványos akció, amit aztán a Fidesz mutogathatott a kampány során. Nem értek célt vele, így nem meglepő módon az eleve sok sebből vérző ügy úgy végződött, hogy először a gépkocsi utasai, majd a jármű, végül most a teljes szállítmány is visszakerült az ukránokhoz.
Tovább olvasomMajka nagyon durván visszaszólt az őt valótlanságokkal támadó Dopemannek
Majka nem arról híres, hogy ne szólna vissza az őt nyíltan – főleg politikai okból – kritizálóknak, mostani reakciójában pedig nemigen fogta vissza magát. A Fideszhez az utóbbi években átnyergelt Pityinger László ugyanis elképesztő állításokat fogalmazott meg az ózdi rapperrel szemben, mint például százmilliós állami juttatások a Csurran, cseppen után, vagy éppen diplomata útlevél.
Tovább olvasomTöbb település nem teljesítette időben a szolidaritási hozzájárulást
Április 15-én lejárt a szolidaritási hozzájárulás befizetési határideje, több önkormányzat azonban nem utalta el az összeget, és kivárásra játszik.
Tovább olvasomHogy mik vannak? A választás után hirtelen az M2 Petőfi TV is új korszakot kezd, megvilágosodtak
A közmédia csatornáin (rádió és televízió) kizárólag a NER-t szolgáló tartalmak futhattak már jó másfél évtizede. Ám az M1 és a Kossuth Rádió után hirtelen a nem fideszes kulturális műsorok is helyet kaphatnak a tiszás kétharmad tudatában. Érdekes ország vagyunk.
Tovább olvasomMielőbbi alakuló ülést és kormányalakítási felkérést vár a Tisza Párt
A hatalmas választási győzelmet követően a Tisza Párt elnöke határozott üzenetet küldött a Sándor-palotának: Magyar Péter azt várja Sulyok Tamás államfőtől, hogy a törvényi kereteken belül a lehető legkorábbi időpontra tűzze ki az új Országgyűlés alakuló ülését és haladéktalanul bízza meg őt a kormányrúddal.
Tovább olvasom