A Szolnoki Járási Ügyészség rablás bűntette miatt indítványozta annak a 17 és 16 éves fiatal férfiaknak a letartóztatását, akik a napokban kiraboltak egy nőt Szolnokon.
Tovább olvasomKategória: Uncategorized
Jászberény fideszes ex-polgármestere, Szabó Tamás azzal védekezett a bíróságon, hogy ő orvos, így nem értett pénzügyi dolgokhoz – el is ítélték
Minap volt az utolsó tárgyalás a Szabó-féle büntetőügyben. Ítéletet akkor nem hoztak, azt elhalasztották november 20-ra. Most ez is megtörtént: Szabót bűnösnek találták. Mint ismert, Szabó Tamást, Jászberény volt polgármesterét a jelenlegi önkormányzat jelentette fel pár éve.
Tovább olvasomA nők a partvonalra kerülnek? – Munkaerő-piaci nehézségek
Életközépi krízis, talpra állás, értékrend, generációk közötti különbség, nemek közötti különbség, az élet minden területén kérdéseket vet fel a mai X generáció, a 43-58 éves korosztályba tartozóknál. Néhány évtizeddel ezelőtt ugyanis, ha valaki elégedett volt a munkahelyével, valamint a cég és a munkavállaló kölcsönösen úgy ítélte meg, hogy az együttműködés zökkenőmentes, akkor az sem számított kivételnek, ha valaki pályakezdőként bekerült egy céghez, és onnan is ment nyugdíjba. De ez ma már ritkaságszámba megy, Ugyanakkor egy cég több évtizedes folyamatszervezését, információit ki tudhatná jobban, mint egy olyan munkatárs, aki évtizedek óta…
Tovább olvasomJó hír az autósportok rajongóinak: F1-es, 2024-es falinaptár rendelhető
Ismét megjelenik az Autósport és Formula Magazin következő szezonra szóló, A3-as méretű, lapozható F1-es falinaptára, amelyben a jövő évi nagydíjak időpontjait is feltüntették.
Tovább olvasomEljött a téli gumicsere ideje – iPhone 15-öt nyerhet, aki nem hagyja az utolsó pillanatra az abroncsváltást
A téli és nyári abroncsok szerkezeti összetétele és mintázata alapvetően más, hiszen a gumiknak is különböző kihívásoknak kell megfelelniük. A téli abroncs anyaga lágyabb, mint a nyárinak, ennek köszönhetően a gyorsan változó időjárási körülmények között, nedves vagy jeges utakon és alacsonyabb hőmérsékleten is jobb tapadást biztosít, így a járművek a téli hónapokban is biztonságosabban irányíthatóak és kevesebbet fogyasztanak.
Tovább olvasomBorsodban a szülések közel fele császármetszéssel végződik
Egy új élet világra hozása akkor is kulcsfontosságú élmény, ha maga a születés nem mindig zökkenőmentes. Bár a nőközpontú szülészeti ellátásra való törekvés Magyarországon is több évtizedes múltra tekint vissza, az általános tapasztalatok azt mutatják, hogy meglepően sok nővel történik szülészeti erőszak, ami nem csupán egy kellemetlen élmény, hanem sok esetben meghatározó tényezővé válhat mind az anya, mind a baba számára. Azon túl, hogy lelki traumát okozhat, előfordul olyan eset, ahol fizikai sérülés is történik. „Garai Mixi szülésznő meghatározásában: „minden olyan beavatkozás és bánásmód, mely a szülő nő beleegyezése (gyakran…
Tovább olvasomA MÁV új találmánya az alkalmas vonat és az Y helyett csak X-ig közlekedő vonat
Nagy lekvárban van a MÁV, naponta mutatkoznak rajta az elfáradás jelei. Ma az a csoda, ha még van vasúti közlekedés. A kormány mással, Brüsszellel való harccal, különböző nemzetközi sportesemények szervezésével, akkugyárak letelepítésével van elfoglalva, értehtő, ha a hazai vasútra már nincs ideje odafigyelni.
Tovább olvasomVasúti teherkocsik siklottak ki Kétpónál, két vagon veszélyes vegyszert szállított
Kisiklott egy tehervonat több vagonja Kétpónál, kettő közülük növényvédőszert szállított.
Tovább olvasomCsaknem 3,5 milliárd forintba kerültek a júniusi viharok – csak a biztosítóknak
A júniusi viharok miatt a hazai biztosítók másfélszer akkora kártalanítást fizethetnek ki a lakásbiztosítással rendelkezőknek, mint tavaly ugyanebben az időszakban – közölte a friss adatokat a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) kedden. Térségünk is érintett. A szövetség tájékoztatása szerint júniusban mintegy 31 500 kárbejelentést tettek az ügyfelek a lakásbiztosításaikhoz köthetően, a már kifizetett és a kifizetésekre tartalékolt összegek meghaladják a 3,4 milliárd forintot. Tavaly a hasonló időszak kifizetései és tartalékolásai 2,2 milliárd forintot tettek ki, 21 ezer bejelentés nyomán. A Mabisz felidézte, hogy tavaly a május szélsőségesebb volt, így a viharszezon…
Tovább olvasomAz ügyészség napja alkalmából kitüntetéseket adtak át
Az első ügyészi törvény 1871. június 10-ei kihirdetésének évfordulója 1991 óta az ügyészség ünnepnapja. Az ügyészség napja alkalmából az Igazságügyi Palota dísztermében tartott ünnepségen dr. Polt Péter, Magyarország Legfőbb Ügyésze idén is elismerésben részesítette az ügyészi szervezet érdekében munkájukat kiemelkedő színvonalon és példás szorgalommal végző munkatársakat. A Legfőbb Ügyészségen a napokban tartott ünnepi rendezvényen a legfőbb ügyész kimagasló szakmai életútja elismeréséül Balázsné dr. Busku Terézia címzetes fellebbviteli főügyészségi ügyész, főügyészségi csoportvezető ügyésznek, valamint Daróczi András főügyészségi csoportvezetőnek ügyészségi emlékgyűrűt adományozott. Dr. Szajkó Csilla címzetes főügyészségi ügyész, mb. főügyészségi csoportvezető ügyész…
Tovább olvasom