Magyarországra küldenék az ukrán-magyar kettős állampolgárságú romákat

Mivel magyar állampolgárságuk is van, a helyi törvények alapján nem is igazán számítanak menekültnek és nem is jogosultak az ilyen jellegű ellátásokra. A cseh fél megkérte Pintér Sándort, hogy minél előbb intézkedjen az ügyben, vonatokkal Magyarországra szállítanák az érintett romákat. Vít Rakusan cseh belügyminiszter felszólította csütörtökön Pintér Sándor belügyminisztert, hogy Magyarország gyorsítsa fel a Csehország területén tartózkodó ukrajnai roma menekültek esetleges ukrán-magyar kettős állampolgárságának ellenőrzését, mert az ilyen státusú embereknek nincs jogosultságuk a menekülteket megillető segélyekre Csehországban. Ezt maga Rakusan közölte csütörtökön Prágában újságírókkal azt követően, hogy a témáról telefonon…

Tovább olvasom

Csehországban börtön jár az oroszok támogatásáért

Igor Stříž szerint a tüntetéseken és a közösségi médiában kifejtett oroszbarát tevékenység is bűncselekménynek számít – olvasható a cseh közszolgálati rádió, a Radio Prague honlapján, amit magyarul a HVG szemlézett. Egyben felhívta az emberek figyelmét, hogy tartsák tiszteletben a szólásszabadságot, de ne lépjék túl annak kereteit: „Mindenkinek jogában áll szabadon kifejezni véleményét oly módon, ahogy azt jónak látja. De a szólásszabadságnak is megvannak a maga határai egy demokratikus jogállamban” – magyarázta a cseh főügyész. A cseh törvények értelmében az emberiség elleni bűncselekmények és a népirtás támogatása akár három év börtönnel is szankcionálható. A rendőrség…

Tovább olvasom

Mindenhol egyre nagyobb a gond a környékünkön, Csehország is Covid-válságban

A negyedik hullám Közép-Európát sem kíméli, a szomszéd országokon kívül már Csehországban is komoly bajok vannak. Egyre súlyosabb a járványügyi helyzet Csehországban. Harminc napos szükségállapotot rendelt el a kormány éjféltől – jelentette be Andrej Babis a csütörtöki kormányülés szünetében az MTI beszámolója szerint. „A betegek növekvő száma egyre nagyobb problémát okoz a kórházakban” – magyarázta a cseh miniszterelnök. A rendkívüli ülésen további óvintézkedésekről is dönt a kormány, amelyeket szükségállapot nélkül nem lehetne bevezetni. Cseh sajtóhírek szerint a helyzet leginkább a morvaországi régiókban súlyos. Csütörtökön egy brnói kórházból például 19 beteget…

Tovább olvasom

Döbbenetesen sokkoló plakátkampány a cseh kormánytól az oltásellenesek meggyőzésére (18+)

Ennyire brutálisan még egyetlen országban sem igyekeztek rávenni az embereket az oltások felvételére. Helyén van ez a típusú félelemkeltés, vagy ebben a formában már túl sok? Kedden indult a leköszönőben lévő cseh kormány legújabb plakátkampánya, ahol a koronavírus áldozatairól készül sokkló képekkel üzennek az oltáselleneseknek. A képek a kórházak intenzív osztályain készültek. „Végre jön egy brutális kampány” – jelentette ki Andrej Babiš leköszönő miniszterelnök a múlt hét végén. Azt mondta, az embereknek tudniuk kell, hogy a koronavírus ez életüket veszélyezteti – adta hírül a 444.hu. A kormányt egyébként a cigis…

Tovább olvasom

Vádemelést javasolt a rendőrség a miniszterelnök ellen az uniós pénzek jogtalan felhasználása miatt… Csehországban

Ugye mi is úgy gondoljuk, hogy ilyen Magyarországon fel sem merülhet? Kedden már harmadszor javasol vádemelést a rendőrség Andrej Babis cseh miniszterelnök és egykori tanácsadója, Jana Mayerová ellen a Gólyafészek-ügyben. A rendőrség a Gólyafészek nevű szabadidőközpont építésének 50 millió koronás (~700 millió forint) támogatása ügyében az európai uniós pénzek jogosulatlan megszerzésével gyanúsítja Babist és munkatársát. A prágai nyomozók befejezték az ügyirat felülvizsgálatát, és a kiegészített vizsgálati anyagot hétfőn átadták az ügyészségnek. A javaslat ezzel Jaroslav Saroch, a több mint egy évtizede húzódó korrupciógyanús ügyet felügyelő ügyész asztalára került. Sarochnak most…

Tovább olvasom