Az országgyűlés stabil kétharmada könnyedén megszavazta az Alaptörvény módosítását, ami Sulyok Tamás köztársasági elnöki székébe is kerül. Négy irányba mozdulhat az Orbánék által kinevezett és a Fideszhez eddig látványosan lojális államfő a hétfői sikeres szavazás után.
Tovább olvasomCímke: tisza
A fideszes propagandista sértő kifejezéseket vágott a Tisza vak miniszteréhez, a kormánypárti frakció látványos választ adott erre
Jól láthatóan kifejezték támogatásukat a fideszes megmondóembertől kapott megalázás miatt Kátai-Németh Vilmos mellett.
Tovább olvasomLemondott Gulyás Gergely, közben a Tisza eltávolítja Sulyok Tamást
Rendkívül feszült hangulatban indult a parlamenti hétfő, ahol a Tisza Párt által benyújtott Alaptörvény-módosításról dönt az Országgyűlés. A javaslat elfogadása esetén azonnali hatállyal megszűnik Sulyok Tamás köztársasági elnök megbízatása, és zöld utat kap az új Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal felállítása is. A szavazás előtt a Fidesz-KDNP politikusai gyásznapot hirdettek és kivonultak a Parlamentből, Gulyás Gergely pedig bejelentette lemondását a kormánypárti frakció éléről.
Tovább olvasomÚj üzenet jelent meg a közmédia hírportálján
Újabb rendkívüli üzenet fogadja a hirado.hu látogatóit, ebből az derül ki, hogy jelenleg a közmédia online hírszolgáltatásának átfogó átvilágítása zajlik. A portál hagyományos tartalomgyártása továbbra is szünetel.
Tovább olvasomKérjük Pócs János soron kívüli kivizsgálását! – A képviselő bűnlajstromát sorolják a civilek
Az aHang helyi szervezete, a jászberényi aPont „Kezdjék Póccsal!” címmel indított petíciót, ebben pedig arra kérik Ruff Bálint Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal soron kívül vizsgálja ki a Jászság egykori fideszes erős emberének, Pócs Jánosnak az ügyeit. Összefoglaltuk röviden, mit lehet tudni ezekről az esetekről, illetve megkerestük a nemrég megalakult jászsági szerveződés tagjait, miért tartották fontosnak felhívni a figyelmet a képviselő korábbi ügyleteire.
Tovább olvasomNyilvános kivégzést! – kiáltotta gúnyosan Pócs János az Országgyűlésben
Az Országgyűlés gyorsírói ezúttal is szó szerint rögzítettek minden odavetett megjegyzést, morgást és közbekiáltást – a múlt heti ülésnapok jegyzőkönyvéből most azokat a pillanatokat szedte össze a Telex, amikor a képviselők nem bírták magukban tartani a véleményüket. A legtöbbször emlegetett név ezúttal is a fideszes Pócs Jánosé volt, aki állandó telefonos videózásával és folyamatos közbeszólásaival megint a viták kereszttüzébe volt.
Tovább olvasomLátogatóközpont és vízi sétány épül a cibakházi holtágnál
Modern szabadidőparkkal és egy többfunkciós látogatóközponttal lendítik fel a turizmust Cibakházán, a Tisza egyik jelentős holtágánál. Bár a közel 17 kilométer hosszú, tekintélyes kiterjedésű vízfelület kiváló adottságokkal bír, a megfelelő infrastrukturális háttér hiánya miatt a rejlő lehetőségeket eddig nem tudták teljeskörűen kihasználni. A helyi önkormányzat kezdeményezésére induló, természetjárókat, családokat és horgászokat megcélzó fejlesztést a közbeszerzési eljárás nyertese, a Szilasi és Társa Kft. valósíthatja meg.
Tovább olvasomÉlő adásban kértek elnézést a köztévé hazugságaiért, leállt az M1
Délután 16 órakor váratlanul megszakadt az állami hírcsatorna, az M1 sugárzása. A képernyőket egy statikus felirat árasztotta el, amelyben a közmédia munkatársai nyíltan beismerték az elmúlt évek kormányzati propagandáját, és bocsánatért esedeznek a nézőktől.
Tovább olvasomGyörfi Mihály fájlalja, hogy Orbán még szabadlábon van
Györfi Mihály, Szolnok polgármestere a Klikk TV-nek beszélt a polgármesteri költségtérítések elvonásáról, a tömegközlekedés drasztikusan megnövekedett terheiről, a szolnoki erőviszonyok átalakulásáról, valamint arról is, hogy véleménye szerint az Orbán-kormány vezetőinek a jövőben felelniük kell a tetteikért.
Tovább olvasomHatalmas fogás, kétméteresnél is hosszabb harcsa akadt horogra Szolnoknál
Nem mondhatjuk, hogy nincs horgászszerencséje Attilának, tavaly 190 centis, most 202 centis harcsát fogott ki.
Tovább olvasom