Megdöbbentő, ahogy beleszállt egykori szövetségesébe Pócs János országgyűlési képviselő

Közmeghallgatást tartottak Jászapátin, ahol két egykori szövetségesből lett politikai ellenfél szólalkozott össze: Járvás István volt parlamenti képviselő a munkahelyek gyér helyzetének említése után nem tette zsebre, amit Pócstól kapott. „Mivel lesz jobb azzal, hogy most ezt elmondtad? Azzal, hogy kiharsogjuk a világnak, hogy csúszik lefelé a város?” – kérdezte ingerülten a képviselő. Sok olyan vélemény is van Jászapátin, amik szerint Pócsnak nagy szerepe volt anno Járvás félreállításában.

Tovább olvasom

Másodszor is legyőzte a halált a megnyúzott kiskutya, Zsebibaba

Nem egyszer írtunk már a Szol24-en arról, hogy milyen fájdalmas és szomorú megpróbáltatásokat tartogat az élet a tavasszal Jászapátin megnyúzott kiskutya számára. Zsebibaba hősként viselte a fájdalmat, több műtétre és rengeteg fájdalomcsillapítóra volt szükség, hogy változás álljon be az állapotában. A sérült, mentett kutyákkal foglalkozó Wegera György most arról számolt be, a kialakuló légmellét kezelni tudták, illetve javul a tüdőkapacitása: hosszú idő után újra magához ölelhette az állatot.

Tovább olvasom

Lesújtó országos visszhangja lett a Pócs-Bayer-Kövér jászapáti fórumnak

Néhány napja a Szol24 beszámolt róla, hogy nem akármilyen meredek kijelentések hangoztak el az illusztris kormányközeli vendégek jászapáti fórumán. Elhangzott, hogy Moszkva jobb volt, mint a mostani Brüsszel, sőt, a Szovjetunió annak idején lényegesen komolyabban vette a jogot és a jogrendszert, mint jelenleg az Európai Unió, de oda is eljutottak, hogy az amerikai nagykövet igazából nem is létezik, a mostani német vezetés pedig hamarabb tönkretette Németországot, mint annak idején Hitler. Az emlékezetes fideszes fórum országos visszhangját szemlézzük.

Tovább olvasom

Moszkva jobb volt, mint a mostani Brüsszel – hangzott el a Pócs-Bayer-Kövér trió jászapáti fórumán

A Szol24 is beharangozta, hogy nem akármilyen illusztris vendégek előadását hozta tető alá Pócs János, a Jászság országgyűlési képviselője. Bayer Zsolt publicistának és Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének nem volt nehéz felmondania a kormánypárti propagandát a Jászapátin tartott szuverenitásvédelmi fórumon.

Tovább olvasom

Két “atombombát” dob le a Fidesz Jászapátin

Védjük meg a szuverenitásunkat! címmel spriccelnek szét a Fidesz prominens személyiségei az országban annak érdekében, hogy meggyőzzék az embereket, meg kell védeni az országot attól a rendszertől, ahova tartozunk (jelenleg): a nyugattól, Brüsszeltől. Jászapátin máris két ikonikus alak, Kövér László és Bayer Zsolt harsoghatja majd a fideszes mantrát és ejtheti kábulatba a híveket.

Tovább olvasom

Márton-napi felvonulást tartottak Jászapátiban

A hagyományoknak megfelelően a idén is megtartotta a Márton-napi felvonulást a Jászapáti Általános és Alapfokú Művészeti Iskola. A menet zenés felvezetéssel vette kezdetét. November 10-én délután a Jászapáti Általános és Alapfokú Művészeti Iskola tanárai és diákjai Márton-napjához kapcsolódó játékokkal és kézműves foglalkozásokkal készültek az intézmény tornatermében. A már hagyományos lámpás felvonulás fél ötkor kezdődött zenés kísérettel, amit Nagy Fruzsina, az iskola oktatója, valamint a zeneiskola két korábbi növendéke fúvós hangszerekkel és dobbal vezetett. A könnyű eső nem könnyítette meg a lámpásokkal sétálók dolgát, de a résztvevők kitartóan haladtak a városközpontban,…

Tovább olvasom

Átadták az Újszászt és Jászapátit összekötő út megújult szakaszát

A fejlesztés az Újszászt és Jászapátit összekötő, Jászapáti és Jászkisér lakott területen kívüli szakaszán történt a Magyar Falu Program 24 milliárd forintos országos keretösszegének részeként. A projekt részleteiről Kovács Péter, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei igazgatója tájékoztatta a sajtót.

Tovább olvasom