A Nobel-díjjal járó félmillió dolláros összeget egykori iskolájának adja Karikó Katalin

Megosztás

Karikó Katalin bikokémikus egy előadáson jelentette be, hogy a Szegedi Tudományegyetemnek adományozza elismerésének másolatát, valamint a Nobel-díjával járó félmillió dolláros összeget is egykori iskolájának adományozza.

Az elismert kutató úgy véli, nagyon sokan dolgoztak a koronavírus elleni vakcinán, ezért szeretné a díjat megosztani. A Nobel-díj másolata Szegedi Tudományegyetem tanulmányi és információs központjában talált otthont, mellette pedig félmillió dollárt ajánl fel az egyetemnek.

Karikó Szolnokon született, de gyermekkorát Kisújszálláson töltötte. Egy nádtetős vályogházban éltek szegény körülmények között, ráadásul az egész család egy szobában lakott, ő, a nővére és a szüleik. A lány kivételes képességei és szorgalma által tizenhét évesen már a szegedi egyetem előkészítőjére járhatott, majd a következő évben fel is vették.

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei kötődésű tudósról számtalan alkalommal írtunk a Szol24-en, például amikor a hosszú évtizedes kutatómunkája és felfedezései elismeréséül ünnepélyes keretek között jelentette be egykori gimnáziuma, a Móricz Zsigmond Református Kollégium, hogy a biológia tantermet róla nevezik el.

Karikó Katalin tavaly kapta meg a fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjat azokért a biokémiai felfedezésekért, amelyek egy hatékony vakcina kifejlesztését tették lehetővé a COVID ellen. Nagyon pozitív a tudományos fejlődést illetően, szerinte akár a HIV ellen is képesek lesznek majd oltást fejleszteni.

Kép: Kovács-Jerney Ádám

Kapcsolódó cikkek