Péntek délután a résztvevő együttesek zenés felvonulásával veszi kezdetét a Martin György Néptáncfesztivál Szegeden. Idén nyolc együttes csoportjai vesznek részt a fesztiválon. A házigazda Szeged Táncegyüttes mellett ott lesz Magyarország legrégebbi amatőr táncegyüttese, a szolnoki Tisza Táncegyüttes is.
Tovább olvasomCímke: szeged
Kínai elektromos autókat vásárolt a szolnoki önkormányzat
Kínai elektromos autókat vásárolt Szolnokon az önkormányzat, erről Szalay Ferenc jelenlegi polgármester számolt be Facebook-oldalán.
Tovább olvasomA Nobel-díjjal járó félmillió dolláros összeget egykori iskolájának adja Karikó Katalin
Karikó Katalin bikokémikus egy előadáson jelentette be, hogy a Szegedi Tudományegyetemnek adományozza elismerésének másolatát, valamint a Nobel-díjával járó félmillió dolláros összeget is egykori iskolájának adományozza.
Tovább olvasomVilágrekorder függőhíd Borsodban, szellemház Kecskeméten, Török Gábor-interjú Nyugaton
Sátoraljaújhelyen épül a világ leghosszabb függőhídja. A négymilliárdba kerülő, 800 méter hosszú híd a város két pontját köti össze 80 méter magasságban. Debrecenben zebraszerdával kezdték az évet, Burgenlandban új bázist építenek a mentőhelikoptereknek. Török Gábor interjú az orbáni külpolitika tarthatatlanságáról, pénzhiány miatt leálló utastájékoztatás Szolnokon. A 2024-es év első lapszemléje a független vidéki sajtóból.
Tovább olvasomVilágsztárként fogadták Karikó Katalint Szegeden: elcsukló hangon mondott beszédet a magyar Nobel-díjas – videó, fotók
Óriási üdvrivalgás, szűnni nem akaró taps, hatalmas tömeg fogadta a Szegedi Tudományegyetem épülete előtt Karikó Katalint, a friss Nobel-díjas magyar kutatót, akinek a világ a Covid elleni vakcinát köszönheti.
Tovább olvasomÓriási karambol, busz és autó csattantak nagy sebességgel, a fenyőfa a hibás? – videó
Akkora volt az ütközés, hogy 30 méteres körzetben szóródtak szét a járművekről letörő alkatrészek és rengetegen megsérültek. A személyautó nem adta meg az elsőbbséget a busznak, amelynek esélye sem volt elkerülni a csattanást. Összesen tizenegyen sérültek meg egy hétfő délutáni balesetben Szegeden: egyikük életveszélyesen, hárman súlyosan, heten pedig könnyebben. A 20-as busznak a belvárosból a Vadkerti tér felé tartó egyik járatát érte baleset. A jármű eleje a vezető felőli oldalon a fának ütközve teljesen összeroncsolódott, a sofőr beszorult, őt a tűzoltóknak kellett kiszabadítani. Az RTL Híradójának azt mondta egy szemtanú, hogy a kereszteződésben egy fa miatt…
Tovább olvasomÚjabb csőtörés adott munkát a vízműnek
Csak a szokásos, immár n+1-edik csőtörést nyújt turistalátványosságot az Európa kulturális fővárosa címre törekvő Szolnokon. A minap ismét magadta magát ugyanis valamilyen cső a Baross utcában, ott, azon a szakaszon, a Jólét ABC előtt, ahol egyébként a pár évvel korábbi felújítást követően szinte rögtön eldurrant a vezeték. Emiatt a friss aszfaltot rögtön túrhatták fel a helyreállítás érdekében. Mint ismert, Szolnok éppen most próbál megszabadulni a decemberben a nyakába kapott víz- és csatornaművektől, felajánlotta az államnak. Nem mintha régóta az övé lenne. A vízművek ugyanis – hasonlóan az Alfa-Novához – bedobta…
Tovább olvasomPásztó-Hatvan-Jászberény tram-train? Miért ne!
Érdekes javaslattal állt elő a hevesivasutak.blog.hu. A Hódmezővásárhely-Szeged tram-train mintájára Pásztó-Hatvan-Jászberény között is hasonló közlekedési megoldást javasol. A blog javaslatot tesz Hatvan észak-déli irányú, agglomerációs kötöttpályás tömegközlekedés fejlesztésére, egy Pásztó-Hatvan-Jászberény ütemes menetrenddel közlekedő tram-train típusú szolgáltatásfejlesztésre. A blog megjegyzi, hogy 2023-ban lesz 150 éves a Hatvan-Szolnok vasútvonal és ugyanezen évben ünnepeljük a “Pest-Besztercebányai Vasút” vasút építési engedélye kiadásának 160-adik évfordulóját, amelynek része a Hatvan-Salgótarján vonalszakasz. Hatvan a budapesti elővárosi vasúti közlekedés keleti végpontja, Heves megye kapuja, Észak-kelet-Magyarország egyik fontos, földrajzi-logisztikai szempontból nagyszerű fekvésű, attraktívan fejlődő polgárvárosa. A térség észak-déli, kelet-nyugati…
Tovább olvasomSzolnoknál hajnalban tetőzött a Tisza
A Tiszán és mellékfolyóin árhullám vonul le. Az árhullám már Szolnok alatt tetőzik a kiskörei intézkedés hatására. A Tisza folyó vízjárására való tekintettel ugyanis a Kiskörei Vízlépcsőnél a duzzasztást már december 23-án 12 órakor a Kisköre-felső vízmércén mért 611 cm-es vízállásnál megkezdték. A további időszakban a vízszinttartás a Kisköre-felső vízmércén mérve: 620 – 10 cm közötti tartományban a vízjárás és alvízi apadás mértékének figyelembe vételével, az üzemeltetési szabályzat szerint történik. Szolnoknál ma hajnalban tetőzött a Tisza, mégpedig 582 centiméterrel, estére már 573 centiméter várható a Kötivizig adata szerint. Az alsó…
Tovább olvasomValóban Szolnok lenne a Tisza fővárosa?
Nincs olyan település manapság, ahol ne lenne még a takarékosság ellenére sem olyan központi tér, ahol feldíszített fenyőfa, díszkivilágítás kínál látványosságot. Nagyobb helyeken karácsonyi, adventi falu is várja az érdeklődőket. Így van ez többek között Szolnokon is, ahol szokás szerint a város főterén adventi faluban lehet baráti csevegést folytatni kürtőskalácsot majszolva és forralt bort szürcsölgetve. Ám a Tisza fővárosának mesterségesen kikiáltott Szolnok “karácsonyi jelmeze” kissé kopott falunak tűnik a szegedi mellett. A napfény városa annak ellenére, hogy nem mondhatja magát a Tisza fővárosának, szépen kitett magáért. Adventi faluját ráadásul olyan történelmi…
Tovább olvasom