Zagyvarékas: Egy közleményen kívül nem ad bővebb tájékoztatást a rendőrség

Két nappal ezelőtt, január 5-én jelent meg egy közlemény a rendőrség oldalán, hogy intézkedés közben életét vesztette egy zagyvarékasi férfi.  Az érvényes vezetői engedély nélkül autóval közlekedő helyi lakos az elfogást követően váratlanul rosszul lett és elvesztette az eszméletét, majd nem sokkal később meghalt. A hatósági boncolás ugyan megállapította, hogy a halálának oka az intézkedéssel nem hozható összefüggésbe, a család szerint hatalommal való visszaélés és túlkapás történt, emellett kamerafelvételek is előkerültek. A Szol24 kérdésekkel kereste meg a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztályát.

Tovább olvasom

Ezért sem akarunk Szolnokra akkugyárat – sutyiban sokkal nagyobbra növelik a gödi üzemet

Valami különös véletlen folytán – vélhetően legnagyobb részben a választások közelsége miatt – csak egy eldugott kormányhivatali közlemény nyújt tájékoztatást az eseményről. Így jár minden “különleges gazdasági övezet”, ahol a kormány önkényesen azt csinálhat, amit csak szeretne, meg sem kell már kérdezni a helyieket.

Tovább olvasom

Jászkunsági probléma is: a minisztérium saját magát buktatta le, hogy mennyire sok a vendégmunkás

Ne feledjük, ők azok az emberek, akiket a közmédia szisztematikusan 7-8 éven át migránsnak, illetve gazdasági migránsnak hívott, ám most, hogy ekkora pálfordulást mutatott be a kormányzat és már több százezer bevándorlóra lenne szüksége Orbánéknak, most hirtelen csak vendégmunkások.

Tovább olvasom

Szerkesztőségek kiállása a megtámadott Átlátszó mellett

A Magyar Sajtódíjat, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének legnagyobb kitüntetését vehette át szerdán az Átlátszó szerkesztősége. Az a mindenkori hatalommal szemben kritikus műhely, amelynek alapítója tárta fel a Gyurcsány-kormány idején történt, 2006. őszi rendőri brutalitásokat és visszaéléseket, és amely 2018-ban nyilvánosságra hozta Orbán Viktor magánrepülőzéseit is. Vagy például a múlt évben a lombok nélküli területre épített lombkoronasétány botrányát. Miközben a magyar sajtószabadság ünnepén szakmai díjjal ismerik el e szerkesztőség kivételes munkáját, a hatalom irányította propaganda-szatellitszervezetek a nemrég elfogadott szuverenitásvédelmi törvényre hivatkozva vezényelnek kampányt annak érdekében, hogy külföldi érdekek képviselőjeként állítsák…

Tovább olvasom

Fidesz: Gyurcsányékkal már sem benzin, sem árstop nem lenne, de gáz és áram sem

Egyre nagyobb gondok vannak hazánkban, de a kormánypárt ismét a megszokott tereléséhez nyúlt, Gyurcsányozott egy sort, pedig a választás előtt azt ígérték, ha nyernek, megszűnik a gyurcsányozás. Hát ez sem teljesült, ahogy a többi ígéret sem, helyette egyre inkább szembejön a valóság… Ha valakit érdekelne, mi történik abban az alternatív univerzumban, ahol nincs 12 éve hardcore orbánizmus: Gyurcsány történik ott – írja a 444.hu. A Fidesz közleményt adott ki arról, hogy „ha Gyurcsányékon múlna, már se benzin, se árstop, se gáz, se áram, se rezsicsökkentés nem lenne, és már belerángatták…

Tovább olvasom

A Semmelweis Egyetem kérése: betegenként csak egy hozzátartozó telefonáljon

Mától életbe lépett az országos látogatási tilalom minden egészségügyi intézményben. A fertőzöttek ugrásszerűen növekvő száma miatt pedig a dolgozók ismét túlterheltek. November 1-ével látogatási tilalmat rendeltek el a magyarországi egészségügyi intézményekben. A Semmelweis Egyetem ezzel kapcsolatban közleményben kérte a betegellátó intézményeikben ápoltak hozzátartozóit, hogy betegenként naponta csak egy hozzátartozó telefonáljon érdeklődni szerette állapotról. Mint szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményükben írták, a betegek közvetlen hozzátartozói munkanapokon 10-16 óra között kaphatnak információt szerettükről a +3614591500-ás központi telefonszámon. Ez a vonal tájékoztatásuk szerint a túlterheltség miatt gyakran foglalt. Súlyos-kritikus állapotú, hosszú ideje az egyetemen fekvő…

Tovább olvasom