A momentumos Donáth Anna Szolnokon bírálta Gyurcsány Ferencet, a DK elnökét

Elképesztő válságok sorozata sújtja ezt az országot. Ezzel kezdte beszédét a Momentum európai parlamenti képviselője a párt szolnoki országjáró fórumán. Gazdasági, megélhetési és inflációs válság van, de a legfontosabb, hogy értékválság van. Gyurcsány Ferenc sem maradt ki a “jóból”.

Tovább olvasom

A Momentum helyi szervezete már délelőtt koszorúzott ott, ahol majd a város fog délután

Az 56-os hősökre emlékezik az ország, ki így, ki úgy. A Fidesz ehhez elővette ehhez Albert Camus-t. őt idézi többek között Szalay Ferenc szolnoki polgármester és Kállai Mária szolnoki országgyűlési képviselő is. Camus 1957. december 10-én irodalmi Nobel-díjat kapott. A díj átvételekor az élet értelméről így nyilatkozott: „Egy élet értelme, a művészet nem lehet más, mint hogy hozzájáruljon a minden emberben és a világban fellelhető szabadság és felelősség növeléséhez.” Szolnokon a központi ünnepség délután 3 órakor lesz az Ötvenhatosok emlékparkjában. Az itt található emlékhelyet a Momentum szolnoki szervezete már délelőtt…

Tovább olvasom

Szalay Ferenc szerint elfogyott a magyar munkaerő, ezért van ennyi vendégmunkás Magyarországon

Emlékeznek még az óriásplakátokra? Ha Magyarországra jössz, nem veheted el a magyarok munkáját. Nos, most annyi már Szolnokon is a külföldi vendégmunkás, hogy emiatt kérdést intézett Szalay Ferenchez a közgyűlésen Miskolczi László. A polgármester azt válaszolta, hogy elfogyott a magyar munkaerő és különben is, aki akar, tud dolgozni.

Tovább olvasom

Az ellenzéki politikus szerint a városüzemeltetésért felelős vezetők alkalmatlanok feladatukra Szolnokon

Teljesen alkalmatlan a feladatára a szolnoki városüzemeltetésért felelős két vezető, Fejér Andor alpolgármester és Ligeti József, a városüzemeltetési biztottság vezetője. Ezt jelentette ki Miskolczi László volt alpolgármester, a Momentum szolnoki választókerületi elnöke lapunknak. Az alapos indoka is megvan erre az ellenzéki politikusnak.

Tovább olvasom

Szalay Ferenc fideszes polgármester úgy beleállt a szemetelőkbe, mint gerely a földbe

Rettenetes, éktelen haragra gerjedt a vármegye fideszes ura, Szalay Ferenc polgármester, mert egy (azaz egy darab) szemetelőt tetten ért egy kihelyezett térfigyelő kamera az istenháta mögött, Szolnokon. Most Szalay azt ígérte, hogy minden szemetelővel szemben keményen fellépnek.

Tovább olvasom