Felfüggesztett egy húsüzemet a Nébih a megyében, méghozzá azonnali hatállyal

Egy ellenőrzés során súlyos élelmiszer-biztonsági kockázatot jelentő hiányosságokat tártak fel a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársai egy Túrkevén található húsüzemben. Az ok: a feldolgozáshoz használt helyiségek és eszközök, valamint a berendezés és az ott dolgozók munkaruhája is nagy mértékben szennyezettnek bizonyult. Ezen kívül több területen rágcsálóürüléket is találtak a szakemberek.

Tovább olvasom

A fideszes Tasnádi Zoltán állítja: Györfi Mihály polgármester hazudik

Rövid videók felhasználásával üzenget egymásnak a két politikus a Facebook közösségi oldalon. A polgármester január 29-én délelőtt közzétett bejegyzésében arról számol be, hogy a Fidesz-KDNP frakciók nem hajlandóak támogatni sem a szolnoki nyugdíjasokat, sem pedig a diákok szeptemberi iskolakezdését, míg Tasnádi Zoltán ugyanezen a napon posztolt videójában hazugsággal vádolja Györfi Mihályt.

Tovább olvasom

Szolnokon tart meghallgatást az X-faktor

Az RTL 2010-ben elindított tehetségkutató műsora követi a brit mintát, amely szerint az énektudás mellett a külső megjelenés, valamint a színpadi fellépés is sokat számít a popsztárrá válás útján. Azok a szolnokiak és a megyeszékhely környékén élők, akik éreznek magukban elég bátorságot és tehetséget ahhoz, hogy megmutassák, rendelkeznek ezekkel a feltételekkel, hamarosan lehetőséget kapnak arra, hogy bebizonyíthassák.

Tovább olvasom

Körüzenet a fogorvosoknak: Szolnokon csak célzott fogröntgenre érdemes beutalót adni

A városi SZTK-ban sajnos nélkülözniük kell a betegeknek a panoráma röntgen igénybevételét, ugyanis november második felében meghibásodott az egyetlen erre alkalmas gép. Németh Attila, egy helyi egyesület, az MDSZ (Minden Döntés Számít) vezetője azonban arról tájékoztatta a lakosságot január 27-én hétfőn, hogy az intézmény más megoldást kínál a probléma átmeneti orvoslására.

Tovább olvasom

Saját fejszéjével fenyegette meg az idős férfit a tiszapüspöki rabló

Rablás bűntette és lopás miatt indítványozott letartóztatást a Szolnoki Járási Ügyészség azzal a 36 éves elkövetővel szemben, aki január 12-én délután, erősen ittas állapotban betört egy házba Tiszapüspökön, majd az ott tartózkodó idős férfit megfélemlítve követelt tőle készpénzt.

Tovább olvasom

Nagy bajban a mezőtúri kórház és ez valószínűleg a szolnoki Hetényi Gézára is kihat majd

Az intézmény egyelőre sem aneszteziológussal, sem szülészeti és nőgyógyászati fekvőbeteg-ellátással nem rendelkezik. Azoknak, akik ezeket igénybe szeretnék venni így Szolnokra kell utazniuk, ami több mint 40 kilométer távolságot, azaz majdnem egy óra autózást jelent.

Tovább olvasom

A szolnoki gimnazista megtisztítja a várost és gyűjtéssel segíti a rászorulókat

Számos buszmegálló megszépült a megyeszékhelyen és környékén az utóbbi hónapokban, valamint a rászorulók is kaptak segítséget karácsony táján, ami egy helyi 15 éves fiú kezdeményezésének köszönhető. Balogh Máté lapunknak elárulta, idén is tervez gyűjtéseket a nehéz helyzetben lévőknek, illetve folytatja a város képét elcsúfító graffitik letakarítását.

Tovább olvasom