Váratlan fennakadás borította fel a Szolnok–Kecskemét vasútvonal közlekedését

Akik csütörtök reggel a Szolnok és Kecskemét közötti vasútvonalon tervezték az utazásukat, azoknak érdemes volt indulás előtt tájékozódniuk. Egy műszaki probléma miatt több járat menetrendje is felborult, az utasoknak pedig módosított közlekedési rendre kellett felkészülniük.

Tovább olvasom

Reggeli fennakadás borította fel a közlekedést: késések és pótlóbuszok a Szolnok–Kecskemét vonalon

A hét első munkanapján több utas is menet közben szembesülhetett azzal, hogy nem a megszokott rend szerint közlekednek a vonatok a Kecskemét–Lakitelek–Szolnok vasútvonalon. A reggeli órákban kialakult műszaki probléma miatt jelentős változások léptek életbe, amelyek több járatot és számos települést érintenek.

Tovább olvasom

MÁV: Döntetlen az osztályozó első fordulójában, van esély a feljutásra

Meglepően fordulatos és feszült mérkőzéssel vette kezdetét az NB III.-as tagságért kiírt osztályozó párharc, amelynek első felvonásán a Kecskeméti TE II. 1–1-es döntetlent játszott a Szolnoki MÁV együttesével. A kecskeméti fiatalok villámrajtot vettek, és már az első percben előnybe kerültek, ám egy első félidei piros lap és egy büntető alaposan megváltoztatta a játék képét. Folytatás vasárnap.

Tovább olvasom

A fideszes sajtó elterjesztette, hogy nagy csoportnyi migráns érkezett a kecskeméti reptérre, csak éppen semmi sem igaz ebből

Az egyik legerősebben politizáló, abszolút Fidesz-párti Pesti Srácok nevű sajtótermék egy fényképpel illusztrálva tudni vélte, hogy információik szerint rengeteg migránst szállítottak a kecskeméti reptérre, Magyar Péter jóvoltából a lengyelek segítségével. A kép azonban hét éve készült, köze sincs a témához, a minisztérium pedig már rég cáfolta a légből kapott állítást.

Tovább olvasom

A Kecskemét második csapatával vív harcot az NB III.-as tagságért a MÁV

Hivatalossá vált az NB III.-as labdarúgó-bajnokságba való feljutásért zajló osztályozó mérkőzések menetrendje: a sorsolás értelmében a harmadosztályba való feljutásért küzdő Szolnoki MÁV a Bács-Kiskun megyei Kecskeméti TE II. gárdájával mérkőzik meg az oda-visszavágós párharcban. A két összecsapásra június 7-én és június 14-én kerül sor.

Tovább olvasom

Volán-tartozásokat engedtek el négy városnak

Négy megyei jogú város több százmillió forintos, a helyi tömegközlekedés finanszírozásából adódó adósságát törölte el Lázár János a parlamenti választásokat megelőző időszakban. A Hvg.hu által megszerzett hivatalos dokumentumok szerint a korábbi tárcavezető három fideszes vezetésű településsel, illetve az ellenzéki Szombathellyel is egyedi megállapodást kötött, ezzel összességében 4,3 milliárd forintos bevételkiesést okozva az állami vasúttársaságnak.

Tovább olvasom

Elgurult álom: elpárolgott az ígéret a Szolnokot és az M7-esen át Körmendet összekötő autópályáról

Valaha, másfél évtizeddel ezelőtt az Orbán Viktor vezette Fidesz megígérte ezt az egyébként remeknek kinéző M8-as autópályát. Azóta is hiába várjuk, bár a kezdő munkálatokat már 2011-re ígérték. Ezt aztán várhatjuk, elpárolgott ez az ígéret is, szinte semmi nem valósult meg belőle 15 év alatt sem, pedig Szolnok számára is rettentő fontos lenne.

Tovább olvasom