Önállósodási törekvések, tervek, fontosabb amerikai foci-VB, mint a „demokrácia halálát” okozó Alaptörvény-módosítás, váratlanul lemondó frakcióvezető, belső harcok, pártalapítási elképzelések, most pedig a botrányhős volt külügyminiszter hirtelen kiugrása. Ennyire begyorsult a Fidesz-örvény?
Tovább olvasomCímke: vereség
Orbán Viktor: Bige László egy fehérgalléros bűnöző
Orbán Viktor, Magyarország volt miniszterelnöke az Indexnek adott interjújában beszélt a Fidesz választási vereségének okairól, a párt megújulásáról és a személyét érintő jövőbeli kérdésekről. A pártelnökséget csak egy évre vállalta, mert egy vereség után becsületbeli ügyének tartja az alakulat rendezését, de elmondása szerint alig várja, hogy valaki végre „kitépje a kezéből a marsallbotot”. A szolnoki Bige Holding fejéről, Bige Lászlóról nagyon határozott véleményt formált Orbán, konkrétan bűnőzőnek nevezte.
Tovább olvasomHiába a legutóbbi bravúr, az Olajnak most nem ment, ezüstérmes lett a Szolnok
A harmadik negyedben különösen széteső játékkal jelentkezett az Olaj, pedig az idegenbeli bravúr után azt hihettük, lélektani előnyben vannak a szolnokiak. Nem így lett, a Falco úgy ment át az Olajon, mint az úthenger, maradt az ezüst.
Tovább olvasomElcsúszott az Olaj, egyenlített a Szombathely, nagy csata a bajnoki aranyéremért
Kosárlabdacsapatunk nagy küzdelemre késztette a Falcót, de a záró negyed sokkal jobban jött ki a hazaiaknak, így a Szolnoknak most nem sikerült nyernie. Hat ponttal nyert a Szombathely, a párharc állása 1-1.
Tovább olvasomVezetett, de vereséggel búcsúztatta az évadot a Karcag
Korán vezetést szerzett, de nem sokkal később emberhátrányba is került a Karcag együttese, a második félidőben pedig már fordítani tudott a Kozármisleny, így vereséggel a 11. helyen zárta a bajnokságot a Jász-Nagykun-Szolnok megyei együttes.
Tovább olvasomMenczer Tamás közölte, nem kíván megújulni és nem is akart bekerülni a parlamentbe
Az elmúlt másfél évben számos, igencsak nagy botrányt kiváltó esemény részese/kiváltója volt a fideszes Menczer Tamás, aki a választáson megsemmisítő vereséget szenvedett tiszás ellenfelével, Bujdosó Andreával szemben. Sokan bírálták Menczer stílusát, ám kijelentette, nem kíván megújulni, ő már ilyen marad.
Tovább olvasomPócs János: Megszabadulunk a kullancsoktól és a luxizóktól
A Fidesz hétfői frakcióülése az új parlamenti névsor megalkotásáról szólt, miközben úgy tűnik, hogy a pártvezetés erőtlenül, tanácstalanul keresi a megújulás irányait, Pócs János meglepően kemény hangvétellel üzent a párton belüli „élősködőknek”, és a tisztítótűz szükségességéről beszélt.
Tovább olvasomPócs Jánost csak sikerült a Fidesznek bejuttatni a parlamentbe, újra el is kezdte megosztó, lejárató üzeneteit (videóval)
Mivel egyéniben hatalmasat bukott a Fidesz jászsági jelöltje és a listán is jóval lejjebb szerepelt, mint a bejutók száma, szükség volt egy kis trükközésre a leköszönő kormánypárt részéről, de gyorsan sikerült is. Pócs János mégis tagja lesz az új országgyűlésnek, ráadásul az utóbbi napokban ismét visszatért régi énjéhez. Kemény kritika és a Tisza elleni lejáratás.
Tovább olvasomMiért veszített a Fidesz? Bánki Erik a fiatalokat is okolja
Több vezető politikustársához hasonlóan Bánki Erik is bejelentette, hogy nem veszi fel listás mandátumát, egyúttal pedig visszavonul a frontpolitikától. Szerint az elmúlt másfél évtized sikerei után a Fidesz túlzottan magabiztossá vált, ami hozzájárult a választási vereséghez és a kampánystratégiai hibákhoz, de azért bőven kapott a kritikájából a másként szavazó fiatal generáció is.
Tovább olvasomSúlyos sérülés a Karcag mérkőzésén
A Karcag a mérkőzést, a vendégek viszont egyik játékosukat veszítették el hosszú időre egy komoly karsérülés miatt.
Tovább olvasom