Futball-lázban ég a főváros a Bajnokok Ligája döntőjének napján

Soha nem látott nemzetközi figyelem irányul szombaton Budapestre, a Bajnokok Ligája fináléjára érkező tízezrek már órákkal a kezdés előtt megtöltötték a belvárost, a közlekedési csomópontokat és a szurkolói zónákat. A történelmi jelentőségű mérkőzés miatt a fővárosban rendkívüli biztonsági készültség és fokozott forgalom jellemzi a napot.

Tovább olvasom

Hiába a legutóbbi bravúr, az Olajnak most nem ment, ezüstérmes lett a Szolnok

A harmadik negyedben különösen széteső játékkal jelentkezett az Olaj, pedig az idegenbeli bravúr után azt hihettük, lélektani előnyben vannak a szolnokiak. Nem így lett, a Falco úgy ment át az Olajon, mint az úthenger, maradt az ezüst.

Tovább olvasom

Felettébb kellemetlen: Zárolás a Balásy-cégeknél, nem tudják kifizetni a BL-döntő sztárfellépőjét (sem)

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal eljárása miatt más alvállalkozókat sem tudnak kifizetni. Csak a sztárfellépő gázsija 50 millió forint lenne, de ezen kívül is legalább 150 milliónyi más költséget sem tudnak kifizetni a BL-döntővel kapcsolatosan, pedig az idő már vészesen fogy.

Tovább olvasom

Annyi antennával készülnek a BL-döntő idejére, hogy az egész Szolnokot lefedné

A Puskás Aréna teljes területén nyolcszorosára növelte az 5G mobilhálózat kapacitását a Magyar Telekom, amelyet az UEFA Bajnokok Ligája május 30-i budapesti döntőjén tesztelhetnek élesben a szurkolók. A sporteseményre időzítve a távközlési vállalat egy nagyszabású nyári országos akciót is indít: augusztus végéig minden ügyfelének díjmentesen megnyitja az 5G hálózatot, az otthoni vezetékes internetet használóknak pedig extra költségek nélkül emeli meg a sávszélességet.

Tovább olvasom

Elcsúszott az Olaj, egyenlített a Szombathely, nagy csata a bajnoki aranyéremért

Kosárlabdacsapatunk nagy küzdelemre késztette a Falcót, de a záró negyed sokkal jobban jött ki a hazaiaknak, így a Szolnoknak most nem sikerült nyernie. Hat ponttal nyert a Szombathely, a párharc állása 1-1.

Tovább olvasom

Elsöprő hajrával biztosította be a győzelmet az Olaj a bajnoki döntő első felvonásán

Győzelemmel kezdte a bajnoki döntőt az NHSZ-Szolnoki Olajbányász: a címvédő 94–79-re múlta felül a Falco-Vulcano Energia KC Szombathely csapatát a finálé első mérkőzésén a tiszaligeti sportcsarnokban. A végeredmény ugyan magabiztos különbséget mutat, a találkozó azonban sokáig kiélezett csatát hozott, és csak az utolsó negyedben tudta megtörni riválisát a szolnoki együttes.

Tovább olvasom

Balatoni cukrászmester szerezte meg a Magyarország Étele díjat

Egy balatoni luxusszálló főcukrásza vihette haza az ország legrangosabb desszertes elismerését – a Szamos Tányérdesszert Verseny idei győztese a Mövenpick BalaLand Resort Lake Balaton mestere, Kiss Tibor lett, akinek „Meseerdő almás titka” című alkotása egy évre megkapta a Magyarország Étele címet.

Tovább olvasom

Szolnok: már zajlik a döntő, hazai gasztronómia a világ élvonalában – világhírű zsűritaggal

A kétnapos esemény során Szolnokra figyel az ország nagy része. Immáron 5. alkalommal rendezik meg a Magyar Gasztronómia Napját. A zsűriben találhatjuk Kiss urat, aki három amerikai elnök beiktatásán is jelen volt.

Tovább olvasom

Jászberényi hősök a jégen

Bár a bravúros döntőbe jutás ezúttal elmaradt, a magyar férfi rövidpályás gyorskorcsolya váltó így is emelt fővel készülhet a folytatásra a 2026-os milánói téli olimpián. A jászberényi kötődésű Major Dominik és Tiborcz Dániel, valamint csapattársaik, Nógrádi Bence és Moon Wonjun egy drámai elődöntő után a B-döntőben fejezhetik be szereplésüket 5000 méteren.

Tovább olvasom