A Puskás Aréna teljes területén nyolcszorosára növelte az 5G mobilhálózat kapacitását a Magyar Telekom, amelyet az UEFA Bajnokok Ligája május 30-i budapesti döntőjén tesztelhetnek élesben a szurkolók. A sporteseményre időzítve a távközlési vállalat egy nagyszabású nyári országos akciót is indít: augusztus végéig minden ügyfelének díjmentesen megnyitja az 5G hálózatot, az otthoni vezetékes internetet használóknak pedig extra költségek nélkül emeli meg a sávszélességet.
Tovább olvasomCímke: telekom
Megrendült a digitális bizalom, már a valóságot is hamisnak látják a magyarok
Elég súlyos krízis elé állítja a társadalmat a mesterséges intelligencia rohamos fejlődése: a professzionálisan manipulált, úgynevezett deepfake felvételek a hazai lakosság kétharmadát képesek gond nélkül csőbe húzni. A Magyar Telekom friss, reprezentatív felméréséből ugyanakkor az is kiderül, hogy a magyarok többsége már annyira gyanakvóvá vált az interneten keringő vizuális tartalmakkal szemben, hogy tízből öt ember a teljesen valódi, érintetlen fényképeket is digitális hamisítványnak hiszi.
Tovább olvasomTöbb száz magyar települést kötne rá a jövő internetére a Telekom
Az ország számos pontján indulhatnak el olyan fejlesztések, amelyek alapjaiban változtathatják meg az internethasználat lehetőségeit – de ez mit jelent a mindennapokban?
Tovább olvasomSzolnokon lassan, de biztosan csökken a lepusztult telefonfülkék száma
December 2-án, kedden a telefonfülkékre vonatkozó új hírek kapcsán hírportálunk is visszaemlékezett egy tavalyi anyagunkra, ahol körbejártuk Szolnok meglehetősen lerohadt fülkéit. Megkerestük a Telekomot a jelenlegi helyzetről érdeklődve és azt ígértük, amennyiben választ kapunk, azt külön cikkben közöljük. A szolgáltató elárulta, a megyeszékhelyen csökkentek a használható fülkék száma, de azért még jócskán találunk belőlük, szám szerint tizenhetet.
Tovább olvasomMindenhol problémát jelentenek a városképet elcsúfító, mocskos telefonfülkék
Bár évtizedekig a városi élet elmaradhatatlan részei voltak, ma már mobilkocsmaként vagy illegális lerakóként funkcionálnak a klasszikus, pirosas színű telefonfülkék a fővárosban és vidéken egyaránt. A Telex a napokban arról írt, egy friss jogszabályi változásnak köszönhetően megnyílt az út a modern, kizárólag segélyhívásra alkalmas berendezések bevezetése előtt. A téma Szolnokon sem lehetne aktuálisabb, tavaly júliusban a Szol24-gyel mi is körbejártuk a megyeszékhelyet, és szép számban találtunk totálisan lerohadt fülkéket.
Tovább olvasomTévedés, hogy színházba csak öltönyben lehet menni – Ilyen volt a Telekomosok Fesztiválja
Ahogy korábban már olvashattak róla a Szol24-en, a Telekomosok Fesztiválja július 19-én, szombaton Szolnokra érkezett, ahol a Tiszavirág híd alatt egy különleges szabadtéri előadásként elevenedett meg Szép Ernő Május című drámája. A délutáni órákban kezdődő darab előtt lehetőségünk volt Fehér Balázs Benő rendezővel beszélgetni a helyszín jelentőségéről, a szabadtéri színház lehetőségeiről, valamint arról, hogyan lehet lebontani a klasszikus színházi kereteket.
Tovább olvasomEgyetlen napig lesz látható egy színdarab Szolnokon
Július 19-én Szolnokra érkezik a Telekomosok Fesztiválja, ezúttal egy különleges művészeti élményt kínálva: Szép Ernő Május című darabjával.
Tovább olvasomJászkunsági telekomosok figyelmébe: mindenki öt nap korlátlan mobilnetet kap
A decemberi időszakot kívánja így megünnepelni a vállalat, hogy felhasználói számára ötnapos korlátlan mobilnetet ad, amit mi dönthetünk el, mikor használunk fel.
Tovább olvasomJászkunság: ismét leáll a Telekom, még hosszabb időre, mint legutóbb
A jövő héten közel egy teljes napig rengeteg szolgáltatás nem fog működni a Telekom ügyfeleinél. A keddi és a szerdai napot is érinti, utóbbit sokkal erősebben, mind az előfizetéses, mind a Domino feltöltőkártyás ügyfeleknél.
Tovább olvasomOrszágos leállás lesz a Telekomnál
A Telekom az informatikai rendszerei karbantartásának idejére minden lakossági és üzleti mobil ügyfelének automatikusan korlátlan belföldi internetet biztosít.
Tovább olvasom