Hiába a legutóbbi bravúr, az Olajnak most nem ment, ezüstérmes lett a Szolnok

A harmadik negyedben különösen széteső játékkal jelentkezett az Olaj, pedig az idegenbeli bravúr után azt hihettük, lélektani előnyben vannak a szolnokiak. Nem így lett, a Falco úgy ment át az Olajon, mint az úthenger, maradt az ezüst.

Tovább olvasom

Volán-tartozásokat engedtek el négy városnak

Négy megyei jogú város több százmillió forintos, a helyi tömegközlekedés finanszírozásából adódó adósságát törölte el Lázár János a parlamenti választásokat megelőző időszakban. A Hvg.hu által megszerzett hivatalos dokumentumok szerint a korábbi tárcavezető három fideszes vezetésű településsel, illetve az ellenzéki Szombathellyel is egyedi megállapodást kötött, ezzel összességében 4,3 milliárd forintos bevételkiesést okozva az állami vasúttársaságnak.

Tovább olvasom

Elcsúszott az Olaj, egyenlített a Szombathely, nagy csata a bajnoki aranyéremért

Kosárlabdacsapatunk nagy küzdelemre késztette a Falcót, de a záró negyed sokkal jobban jött ki a hazaiaknak, így a Szolnoknak most nem sikerült nyernie. Hat ponttal nyert a Szombathely, a párharc állása 1-1.

Tovább olvasom

Hol maradt el az állami kontroll az azbesztes kőzúzalék ügyében?

A Vas Vármegyei Kormányhivatal legfrissebb vizsgálatai szerint Ausztriából származó, rendkívül magas azbeszttartalmú szerpentinit kőzúzalék került forgalomba és felhasználásra több magyarországi településen. Az MSZP az ügy kapcsán élesen bírálja az állami ellenőrző rendszerek elmúlt évekbeli működését, és azonnali, teljes körű feltárást, valamint a felelősök megnevezését követeli a lakosság védelme érdekében.

Tovább olvasom

Menő videót akart készíteni a vasúti vagon tetejéről a fiatal, felmászott és súlyos áramütést és égési sérüléseket szenvedett

A 18 év alatti fiatalember többedmagával felmászott a vasúti vagon tetejére, hogy nagyon vagány közösségi médiás videót készíthessen, ám a 25 kV-os feszültség a többi ilyen esethez hasonlóan áthúzott és rendkívül súlyos áramütést okozott. Társa elfutott, amint észlelte, hogy barátját megvágta az áram.

Tovább olvasom