Kilencpontos vereséget szenvedett az Olajbányász Belgiumban

A bajnoki ezüstérmes NHSZ-Szolnoki Olajbányász 86–77-re kikapott a belga Filou Oostende otthonában a férfi kosárlabda Európa Kupa csoportkörének ötödik fordulójában. Bár a szolnoki együttes a nagyszünetre ledolgozta a kezdeti, meglehetősen súlyos hátrányát, és a harmadik játékrészben is szorosan tartotta a lépést a belga bajnoki rekorderrel, az utolsó tíz percben a házigazdák akarata érvényesült, ezzel pedig megszakadt a kétmeccses nemzetközi győzelmi sorozatunk.

A huszonhatszoros belga bajnok és huszonegyszeres kupagyőztes Oostende, amely 2012 és 2025 között sorozatban tizenöt bajnoki címet zsebelt be, a szolnokiakhoz hasonlóan 2/2-es győzelem-vereség mutatóval várta a szerda esti összecsapást.

Nagyjából a hazaiak elképzelései szerint indult a találkozó, a belga együttes korán tizenegy pontos előnyt épített ki, és az első negyedet tízpontos fórral zárta. A folytatásban aztán ritmust váltott a Tisza-parti gárda, a csapatkapitány Pallai Tamás pontjaira építve a második felvonásban 29 pontot rámolt be az Olaj, így a nagyszünetre már a vendégeknél volt az előny, 44–45.

A térfélcsere utáni harmadik negyedben fej fej mellett haladtak a felek, az Olaj minimális különbséggel tartotta meg vezetését a záró felvonás előtt, az utolsó negyedben azonban a belga válogatott Pierre-Antoine Gillet vezette házigazdák keményebb védekezésre kapcsoltak, kihasználták a szolnoki eladott labdákat és a támadásbeli hibákat, egy 26–14-es etappal lezárva a mérkőzést.

A szolnokiak legeredményesebb játékosa a magyar válogatott hátvéd, Krnjajszki Borisz volt 15 ponttal, őt követte Pallai 14, Austen Barnes és Marcus Goodwin 11-11, valamint Cseh Botond 10 ponttal.

A huszonnégy csapatos kontinentális kupasorozat alapszakaszából a nyolc darab hatcsapatos csoport első két-két helyezettje jut tovább a legjobb tizenhat közé – az Olaj öt forduló után jelenleg 2 győzelemmel és 3 vereséggel áll a B csoportban.

A jelenlegi állás

Az NHSZ-Szolnoki Olajbányász egy hét múlva Lengyelországban, a Zielona Góra otthonában lép pályára a továbbjutási esélyek megőrzéséért.

Képek: eredmenyek.com, Szolnoki Olajbányász FB

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek