Tavasz Ferenc Jászberényben, Jeneiné Fekete Marianna Szolnokon veszi át a tankerületek irányítását

Lezárult az országos tankerületi igazgatói pályázatok elbírálása, végül a hatvan tankerületből ötvenöt élére kinevezték az új vezetőket, akik csütörtöktől látják el feladataikat. Jász-Nagykun-Szolnok megyében mindhárom szervezetnél megvan a kinevezett igazgató. Szolnokon Jeneiné Fekete Marianna Ibolya, Karcagon Gyuricskóné Horváth Ágnes, a viharos múltú Jászberényi Tankerületi Központ élén pedig a korábban Jászapátin intézményvezetőként dolgozó Tavasz Ferenc veszi át a stafétát.

Lannert Judit oktatási és családügyi miniszter közösségi oldalán jelentette be, hogy véget ért a pozíciókra kiírt felvételi folyamat.

A még augusztusban meghirdetett helyekre országosan 567 pályázat futott be, amelyek közül 424 felelt meg a formai és szakmai követelményeknek. Öt tankerületben, a Kelet-Pesti, a Kiskőrösi, a Pápai, a Szekszárdi és a Szombathelyi központok esetében meg kell ismételni az eljárást, a többi 55 körzetben azonban november 5-i hatállyal hivatalba lépnek az új igazgatók.

A miniszter azt is közölte, hogy gyökeresen új szemléletet kívánnak meghonosítani a tankerületek működésében. Azt hangsúlyozta, hogy a korábbi politikai szempontok helyett a szakmaiság, a partnerség és a kölcsönös bizalom kerül a fókuszba.

Ennek keretében az iskolaigazgatók visszakapták korábbi munkáltatói jogaikat, így a tankerületek feladata a jövőben nem a közvetlen irányítás, hanem elsősorban a koordináció és a szakmai támogatás lesz.

A megyét érintő kinevezések közül különösen a jászberényi poszt bír komoly jelentőséggel. A Jászberényi Tankerületi Központ működését az elmúlt években több botrány és konfliktus kísérte, majd 2024 nyarán távozott pozíciójából mindezek fő kiváltó oka, a korábbi szakmai helyettes, Mészárosné Vas Márta, akinek vezetési stílusa, a helyi tanári karok beszámolói szerint rendkívül átpolitizált légkört teremtett.

Mészárosné távozása után a Jászapáti Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola élére került igazgatóként, éppen azt a Tavasz Ferencet váltva, aki most az egész jászberényi tankerület irányítását átveszi.

A szomszédos térségekben szintén pont került a vezetői kérdés végére, a Szolnoki Tankerületi Központot november 5-től Jeneiné Fekete Marianna Ibolya, a Karcagi Tankerületi Központot pedig Gyuricskóné Horváth Ágnes irányítja az új struktúrában.

Kép: Tanítanék FB

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek