Folyamatosan dörgött, több helyen jégeső esett, akadozott a vasúti közlekedés

Óriási vihar csapott le pénteken késő délután a fél Szolnok megyére. Előbb a Jászságot tépázta a vihar, majd a Tisza mentén és az attól keletre eső térségen vonult végig délnyugatról. És jött még egy következő hullám, este kilenc után. Ez is pusztító volt, erős széllel érkezett.

Károkról is érkezett jelentés. Többek között a vasúti közlekedésben nagy károkat okozott a vihar. Egyéb károkról is beszámoltak.

Tiszafüreden egy udvarban villám csapott egy fűzfába, Tiszasason, a Bethlen Gábor utcában több villanyoszlop is kidőlt, közölte az MTI.

Portelek és Újszász között – a vihar miatt – meghibásodott a felsővezeték, ezért itt szünetel a vonatforgalom. A Szolnok-Újszász-Hatvan vonalon az S820-as vonatok menetideje jelentősen megnövekszik péntek éjszaka, közölte este 11 óra előtt nem sokkal a MÁVInform.

Mende és Újszász között – az átvonuló vihar következtében – felsővezetéki hiba miatt nem közlekedhetnek a vonatok. Az Budapest-Újszász-Szolnok-Békéscsaba vonalon jelentősen hosszabb menetidőkre kell számítani péntek éjszaka, közölte este fél 11 után a MÁVInform. Később hozzátették, ismét van áram a felsővezetékben Mende és Újszász között, így itt már megindulhatott a forgalom. Az Újszász-Szolnok szakaszon továbbra sem közlekednek a vonatok felsővezetéki hiba miatt.

Este 10 óra után nem sokkal az írta a MÁVInform, hogy a ceglédi, a váci, a veresegyházi és az esztergomi vonalakon jelentős késésekre, kimaradó vonatokra kell számítani, mert a Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest, valamint a Nyugati és Rákospalota-Újpest között – az átvonuló vihar miatt – meghibásodott a felsővezeték. A forgalom átszervezése folyamatban volt.

Számtalan fotó is készült a viharokról, ezekből adunk közre néhányat.

Forrás: Időkép.hu, Mi folyik Szolnokon, ViharVonal Viharvadász Csapat Facebook

Délután hat órakor ez volt a helyzet
Ez már az utózönge este 8 után
Alcsiszigeten ekkora jégdarabok hullottak az égből
https://www.facebook.com/mariann.gyorfineharto/videos/1199872293987008?idorvanity=591410157677617
Szolnok

Tószeg:

https://www.facebook.com/100004964011301/videos/pcb.2588915581260388/1452199558882325

Szolnok késő este

Jászdózsa este negyed 12-kor:

https://www.facebook.com/marianna.deak.12/videos/1340227486590400?idorvanity=591410157677617
Este 11 órási helyzetkép

Kapcsolódó cikkek