A Jászberényi Tankerületi Központ november óta nem jelez vissza egy iskolatervezésről a polgármesternek

Jászberényben nagy erőkkel dolgoznak azon, hogy az új zeneiskola tervezése és kialakítása minél zökkenőmentesebb és tökéletesebb legyen. De mintha az érintett tankerület füle botját se mozgatná annak érdekében, hogy az építkezés és kivitelezés minél előbb megtörténhessen.

Tovább olvasom

Durván magas tartozása van a Jászberényi Tankerületi Központnak

Azt gondolhatnánk, hogy a jelenlegi kormányzat felülről irányított intézményrendszereiben, ahol mindenre – is – van pénz, köztük a tankerületi központokban aligha merülhet fel, hogy adósságban úszna egyik-másik. Ez azonban nagy tévedés, a Magyar Államkincstár (MÁK) összesítéséből kiderül, hogy brutálisan nagy a tankerületek lejárt adósságai, köztük a jászberényié is.

Tovább olvasom

Már a Jász-Nagykun-Szolnok megyei iskolák magánadományairól is a minisztérium dönt

Új fokozatba kapcsolt a kormányzat központi irányítása, a belügyminisztérium utasítása szerint mostantól kizárólagosan a tankerületek és a Klebelsberg Központ (KK) fogadhatja el az oktatási intézmények számára nyújtott magán-, vagy civil felajánlásokat. Bár az élet minden területén érezzük, kétségtelenül az oktatási szféra az egyik leginkább átpolitizált és decentralizált közeg Magyarországon. A tankerületi posztokat szakemberek helyett politikai kinevezettekkel töltötték fel, akikről már többször bebizonyosodott, hogy felső utasításra cselekednek, autonóm hatáskörük nincsen. Most egy belügyminisztériumi utasításból derült ki, hogy az idei tanévtől az intézmények vezetői helyett csak a fenntartó Klebelsberg Központ dönthet az…

Tovább olvasom

Elindult a tanárper, a tankerületi vezetőt a bírónő máris igazmondási kötelezettségére emlékeztette

Az általa elmondottak ugyanis hatalmas ellentmondásban vannak, saját magával került zavarba. A két kirúgott pedagógus indította a pert, hogy jogtalanul mentették fel állásából. A tankerületi vezetőt ráadásul saját jogi képviselője is véletlenül ismételten ellentmondásba keverte. Igazmondási kötelezettségére figyelmeztette a bírónő a Belső-Pesti Tankerület vezetőjét két, engedetlensége miatt kirúgott tanár munkaügyi perének első tárgyalási napjának ötödik órájában. A tankerület vezetője a tárgyalás kezdetén nemhogy képmása, de neve nyilvánosságra hozatalához se járult hozzá, így csak név nélkül hivatkozhatunk rá – adta hírül a 444.hu. A vezető pár pillanattal a bírónő figyelmeztetése előtt előbb kifejtette,…

Tovább olvasom

A kormány 14 milliárdos gyorssegéllyel megmentette a tankerületeket, mert válságban voltak

Nem kellettek hozzá uniós források. Csak nehogy ezt az összeget is az “oktatásba öntött pénzek” közé sorolják a kormánynál. Mert ebből a pedagógusok és az iskolák nagyjából a világon semennyit nem látnak, ez a hivatali bürokrácia működéséhez szükséges, amit a Fidesz maga hozott létre bő tíz éve. A Klebelsberg Központ szerint a tankerületeknek 60 napon túli lejárt közüzemi tartozásuk is volt, mintegy 75 millió forint összértékben. Március 9-én közel 14,4 milliárd forintnyi rezsitámogatás érkezett a kormánytól, amit a tankerületi központok számláik kiegyenlítésére használnak fel – közölte a hvg.hu kérdésére a Klebelsberg Központ.…

Tovább olvasom

Valóban 11 fokos volt egy általános iskola, a tanker igazgatója és az intézmény karbantartója kapott ezért körmöst

Figyelmeztetésben részesültek többen is, mert nem ellenőrizték megfelelően, hogy a tanítás kezdetére működni fog-e a fűtés. A probléma abban leledzik, hogy más iskolákban is 13-14 fokban kénytelenek dideregni a diákok, miközben ott semmilyen technikai probléma nincs. A 17-18 fokban történő ücsörgés pedig végképp nem ritka. Mindössze 11 fok volt a téli szünet utáni első napon a szombathelyi Váci Mihály Általános Iskola tantermeiben. Az iskolában a szünet alatt cserélték ki a radiátorszelepeket, de a rendszert nem sikerült időben légteleníteni, ennek hiányában pedig nem volt fűtés – írta a Hvg. Az eset…

Tovább olvasom

Az önkormányzat visszavenné a gimnázium fenntartói jogát, “méltatlan a tankerület hozzáállása az intézményhez”

A fenyegetések, azonnali kirúgások teljesen ellehetetlenítik a neves iskola morálját, szakmai munkáját. A 18. kerületi polgármester ezért levelet írt Pintér Sándornak. Igaz, a belügyminiszter eddig sem volt éppen szakmailag meggyőzhető bármiről is, amit nem Orbán talált ki. Szaniszló Sándor azt írja, hogy a kerület lakói aggódva figyelik a Karinthy Ferenc Gimnázium körül zajló eseményeket. Úgy véli, a Külső-Pesti Tankerületi Központ igazgatójának a hozzáállása az iskolához méltatlan, a jogaikért küzdő pedagógusok fenyegetése és elbocsátása pedig elfogadhatatlan. Mivel az elmúlt hónapokban bebizonyosodott, hogy a kormány számára az iskolában folyó, magas színvonalú munka…

Tovább olvasom

Tíz, köztük a szolnoki tankerületi igazgató is közel 2,5 millió forintos jutalmat vihetett haza… mert az jár

A felsőbb vezetésben kicsit sem aggodalmaskodnak amiatt, hogy a pedagógusoknak fityiszt mutattak, miközben a tankerek vezetői milliós jutalmakban részesültek, hiszen az egyik csak egy közalkalmazott, a másik kormánytisztviselő. Ettől biztosan megnyugodtunk. Nyilvánosságra hozta Tóth Endre, momentumos politikus annak a 10 tankerületi vezetőnek a nevét, akik a legnagyobb jutalmat kapták év végén a 2021-es évi munkájukért. A Momentum parlamenti képviselője és oktatáspolitikusa, 10 hónapos jogi huzavona után szerezte meg a tankerületi igazgatók tavaly év végi jutalmainak összegét. A legnagyobb jutalmat a Debreceni Tankerületi Központ korábbi vezetője, Pappné Gyulai Katalin kapta, egészen…

Tovább olvasom

Milliós jutalmakban részesültek a tankerületi vezetők előző év végén

Három tankerületi vezető, aki az utóbbi hónapokban azzal került a hírekbe, hogy kirúgott vagy fenyegetett tiltakozó tanárokat, jelentős összegű jutalmat kapott tavaly év végén – derítette ki Tóth Endre, a Momentum képviselője. Azt eddig is lehetett tudni, hogy néhány tankerületben a vezetők több jutalmat kaptak, mint az alájuk rendelt tanárok összesen. Tóth Endre Facebookon azt írja: „10 hónap huzavona és az adatvédelmi hatósághoz fordulás után, végül sikerült megszereznem a tételes listát a tankerületi igazgatóknak kifizetett jutalmak összegéről.” Marosi Beatrix, a Belső-Pesti Tankerület igazgatója, aki kirúgta a Kölcsey Ferenc Gimnázium öt pedagógusát, tavaly még…

Tovább olvasom

Egy lecserélt fideszes jelöltből lett az új tankerületi igazgató

Kellett a hely Navracsics Tibornak, ezért a választások előtt egy időre parkolópályára helyezték Fenyvesi Zoltánt, nem indulhatott újra semmilyen körzetben. Most viszont megérkezett a “kártérítés”, tankerületi igazgatóvá emelték. November elsejétől új igazgatót neveztek ki a Balatonfüredi Tankerületi Központ élére. Fenyvesi Zoltán az előző ciklusban fideszes országgyűlési képviselő volt, áprilisban viszont nem indulhatott újra a tapolcai körzetben. Amikor bejelentették, hogy helyette Navracsics Tibor lesz a jelölt, Fenyvesi a 24.hu tudósítása szerint azt mondta, nem lenne képes annyi szavazatot szerezni, mint utódja. Több tankerületi vezető kötődik a Fideszhez, de mostanáig csak egy igazgatóról tudhattunk,…

Tovább olvasom