Jelentősen megnőtt azoknak a jászberényi családoknak a száma, amelyek önkormányzati segítség nélkül nehezen tudnák megoldani otthonuk fűtését. A város idén hatmillió forintot különített el szociális tűzifára, amelyből a korábbiaknál nagyobb mennyiséget szeretnének beszerezni.
Tovább olvasomCímke: budai lóránt
Ötödjére sem választott alpolgármestert Jászberény
A tegnapi, azaz október 21-i ülésen immár ötödik alkalommal utasította el a jászberényi képviselő-testület Skultéti József alpolgármesterré választását. Január óta betöltetlen a városvezetői helyettes széke, a döntéshozók a kormányhivatali felszólítások és a törvényszéki eljárás ellenére sem biztosították a szükséges többséget a polgármester egyetlen jelöltjének.
Tovább olvasomMég az ételen is összevesztek Jászberény vezetői – az ünnepi rendezvényből vita lett
A rendőrök, mentők és tűzoltók munkáját ünnepelték Jászberényben, ám az eseménynek váratlan utóélete lett a közösségi médiában. Budai Lóránt polgármester bejegyzése alatt ismét előkerültek a városvezetés korábbi nézeteltérései, amelyek ezek szerint korántsem rendeződtek.
Tovább olvasomNegyedjére is megbukott a jászberényi alpolgármester-jelölt
A bírósági mulasztási per sem tudta feloldani a hónapok óta tartó politikai patthelyzetet Jászberényben, a képviselő-testület a szeptember 16-i ülésén immár negyedik alkalommal sem választotta meg Skultéti Józsefet alpolgármesternek. Budai Lóránt polgármester januártól megüresedett helyettesének pótlása miatt a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kormányhivatal már a Debreceni Törvényszékhez fordult mulasztásos törvénysértés megállapításáért, ám a döntéshozók a szeptemberi ülésen sem adták meg a kért többséget a kormánypárti többségű testületben.
Tovább olvasomFontos és eredményes egyeztetés zajlott a jászberényi háziorvosokkal a biztonságos alapellátásról, a helyettesített körzetek betöltéséről
A polgármester konkrét ötletei pozitív fogadtatásban részesültek, a biztonságos betegellátás a legfőbb cél, ennek egyik eleme pedig a fiatal orvosok itt tartása.
Tovább olvasomMég jön egy utolsó nagy nyári vigadás Jászberényben a hétvégén
Augusztus utolsó hétvégéjén sem fognak pihenni a fesztiválozni vágyók, nem kevesebb mint 20 zenésszel és zenekarral találkozhatnak a kilátogatók.
Tovább olvasomJászberényben is korlátozásokat vezetnek be
A tartós aszály és az ehhez kapcsolódó országos energiahiány miatt átfogó takarékossági intézkedéseket léptet életbe Jászberény önkormányzata. A döntések értelmében módosul a Polgármesteri Hivatal ügyfélfogadása, változik a közterületek gondozása, korlátozások lépnek életbe a helyi fürdőkben, emellett a Jászberényi Jégpálya tervezett nyitása is csúszhat.
Tovább olvasomBelső válság a jászberényi polgármester és a képviselők között
Elég komoly válság alakult ki Jászberény önkormányzatában, miután a képviselő-testület jelentős arányban utasította el Budai Lóránt polgármester alpolgármester-jelöltjét. A városvezető nyíltan beszélt a döntéshozók közötti mély ellentétekről és az együttműködés hiányáról a Jászsági Térségi TV-nek: a voksolást egyértelműen bizalmi kérdésnek tekinti, a lemondást nem fontolgatja, de a testület feloszlatását, amennyiben azt más képviselő kezdeményezi, hajlandó lenne megszavazni.
Tovább olvasomMegbukott a jászberényi polgármester jelöltje, továbbra sincs alpolgármester
Kudarcba fulladt az alpolgármester megválasztása Jászberényben, miután a képviselő-testület ülésén május 27-én nem szavazott bizalmat a Budai Lóránt városvezető által előterjesztett jelöltnek, Skultéti Józsefnek.
Tovább olvasomNem lép ki, de nem hallgat a jászberényi fideszes képviselő, aki kimondta
Kitart véleménye és a párttagsága mellett egyaránt Hajnal-Nagy Gábor, a Fidesz jászberényi önkormányzati képviselője – derül ki a Jászsági Térségi Televíziónak adott nyilatkozatából. A képviselő korábban, egy képviselő-testületi ülésen, a nyilvánosság előtt, könnyeivel küszködve tört ki párttársa, Pócs János ellen, majd részletesen kifejtette, mit gondol a jászberényi Fidesz mélyrepüléséről és annak okairól.
Tovább olvasom