Közel 250 fellépővel tér vissza Szolnok egyik legnagyobb kulturális eseménye

Közel 250 fellépő közreműködésével tér vissza az újévi tánckoncert Szolnokra. A 2027. január 16-án megrendezendő Vox Hungaricus produkcióban a Szolnoki Szimfonikusok, a Magyar Állami Népi Együttes és a Tisza Táncegyüttes is részt vesz. A nagyszabású előadás részleteit pénteken sajtótájékoztatón ismertették.

Rövid táncbemutatóval kezdődött a november 6-i szolnoki sajtótájékoztató: a Tisza Táncegyüttes két tagja adott ízelítőt abból, milyen hangulatra számíthat a közönség a januári koncerten. Az eseményen Györfi Mihály polgármester, Patkós Imre, a Szolnoki Szimfonikusok ügyvezető-szakmai igazgatója, valamint Mihályi Gábor, a Magyar Állami Népi Együttes vezetője, Szolnok díszpolgára beszélt az előkészületekről.

A szervezők ezúttal is nagyszabású előadással készülnek: a mintegy hetvenfős szimfonikus zenekarhoz ötven művész csatlakozik a Magyar Állami Népi Együttesből, az énekes részeket pedig közel 130 tagú összevont kórus szólaltatja meg. A produkcióban először vesz részt a szolnoki Tisza Táncegyüttes is, amelynek közreműködésével a helyi táncművészet is hangsúlyos szerepet kap.

A Tisza Táncegyüttes két tagjának bemutatója az újévi tánckoncert sajtótájékoztatóján.

Györfi Mihály szerint az újévi koncert visszatérése túlmutat egyetlen rendezvényen. A polgármester a Szolnoki Szimfonikusok elmúlt éveinek nehézségeire is kitért, és abban bízik, hogy az újévi tánckoncert egy hosszabb, sikeres időszak kezdetét jelentheti az együttes számára. „Az egész országot szeretnénk meggyőzni” – fogalmazott, hangsúlyozva, hogy Szolnok a sport mellett a kultúrában is szeretné megmutatni az értékeit.

Mihályi Gábor humorosan kezdte felszólalását: „A tettesek visszatérnek, ahogy ezt mondani szokták.” Felidézte, hogy az első közös produkció idején a Magyar Állami Népi Együttes még a hatvanadik születésnapját ünnepelte, idén pedig már 75 éves a társulat. Különösen örül annak, hogy ismét előadhatják az Ecseri lakodalmast, amelynek zenéjét korábban a szolnoki szimfonikusok számára is áthangszerelték. A műsorban a Kállai kettős, valamint Bartók és Kodály művei is helyet kapnak, a további részletekről azonban nem akart mindent elárulni. „Egy-két meglepetéssel készülünk, amit most nem spoilerezek el, hogy trendi legyek” – jegyezte meg.

Patkós Imre a közös fellépésről beszélt. Mint mondta, a táncosok jelenléte olyan lendületet ad a zenészeknek, amelyet egy hagyományos hangversenyen nem tapasztalhatnak meg. Külön öröm számára, hogy a Tisza Táncegyüttes is bekapcsolódik a produkcióba, amit régóta szeretett volna megvalósítani. A koncert hangulatát érzékeltetve még egy szokatlan hasonlattal is élt: „Azt kívánom mindenkinek, hogy kóstoljanak ebből a drogból.” Ezzel arra utalt, hogy az élő előadás olyan élményt kínál, amelyet a korábbi koncertek interneten elérhető felvételei sem tudnak visszaadni.

A programban Brahms második és huszonegyedik magyar tánca is felcsendül, a Tisza Táncegyüttes egyik produkciójának zenéjét pedig kifejezetten erre az alkalomra hangszerelik át nagyzenekarra. A szervezők célja, hogy valamennyi résztvevő együttes bemutathassa saját művészi karakterét, mielőtt a fináléban közösen lépnek színpadra.

A Vox Hungaricus rendezője és koreográfusa Mihályi Gábor, zenei rendezője és karmestere Izaki Maszahiro lesz. A koncerttel kapcsolatos további információk a Szolnoki Szimfonikusok hivatalos honlapján érhetők el.

Képek: Horváth Zsolt

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek