A Szigligeti Színház egykori igazgatója, Szikora János nem tudta, hogy szerepel az ügynökaktákban

Nem tudott arról Szikora János rendező, korábbi szolnoki színházigazgató, hogy a neve megtalálható az állambiztonsági nyilvántartásokban. A színházi szakember a Kossuth rádióban számolt be arról, hogy a Szigligetiben töltött évei alatt, egy ittas vezetést követő ügyben találkozott a teátrum akkori belügyi összekötőjével, ám a beszervezési nyilatkozat aláírását határozottan megtagadta, és senkiről nem adott jelentést.

A szerdán elindult nyilvános állambiztonsági adatbázisban, amelynek visszhangjairól és megyei vonatkozásairól hírportálunkon is írtunk, megtalálható Szikora János neve, akit eszerint 1987 márciusában szervezték be „Károly” fedőnéven, két évvel később pedig azt rögzítették a dokumentumokon, hogy maga kérte a kapcsolat megszüntetését. Később elárulta, minderről szerda reggel szembesült a nyilvántartásban szereplő nevével, amikor az újságírók megkeresték a hírrel.

Szikora a magyar színházi élet meghatározó alkotójaként dolgozott, rendezett a győri és a miskolci teátrumban, vezette az egri Gárdonyi Géza Színházat, majd 1986 és 1993 között a Vígszínház társulatát erősítette, miközben rendszeresen tért vissza vendégrendezőként a szolnoki Szigligeti Színházba. A megyeszékhely színházi életében nemcsak rendezéseivel hagyott mély nyomot, 2003 és 2007 között vezette a Tisza-parti teátrumot.

A rendező részletesen felidézte az 1987-ben történt eseményeket. Elmondása szerint egy rendezvényt követően ittas állapotban vezetett, a rendőrség intézkedett vele szemben, vérvételre vitték, és bevonták a vezetői engedélyét. A Szolnoki Szigligeti Színház akkori direktora, Schwajda György a helyi rendőrségen nem járt sikerrel a dokumentum visszaszerzésében, ezért a teátrum belügyi összekötőjéhez irányította kollégáját.

Szikora ezt követően két alkalommal találkozott a tiszttel egy presszóban. Az első beszélgetésen mindennapi témákról, fűnyírásról esett szó, a másodikon pedig az Erdélyből áttelepülő magyar színészek magyarországi társulatokra gyakorolt belső hatásairól kérdezték. A harmadik megbeszélésre a tiszt már magával vitte az elkobzott jogosítványt, cserébe viszont egy együttműködési megállapodás aláírását kérte.

A rendező elmondása szerint ezen a ponton vált világossá számára, hogy be akarják szervezni a hálózatba, és közölte: ilyen áron nem kéri a jogosítványt, a papírt nem írja alá. A kapcsolat itt megszakadt, soha többet nem találkozott azzal az emberrel. Azt sem tudja, milyen módon került az iratokra az a feljegyzés, miszerint két évvel később ő kezdeményezte volna a kapcsolat lezárását, hiszen addigra már rég nem állt kapcsolatban az állambiztonsággal.

Szikora János hangsúlyozta: a dokumentumok nyilvánosságra hozatala önmagában helyes, ám egyben sokkoló folyamat, amelynél a sajtónak óriási felelőssége van abban, hogy a tények bemutatásából ne váljon automatikus, megalapozatlan megbélyegzés. Hozzátette: bár az ittas vezetés miatt elkövetett hibáját elismeri, ügynök soha nem volt, senkiről nem készített jelentést, így tiszta lelkiismerettel áll a nyilvánosság elé.

Kép: Hamarits Zsolt

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek