Közüzemi költséget és bérleti díjat vállal át Jászberényben a gyermekétkeztető cég

Kiváló partneri kapcsolatokról árulkodik Budai Lóránt, Jászberény polgármesterének a minap megjelent Facebookos posztja, ahol egészen örömteli hírről számolt be: amellett, hogy az önkormányzat is jócskán beszáll több iskola melegítőkonyhájának és étkezőjének fejlesztésébe, az intézményi gyermekétkeztetést biztosító cég átvállalja a közüzemi költségeket és a bérleti díjat.

Tovább olvasom

A tavalyi politikai blama után ismét megrendezték a Szeretet Ebédjét Jászberényben

Jászberényi vállalkozók és segítőik sokadik alkalommal rendezték meg a Szeretet Ebédjének elnevezett ételosztást: a gesztusértékű cselekedet kellemes zene mellé kínál meleg ebédet, de a tavalyi évben visszafordíthatatlanul is politikai felhangot kapott. Ezt idézzük most fel.

Tovább olvasom

Több száz gyermek és nyugdíjas kapott karácsonyi ajándékot Jászberényben

A korábbi évek gyakorlatához hasonlóan idén is megajándékozták a jászberényi időskorúakat, valamint a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyermekeket. 250 szociálisan rászoruló gyereknek és nagyjából 800 szépkorúnak ajándékozott fejenként 4000 forint értékű étkezési utalványt az önkormányzat.

Tovább olvasom

Elkészült a régóta várt portelki buszmegálló

Az új buszmegálló Portelek központjában a jászberényi önkormányzat és a MÁV-Volán Csoport együttműködése által november végén készült el, a napokban pedig a műszaki átadás-átvétel is megtörtént. A helyiek régóta várták, hogy a meglévő mellett még egy buszöböl létesüljön. A projekt összesen 7,5 millió forintba került.

Tovább olvasom

Megújul Jászberény egyik legszebb szoborparkja

Jászberényben a Zagyva part, illetve a Lehel Filmszínház közelében található régi, ikonikus kőszobrok olyannyira a megszokott látványai közé tartoznak a városképnek, hogy a helyiek már ritkán emelik fel rájuk a tekintetüket. Ez hamarosan megváltozhat, ugyanis Budai Lóránt polgármester tájékoztatása szerint újra megszépül a szoborpark.

Tovább olvasom

Elvették a beígért egymilliárd forintot Jászberénytől és odaadták a katolikus egyháznak

Már majdnem elszoktunk attól a fideszes habitustól a testületi üléseinken, amit most itt megtapasztalhatunk és ami ellen tűzzel-vassal kell harcolni – jelentette ki Budai Lóránt. A jászberényi polgármester arra reagált így, hogy miközben Hubai Imre, a vármegyei közgyűlés elnöke időkorlát nélkül oktathatta ki őt, addig neki csak pár perc jutott reagálni. A megyei közgyűlésben pénteken arról szavaztak, hogy elvettek Jászberénytől egymilliárd forintot és odaadták a katolikus egyháznak, hogy hozzon létre műszaki campust Jászberényben.

Tovább olvasom

A helyreállítás folyamatos, hamarosan újra rendben működik a közvilágítás Jászberényben

Sajnos még mindig vannak hatásai az október elején Jászberény és Jászárokszállás között elhelyezkedő trafóállomás kigyulladásának. A helyiek gyakran panaszkodtak, hogy a baleset következtében csak bizonyos helyeken és időpontokban működik a közvilágítás, de Budai Lóránt polgármester információi szerint hamarosan helyreáll a rend.

Tovább olvasom