Magyar Péter bejelentette: minden Orbán-beruházást kivizsgáltat

Hiába áll az ellenzéki népszerűségi listák élén, Magyar Péter nem kapott meghívót a tusványosi eseményre – ez jól szemlélteti a hazai politika mostani ellentmondásait. Bár a kormánypárthoz köthető rendezők mellőzték a legerősebb ellenzéki párt elnökét az állami forrásokból támogatott rendezvényről, a Republikon aktuális mérése alapján a TISZA Párt tíz százalékkal előzi meg a Fideszt az elkötelezett választók körében. A TISZA EU-s képviselői közben a határidőt megelőzően publikálták vagyoni helyzetéről szóló dokumentumait. Magyar pedig kinyilvánította, hogy hatalomra jutás esetén minden lényeges, a jelenlegi kormányzati ciklusban megvalósult projektet alapos vizsgálat alá fog…

Tovább olvasom

Magyar Péter szerint Orbán Európa Pride-királya lett – de óriásit nyilatkozott egy Mi Hazánk-szimpatizáns férfi is

Bár a politikai palettán finoman szólva nem áll egymás mellett a MH, illetve a Tisza Párt, de nemcsak a klasszikus ellenzékiek ismerték fel, hogy a szombati tömegdemonstráció réges régen nem a Pride-ról szólt, hanem a szabadságjogokról.

Tovább olvasom

Nyílt levélben vádolják bűncselekménnyel Pócs János képviselőt

A kormánypárti képviselő nyíltan megvádolt egy férfit, aki ugyan nem tagja a Tisza Pártnak, de részt vett Magyar Péter zarándoklatán. Pócs közzétett egy olyan dokumentumot, ami Nagy János szerint személyiségi jogot sért, ez pedig bűncselekmény.

Tovább olvasom

Magyar: az ukrán titkosszolgálati kémnek kikiáltott Hollónak baráti kapcsolata van Orbán Viktor egyik családtagjával

A Tisza Pártot és vezérét akarja a kormánymédia mindenáron az ukrán titkosszolgálatokkal összesározni, ám egyre több információra derül fény arról, hogy Holló Istvánnak valójában a Fidesz számtalan emberével van baráti jó viszonya és üzleti összefonódása. Erre hívta fel a figyelmet Magyar Péter, konkrét személyeket megnevezve.

Tovább olvasom

Uniós ultimátum: Nem fogunk habozni lépéseket tenni Magyarországgal szemben

Szerdán rendkívüli vitát hívott össze az Európai Parlament a magyar kormány „ellehetetlenítési törvényének” megvitatására, amelyre a Fidesz hivatalosan átláthatósági jogszabályként hivatkozik. Az uniós intézmények képviselői és a parlamenti frakciók vezérszónokainak többsége élesen elítélte a tervezetet, hangsúlyozva, hogy az komoly fenyegetést jelent a magyarországi sajtószabadságra és a civil szféra működésére.

Tovább olvasom

Egyértelmű átrendeződés: Caramel nyolc éve még a Fidesznek kampányolt, most a Tisza Párt pultjánál szelfizett

Nem mostanában kezdett az ellenzék felé húzni, mivel tavaly februárban már ott volt az influenszer tüntetésen (a fideszes pedofilbotrányokat követően), most még egyértelműbbé tette, kit támogat és kit nem. De már korábban is voltak jelek.

Tovább olvasom

Újabb megnyert per: hazudott a fideszes média arról, hogy Magyar Péter kiskorú lányokat molesztált nyáron

Egyetlen ítélet, rögtön öt helyreigazítási tétellel, mindet a Hír TV terjesztette napokon keresztül Magyar Péterről, ám most kiderült, hogy gyakorlatilag egyetlen szó sem volt igaz belőlük. A bírósági ítélet jogerős, a sokadik megnyert sajtópere a TISZA Párt a Fidesz-propaganda által folyamatosan támadott vezérének.

Tovább olvasom

Magyar Péter elárulta: Győzike tavaly még hozzájuk akart jelentkezni

A TISZA Párt első embere mosolyogva nézi, hogyan húz (ismét) igen látványosan a Fideszhez Gáspár Győző, a Romantic együttes egykori frontembere. Elárulta azt a titkot ugyanis, hogy Győző tavaly még Magyar Péterékkel kívánt volna egy színpadon állni.

Tovább olvasom

„Helyi szinten is él a politika” – Jászberényben kérdeztük Kéri Lászlót

A Szabad Jászok Tisza Sziget meghívására a Jászság fővárosába érkezett március 29-én, szombat délután Kéri László szociológus-politológus és felesége, Petschnig Mária Zita közgazdász. A házaspárt gyakran hívják el egy-egy beszélgetés erejéig a tiszás közösségek, a szakmai, közgazdasági-politikai vonulatú előadásuk előtt pedig lehetőségünk volt kérdezni Orbán Viktor, Áder János és Simicska Lajos egykori tanárától.

Tovább olvasom