Megkezdődött a felkészülés a téli ünnepi időszakra a megyeszékhelyen, Szolnok önkormányzata lakossági segítséggel szeretné megtalálni a város fenyőfáját. Október 31-ig jelentkezhetnek mindazok, akiknek a kertjében vagy telkén olyan nagyméretű, formás örökzöld áll, amelyet szívesen felajánlanának a közösség karácsonyfájaként.
Tovább olvasomCímke: kossuth tér
Magyar Péter Szolnokon mondta ki: nem lesz elektrolitgyár – interjút viszont nem tudott adni a Szol24-nek
Hosszú hónapok után tért vissza Szolnokra Magyar Péter, aki ezúttal már miniszterelnökként állt a Kossuth tér színpadára. Rost Andrea is beszédet mondott, a helyi ügyektől pedig hamar eljutottak az országos politikáig. A Szol24 több kérdéssel is készült a miniszterelnöknek.
Tovább olvasomNegyven vizsgálat egy kamionban
Vasárnap egészségügyi vizsgálatokra várják a szolnokiakat a Kossuth téren. A szűrőkamion hét órán át fogadja az érdeklődőket, de egyszerre csak kevesen férnek be, és előre nem lehet időpontot foglalni.
Tovább olvasomFényárban indulnak útnak a szolnoki bringások
Különleges esti programra készülhetnek a szolnokiak pénteken: a belvárosban ezúttal nem egy megszokott kerékpáros rendezvény veszi kezdetét. Ahogy leszáll az este, látványosabbnál látványosabb kétkerekűek jelenhetnek meg a Kossuth téren.
Tovább olvasomIsmét lesz bringás reggeli szeptemberben Szolnokon
Kávéval, frissítő falatokkal és közösségi programmal várják a kétkeréken közlekedőket szeptember 16-án a Kossuth téren – tájékoztatta hírportálunkat a szolnoki önkormányzat. A város idén is csatlakozik a Magyar Kerékpárosklub országos mozgalmához, amely a fenntartható, mindennapi biciklizés népszerűsítését tűzte ki célul.
Tovább olvasomMegnyitják a Kossuth teret Szolnokon az autós forgalom számára (már kedden), több más helyen viszont jelentős korlátozásokra számítsunk
Nem minden változás csak augusztus 20-ára vonatkozik, például a Kossuth teret már kedden megnyitották, ahogy szintén megtörtént a Tiszai hajósok terének és számos más utcának teljes lezárása is péntekig. De más is akad még.
Tovább olvasomHogyan került a Kossuth téri metrómegállóba egy vaddisznó? Odaúszott, majd a szárazföldön gyorsan megoldotta a továbbiakat (VIDEÓVAL)
Elég sokan meglepődtek, amikor a hétvégén a fővárosi 2-es metró egyik megállójában egy vaddisznó mosolygott rájuk. Szokatlan látvány volt és már akkor azon agyaltak, hogyan kerülhetett oda az állat. Azóta a kamerák választ adtak erre a kérdésre.
Tovább olvasomBüdös vagyok, izzadok, nincs kedvem – ezért nem akartak kamera elé állni a szolnokiak a nyári hőségben
A hőhullám közepén jártuk végig Szolnok forgalmasabb tereit, hogy megszólaltassuk az embereket. Hamar kiderült, hogy a 40 fok közeli meleg nemcsak a testet, hanem az életkedvet is próbára teszi.
Tovább olvasomIsmét lezárják az autósok elől a Kossuth teret Szolnokon
Azért nyitották meg jó másfél hétre a forgalom számára a Kossuth teret, hogy enyhítsék a hídlezárás és a Tiszavirág Fesztivál miatti korlátozások miatti dugókat, de ennek pénteken vége szakad.
Tovább olvasomAz sem jó, hogy megnyitották a forgalom számára a Kossuth teret Szolnokon?
Van, aki a túlzottan megnövekedett forgalomra panaszkodik, de a Kossuth tér zárt állapotában is mindig tele van torlódásokkal a szolnoki utak többsége. Az autó kereszteződésekbe történő beragadása pedig inkább vezetői hiba.
Tovább olvasom