Egy 84 éves férfi is indult a Balaton-átúszáson

Megosztás

Közel hétezren vettek részt szombaton a 39. Lidl Balaton-átúszáson. A rendező BSI Budapest Sportiroda tájékoztatása szerint a szigorú járványügyi részvételi szabályok mellett megtartott rendezvény indulói közül a hagyományos 5,2 kilométeres Révfülöp-Balatonboglár úszótávot több mint 6200-an, a másodszor megrendezett, 2,6 kilométeres Balatonboglárról induló és oda is érkező féltávúszást ötszáznál is többen, a SUP-osoknak idén először szervezett Balaton-áthúzást pedig több mint kétszázan választották.

A rendezvényre az ország közel 800 településéről érkeztek nevezők, 47 százalékuk nő volt.

A víz a reggeli induláskor 23,5-24,8 fokos volt, az első úszók 21 fokos reggeli időjárásban indulhattak, de a nap folyamán 29-30 fokra melegedett a levegő hőmérséklete. A kora délutánra jelzett változékony időjárás miatt az eredetileg tervezett időnél korábban – még fél nyolc előtt – elindították a klasszikus átúszás résztvevőit, és 11 óráig szállhattak vízbe az indulók. A 13 óra után felerősödő szél és a tarajos hullámzás miatt a szervezők közel száz, a szintidő határán úszó résztvevőt biztonsági okokból végül hajókkal hoztak ki a vízből.

Az 5,2 km-es távot a férfiaknál Dom Attila 1:00:24-es idővel, a nőknél Maisa Andrea 1:14:27-es idővel teljesítette a leggyorsabban. A legidősebb résztvevő a 84 esztendős Runtág Tivadar volt 2 óra 28 perces időeredménnyel.


A Balaton-átúszás rekordját a férfiaknál a 10 kilométeren csütörtökön Tokióban olimpiai ezüstérmes Rasovszky Kristóf (57:00 perc), a nőknél pedig a 2012-ben olimpiai bajnok Risztov Éva (1:00:58 óra) tartja.

Kapcsolódó cikkek