Nagyszabású karbantartási munkálatok zajlanak a 82-es számú, Hatvan és Újszász közötti vasúti vonalszakaszon. A feszített, éjszakai műszakokat is igénylő beavatkozások célja több kilométernyi lassújel felszámolása és a menetidő érezhető csökkentése, miközben az utasoknak a vágányzár ideje alatt pótlóbuszokkal kell számolniuk.
Összesen tíz napot kapott a vasúttársaság arra, hogy a forgalmas Hatvan–Szolnok vasútvonal északi, Hatvan és Újszász közé eső szakaszán elvégezze az ütemezett felújításokat.
Hegyi Zsolt vezérigazgató Facebookon közzétett beszámolója szerint a műszaki beavatkozások több mint 13 kilométernyi pályaszabályozást és 33 vasúti kitérő karbantartását foglalják magukban. A pálya stabilitása érdekében 320 váltótalpfát cserélnek ki, emellett két rövidebb szakaszt, valamint egy szintbeli vasúti átjárót is teljesen átépítenek.
A jászsági szakaszt közvetlenül érintő munkálatként Jászberényben egy komplett kitérőcserét hajtanak végre a szakemberek. Egyébként a tervek szerint közel öt kilométeres szakaszon szűnhetnek meg a jelenlegi pályahibák miatti sebességkorlátozások, ami mintegy 6 perces különbséget eredményez a vonalon ingázók számára.
A szűk, tíznapos határidő miatt a kivitelezés éjjel-nappal, folyamatos munkarendben zajlik, ahogy az kiemelt képünkön is látható. A beavatkozások ideje alatt érvényben lévő teljes vágányzár miatt az érintett állomások és megállóhelyek között pótlóbuszok szállítják az utasokat.
Kérik, hogy az utazók indulás előtt a MÁVPlusz alkalmazásban és a hivatalos online felületeken tájékozódjanak a módosított menetrendről.
Kép: Hegyi Zsolt vezérigazgató, MÁV-csoport FB
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
