A Magyar Államvasutak (MÁV) rekordösszegű, 800 milliárd forintos hitelkeret megszerzéséről tárgyal az Európai Beruházási Bankkal (EIB). A forrásból 15 jelentős pályakorszerűsítést valósítanának meg, ami összesen 600 kilométernyi vasútvonal felújítását jelentené országszerte – derül ki a Blikk megkeresésére adott válaszokból.
Tovább olvasomCímke: Hegyi Zsolt
Lázár: “Hetekre lesz szükség” – totális vasúti összeomlás a vihar után
“Vasútikatasztrófa-sújtotta területté” nyilvánította hétfőn a MÁV-csoport a fővárost és a Balaton térségét, miután a rendkívül erős vihar országszerte súlyos károkat okozott a vasúti infrastruktúrában. A helyreállítási munkálatok keddig is, de akár tovább is elhúzódnak, ezért a társaság arra kéri az utasokat, hogy aki teheti, tervezze át utazását Volán-buszra, vagy halassza későbbre.
Tovább olvasomNaponta összeomlik a közlekedés, a MÁV szerint mégis javult a pontosság
Bár májusban sem maradtak el a rendkívüli helyzetek és forgalmi zavarok, a MÁV mégis azt tette közzé a napokban, hogy jelentős javulást ért el a menetrend szerinti közlekedés terén. Az adatok szerint országosan 4%-kal nőtt a vonatok pontossága a tavalyi év azonos időszakához képest.
Tovább olvasomA MÁV 2025-ös forradalmi újítása: mostantól takarítják a vonatokat
A magyar vasúti közlekedés újabb mérföldkőhöz érkezett: a MÁV vezérigazgatója kitörő lelkesedéssel jelentette be, hogy Lázár János ígérete szerint immár egy hónapja takarítják az InterCity járatokat.
Tovább olvasomSoha nem késtek még ennyit a MÁV vonatai: 6,9 évnyi csúszás egyetlen év alatt
Történelmi mélyponton a magyar vasút pontossága: az új statisztikák szerint 2024-ben minden eddiginél több késést halmozott fel a MÁV – derül ki Hegyi Zsolt vezérigazgató szombati beszámolójából. A számok lesújtóak: a vasúttársaság vonatai összesen 6,9 évnyi késést gyűjtöttek össze tavaly, ami az összes menetidő 3,8 százaléka. Hogy ez mennyire jelentős arány, azt jól mutatja, hogy a vonatok teljes menetideje 95,5 millió perc, azaz 181 év volt.
Tovább olvasom