Mezőtúrra futott be az a járat, amely a tavalyi év legnagyobb vasúti késését produkálta Magyarországon – derült ki a vasúti pontosságot monitorozó Vonat-keses.hu friss statisztikáiból. A Mezőhegyesről induló személyvonat július 7-én nem mindennapi tortúrán ment keresztül, és végül 452 perces, azaz hét és fél órás csúszással érte el végállomását.
Tovább olvasomCímke: járat
Kimaradt vonat a szolnoki vasútvonalon, a MÁV ezt szemérmesen csak „változásként” írta le
Valójában igaza van az állami vállalatnak, mennyivel rosszabbul nézne ki, hogy teljesítetlen szolgáltatás, vagy „ezt a vonatot sem tudtuk elindítani”.
Tovább olvasomProbléma volt a vonatközlekedéssel a ceglédi és szolnoki vonalon is
Az egyik komoly késést műszaki hibának köszönhetjük, egy Cegléden át közlekedő oda-vissza járatnál pedig még a MÁV sem adott tájékoztatást, miért kellett rövidített útvonalon mennie a szerelvénynek, itt pótlóbuszra is szükség volt.
Tovább olvasomÉs tényleg: saját járataikon is jegyet kell érvényesíteniük a Volán-sofőröknek egy új szabály szerint, ha utazni akarnak
Új szabályozás 2026. január elsejétől a MÁV-csoport dolgozóinak – tehát a helyi járatokat vezető buszsofőrök nagy részének – fizetniük kell, ha a helyi járaton utaznak. A volt Volán-járatok nagy részén tehát a munkába járó sofőrök nagy részének fizetnie kell ezentúl. Jász-Nagykun-Szolnok megye sem kivétel.
Tovább olvasomFurcsaságok és bosszankodás a kosárlabdázók Szolnokról történt utazásánál
A végére egy olyan elképesztő utazási idő jött ki, hogy sokan azt reklamálják, jobb lett volna busszal menni, előbb értek volna Észak-Macedóniába. Szolnokon (az elején) még rendben volt az út, ami viszont utána jött…
Tovább olvasomMegyénk felett is áthaladt a Budapesten kényszerleszálló repülőgép
Egy Bulgáriából induló repülőgép szerdán hajnalban Budapesten hajtott végre kényszerleszállást, miután a levegőben műszaki hibát észleltek. Az érintett járat Várnából tartott a lengyelországi Rzeszowba, ám az út során problémák léptek fel az egyik hajtóművel. A gép Jász-Nagykun-Szolnok megyén is áthaladt.
Tovább olvasomNaponta összeomlik a közlekedés, a MÁV szerint mégis javult a pontosság
Bár májusban sem maradtak el a rendkívüli helyzetek és forgalmi zavarok, a MÁV mégis azt tette közzé a napokban, hogy jelentős javulást ért el a menetrend szerinti közlekedés terén. Az adatok szerint országosan 4%-kal nőtt a vonatok pontossága a tavalyi év azonos időszakához képest.
Tovább olvasomÁtszállás nélkül utazhatunk a Balatonra vonattal, akár Szolnokról is
Az elmúlt években megszokott rendszert idén is láthatjuk a jövő hónaptól. Akár Szolnokról, akár Újszászról, akár Nagykátáról szeretnénk közvetlenül a Magyar Tengerhez utazni, meglesz rá a lehetőségünk.
Tovább olvasomMÁV: felsővezeték-meghibásodás a szolnoki vonalon, kaotikussá vált a közlekedés
A Budapest-Újszász-Szolnok vasútvonal utasai mérgelődhettek leginkább, a menetrendet el lehetett felejteni, egy járat teljesen ki is maradt.
Tovább olvasomVonat ütközött autóval Szolnokon, komoly késésekre és járatkimaradásokra számítsunk
Délután a szerencsétlen eset miatt három szolnoki vasútvonalon is erős fennakadásokra számítsunk, a helyszínelés idején csak egy vágány járható.
Tovább olvasom