Mintha párhuzamos valóságokba élnénk, ezt erősítette meg a megyei közgyűlés és annak vezetése októberi ülésén. A kormánypárti többség folyamatosan szabotálja a Jászberény belvárosában található torzó felépülését, szokásukhoz híven még a politikai életben jól ismert szabályt is bevetették, miszerint „vádold meg azzal az ellenfeledet, amit te magad teszel”.
Tovább olvasomCímke: szolnok megye
Halálra gázolt a vonat egy férfit a ceglédi vonalon
A vasútvonalon ezért este járatkimaradásokra és komoly késésekre kellett felkészülni. A halálos baleset még a fővárosban történt, de hatással volt az egész szolnoki vonalra.
Tovább olvasomSzolnok vármegyében is jelentősen romlott a statisztika, többen haltak meg közlekedési balesetben
Több mint 10 százalékkal többen sérültek meg közlekedési balesetben Budapesten az idei első negyedévben, mint 2022 első három hónapjában, de van olyan megye, ahol 40 százalék feletti az emelkedés. Ugyanakkor a KSH adatai szerint országosan csökkent az esetszám. Viszont a balesetekben elhunytak száma összességében 14 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. Szolnok megyében is duplájára nőtt a közlekedési balesetben elhunytak száma.
Tovább olvasomKigyulladt egy autó az M4-esen, szolnoki és törökszentmiklósi tűzoltók fékezték meg a lángokat
Kigyulladt egy gépkocsi az M4-es autóúton csütörtök délután, két vízsugarat kellett bevetnie a hivatásos tűzoltóknak Tiszapüspöki közelében.
Tovább olvasomA megye bűnügyi fertőzöttsége országos átlag alatti
A Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlés ülésén a megye közbiztonsági helyzetéről szóló beszámoló mellett a képviselők elfogadták a z önkormányzat 2022. évi zárszámadási rendeletet, a 2022. év ellenőrzési jelentést, döntöttek az orosz-ukrán háború egyéves évfordulójáról szóló országgyűlési határozathoz való csatlakozásról, valamint zárt ülés keretében határoztak azok köréről, akik idén az önkormányzat kitüntető díjait megkapják.
Tovább olvasomEgyenesen a jászkunsági mestertől tanulhatjuk meg az ostorkészítést
Hamarosan kitárul a tanulni vágyó gyermekek előtt a tiszatenyői ostorkészítő műhely, ahol Pozsa Sándor ostorfonó várja majd a jelentkezőket a nyári szünet alatt.
Tovább olvasomHa ezt betartja, nem lesz semmi baja
A Jász-Nagykun-Szolnok megyei rendőrök a közlekedésbiztonság javítása érdekében ismét koncentrált sebességmérő ellenőrzést hajtanak végre. Az egyenruhások február 9-én a Szolnoki Rendőrkapitányság, a Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság, a Karcagi Rendőrkapitányság és a Tiszafüredi Rendőrkapitányság illetékességi területén a balesetek megelőzése és a gyorshajtók kiszűrése érdekében végeznek sebességmérést. A sebesség túllépése esetén többszörösére nő a féktávolság, a járművezetőnek sokkal kevesebb ideje marad egy veszélyhelyzetben a jó döntés meghozatalára. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság kéri a járművezetőket, hogy haladásuk során ne hagyják figyelmen kívül a közlekedési szabályokat, és minden esetben tartsák be az előírt sebességhatárokat. A gyorshajtás…
Tovább olvasomEzt fújja meg! Jó, most már fújhatja…
A közlekedésrendészeti akció során a Jász-Nagykun-Szolnok megyei rendőrök több mint 2000 sofőrt ellenőriztek. A rendőrök február 6-án finn módszeres ellenőrzést tartottak Jász-Nagykun-Szolnok megye több településén. A preventív akció az ittas gépjárművezetők kiszűrésére, ezáltal a közúti közlekedési balesetek megelőzésére irányult. Az akció ideje alatt több mint 2000 gépjárművezetőt ellenőriztek az egyenruhások, melynek során 5 sofőrnél mutatott pozitív értéket a szonda. A rendőrök nem hunytak szemet az általuk észlelt egyéb szabálysértések és szabályszegések (többek között biztonsági öv elmulasztása) felett sem, így több járművezetőt figyelmeztettek, illetve szabtak ki helyszíni vagy közigazgatási bírságot. …
Tovább olvasomGyanútlanul vette fel a telefont, azóta is bánja
Az elkövetők, nem csak unokának, hanem a sértett lányának, vagy épp fiának is kiadhatják magukat! Jász-Nagykun-Szolnok megyében az elmúlt napokban egy hölgyet azzal hívtak fel a csalók, hogy lánya bajba került. Egy magát ügyvédnek kiadó férfi közölte vele, hogy a lányát letartóztatták, mivel két személynek segített egy gyanús csomagot feladni, így akár börtönbüntetés várhat rá. A sztori igazolására még a nő lányának szerepét is magára vállalta az egyik elkövető, aki kétségbeesett síró hangon szólt a telefonba és kérte segítségét. Elmondták, hogy sürgősen készpénzre van szükség, hogy megoldják a helyzetet, még…
Tovább olvasomTörökszentmiklósi Az év iskolarendőre a megyében
Molnár Judit százados lett “Az év iskolarendőre” a megyében. Az Országos Rendőr-Főkapitányság 2008. szeptember 1-jével hirdette meg az iskola rendőre programot, amely elősegíti a gyermekek biztonságos, balesetmentes közlekedését, a védelmükre irányuló rendőrségi bűn- és balesetmegelőzési tevékenységet. A 2022/2023-as tanévben Jász-Nagykun-Szolnok megyében 72 településen, összesen 115 iskolarendőr 116 iskolában végzi ezen irányú tevékenységét. A napokban az Országos Rendőr-Főkapitányságon megrendezett VIII. országos iskolarendőr szakmai nap keretében Óberling József rendőr ezredes, rendőrségi főtanácsos az Országos Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti főosztály vezetője adta át „Az év iskola rendőre” elismeréseket azoknak, akik aktívan részt vettek a programban,…
Tovább olvasom