Hétfőtől vehetünk egynapos matricát, de figyeljünk, még nem mindenhol lesz kapható

Április elsejére esik a bolondok napján kívül az új, 24 órás matrica bevezetése is a Jászkunságban és egész Magyarországon. De óvatosan bánjunk még ezzel, mivel hétfőn jó eséllyel nem mindenhol tudjuk még megvásárolni az “egynapost”.

Tovább olvasom

A MÁV csütörtököt mondott, sehol nem lehetett jegyet és bérletet venni a Jászkunságban sem

A folyamatos technikai meghibásodásokat most sikerült egy ilyennel is megfejelni, bedőlt a teljes rendszer, abszolút sehol nem lehetett jegyet és bérletet vásárolni. De akkor mi is a megoldás, ha éppen utazni szeretnénk? Elképesztő események, sikerült valami újat behozni az eddigi sorozatos hibák mellé.

Tovább olvasom

Talált egy elvesztett SZÉP-kártyát Szolnokon, majd a rajta levő 600 ezret el is vásárolgatta

Mindezt nagyon gyorsan, mire a pórul járt áldozat le akarta tiltatni a kártyát, már nem volt rajta semmi. A szolnoki férfi társaival annyira sok mindent vásárolt a hirtelen jött lehetőséget kihasználva, hogy csak taxival tudták hazavinni az árut. A rendőrök azonban beazonosították és elkapták mindannyiukat.

Tovább olvasom

Szolnokon aludt az ágyában, amikor Barcelonában vásároltak az el sem lopott bankkártyájával

Olvasónk hihetetlen, de sajnos szinte már mindennapos sztorit mesélt el szerkesztőségünknek. Az a probléma, amivel ő most szembesült, bárkit utolérhet, bárki veszélyben érezheti magát. Soha nem lehet tudni, hogy mikor csap be a mennykő. Olvasónk az igazak álmát aludta, amikor egyszer csak éjjel 2 óra magasságában megrezzent a telefonja. Értesítést kapott, hogy kártyájával kifizettek 300 eurót. Még el sem telt egy szusszanásnyi idő, 30 másodperc múlva újra jelzett a telefonja: újabb 300 euró terhelésről kapott értesítést. A miheztartás végett: nem, nem lopták el a kártyáját. Az ott volt vele mindvégig…

Tovább olvasom

Így változnak a vásárlási szokások az infláció hatására

A Mastercard Economics Institute közzétette a jövő évre vonatkozó éves előrejelzését, amelyből kiderül, hogy milyen új trendek és változások várhatók a fogyasztói vásárlási szokásokban. A kutatás főbb eredményei: Az évek óta tartó ingatlanpiaci fellendülés után a magasabb kamatlábak várhatóan erős hatással lesznek a megélhetési költségekre, és emiatt a fogyasztók költési szokásai is nagymértékben megváltoznak majd. A fejlett országokban előre láthatóan a lakhatásra fordított kiadások reálbérhez viszonyított mértéke közel 4,5% százalékkal fog csökkeni. A kiskereskedelem és az élelmiszerárak is meg fogják érezni a gazdaságot érő sokkhatásokat. Ahhoz azonban, hogy a fogyasztók lépést tudjanak…

Tovább olvasom