Hónapok óta folytat hisztériát az Orbán-kormány Magyarországon. Veszélyhelyzet veszélyhelyzetet követ, rendeleti kormányzás folyik, minden bajnak az eredője Brüsszel és a háborús szankciók. Ebben a “pokoli” helyzetben nyitott üzletet a német Aldi…
Tovább olvasomCímke: aldi
Egy utolsó bejárás – holnap nyit az Aldi Szolnokon
November 7-én, azaz holnap nyit az új Aldi az Ady Endre úton, az egykori Domus helyén. Az építkezésről, fejleményekről, boldog és kevésbé boldog hangokról egyaránt beszámoltunk a Szol24-en. Szalay Ferenc polgármester, Fejér Andor alpolgármester és Kállai Mária országgyűlési képviselő a nyitás előtti nap személyesen járta be az üzletet.
Tovább olvasomTovábbra is háborognak, hogy éjszakába nyúlóan ment a munka az új Aldi környékén
Egy szolnoki lakos felháborodva osztotta meg a Facebookon egy videóval együtt, hogy éjszaka aszfaltozák az Aldi parkolóját, ami rengeteg embert zavar. „Nem tudom, hogy ki volt az a „jóindulatú”, aki engedélyt adott az Aldi parkoló éjszakai aszfaltozására. Most éjjel 3 óra van, és mindig dolgoznak, megzavarva több ezer ember éjszakai nyugalmát” – írta a Mi folyik Szolnokon? csoportba.
Tovább olvasomMár alig várják a lakók, hogy megnyisson az Aldi, főleg az éjszakai munkavégzés zaja miatt
Alaposan bele kellett húzniuk a kivitelezőknek, ha tartani akarják a szolnoki új, belvárosi Aldi december 7-re kijeltölt átadási dátumát. A megvalósítás érdekében még éjjel is dolgoztak, ami zavarta a lakókat.
Tovább olvasomKitűzték a szolnoki új Aldi nyitási időpontját
Ha békák esnek is az égből hópelyhek helyett, akkor is kinyit az új Aldi a szolnoki belvárosban. A nyitási időpont végérvényessé vált ugyanis!
Tovább olvasomEgyszerre lesz áldás és átok az Aldi a szolnoki belvárosban?
Rengetegen várják szívrepesve, hogy végre üzlet legyen a volt Domus helyén Szolnokon. Most végre teljesülhet az álmuk, hamarosan Aldi nyílik a kétszintes épületben. Hogy mi lesz a felső szinten, nem tudni, a lényeg, hogy heteken belül akár meg is nyithatják az új kereskedelmi egységet. Sokaknak azonban már elegük van, leginkább az építkezésből.
Tovább olvasomTeljesen kiakadt Szalay Ferenc polgármester
Pár nappal ezelőtt összegezte a Szol24, hogy milyen viták össztüzébe került egy hónap leforgása alatt az egykori Domus helyén épülő Aldi parkolója, hiszen annak megvalósításához fákat kellett kivágni. Tény, harminc másikat ültettek a tizenegy fa helyett, de úgy tűnik, Szalay Ferenc polgármester borzasztó nehezen engedi el a témát.
Tovább olvasomFelállították a “totemoszlopot” az épülő Aldinál – fotókkal
Óriási munkatempóban folyik Szolnokon a belvárosi Aldi építése, ami a volt Domus/CBA helyén lesz. Minden szinten hatalmas a nyüzsgés, pénteken például felállították a boltot jelképező úgynevezett totemoszlopot.
Tovább olvasomPánikkeltés vagy jogos kritika? – mi történik az épülő Aldi helyén levő fákkal?
Több, mint egy hónapja már, hogy egy szolnoki Facebook csoportban képekkel mellékelve írtak arról, hogy az épülő Aldi helyén, a Móra Ferenc út és az Ispán körút között elkezdték a fák kivágását. A poszt nagy felháborodást váltott ki, de a városvezetés azon nyomban reagált a hírekre, miszerint tizenegy fát valóban ki kell vágni, de harminc másikat ültetnek a helyére. November 16-án, azaz ma délután el is ültették azokat.
Tovább olvasomMiért van olyan közel egymáshoz Szolnok megyében a Lidl és az Aldi?
Nem Ön az egyetlen, akinek feltűnhetett, hogy a két német diszkontlánc, a Lidl és az Aldi ahogy az ország sok területén, úgy Jász-Nagykun-Szolnok megyében is előszeretettel „telepszik” egymás mellé, vagy néhány perces sétára egymástól. Mi ennek az oka és főleg az értelme? Ennek járt utána a Telex.
Tovább olvasom