Újabb jobbikos képviselő lép át a DK-ba

“Elhozzuk a reményt elhozzuk az európai jólétet“ címmel tartott rendezvényt Miskolcon Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció árnyékkormányának vezetője. Az esemény a miskolci Művészetek Házában került megrendezésre, amelyet a fórumra érkezők teljesen megtöltöttek, voltak akiknek már ülőhely sem jutott, annak ellenére sem, hogy a rendezők pótszékeket is bevetettek. Az fórum előtt a Demokratikus Koalícióhoz közeli médiumok arról tettek említést, hogy Dobrev Klára egy meglepő bejelentéssel is készül. Mint utóbb kiderült, a meglepetés annyira nem volt meglepő, legalábbis az elmúlt hónapok eseményeinek fényében.  A rendezvényen színpadra szólította Varga Ferencet, a Jobbik országgyűlési képviselőjét,…

Tovább olvasom

DK: az árnyékkormány felkészült a kormányzásra

Felkészültünk a kormányzásra és felkészültünk arra, hogy kivezessük Magyarországot az Orbán Viktor okozta válságból – mondta a három hónapja létrehozott testület eddigi munkáját értékelő keddi online sajtótájékoztatóján Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció (DK) árnyék-miniszterelnöke. Minél tovább marad az Orbán-kormány, annál nagyobb lesz a baj, és annál nagyobb szükség lesz az árnyékkormány működésére is – jelentette ki az ellenzéki politikus, hozzátéve, “az árnyékkormány Magyarország egyetlen reménye arra, hogy kiutat találjunk a megélhetési válságból”. Dobrev Klára arról beszélt: a testület létrehozásával meg akarták mutatni, hogy felkészült, kormányzóképes, Orbán Viktorénál jobban teljesítő alternatívát…

Tovább olvasom

Fidesz: a dollárbaloldal megrendelésre segíti a forint elleni támadást

A dollárbaloldal megrendelésre segíti a forint elleni támadást – reagált a Fidesz-frakció Dobrev Klárának, a Demokratikus Koalíció (DK) árnyék-miniszterelnökének szombati kijelentéseire. A Fidesz-frakció szerint “Dollár Klára” és az árnyékemberei megrendelést kaptak azoktól, akik a forintot támadják.Ezt szolgálják azzal, hogy egy határt átlépve pánikkeltő üzeneteket, hamis híreket terjesztenek – írták.“A Soros-féle spekulánsok a forint elleni támadással pénzt keresnek. Dollár Klára azért terjeszt rémhíreket, mert ez a megrendelőinek az érdeke” – fogalmaztak a közleményben, amit az MTI közölt. A Fidesz soha nem riadt vissza attól, hogy képtelenebbnél képtelenebb “állításokkal” támadja ellenfeleit, legyen…

Tovább olvasom

Felmérés: Dobrev és Ungár a két legnépszerűbb ellenzéki politikus

A lista végén pedig Gyurcsány és a Momentum elnöke. Dobrev Klára és Ungár Péter a két legnépszerűbb ellenzéki politikus – derült ki a Závecz Research közvélemény-kutatásából, amit az LMP megbízásából végeztek és a Telex ismertetett. Összesen 13 ellenzéki politikusra kérdeztek rá november 14 és 22. között ezer embernél. A népszerűségi lista Gyurcsány Ferenctől (29 pont) Dobrev Kláráig (36) tart és nincsenek nagy különbségek a mezőnyben. A dobogó tetejére Dobrev Klára került, de alig maradt le mögötte Ungár Péter (35), Donáth Anna (34) és Kunhalmi Ágnes (34). A lista végén Gelencsér Ferencet, a…

Tovább olvasom

Az utcára hívja az embereket október 23-án Dobrev Klára

„Csendben vagy határozottan, de utcára, magyar!” – írja a DK politikusa. „Jövő vasárnap vegyük birtokba az utcákat, tereket. Aki tud tüntessen, akinek ez nem lehetséges menjen ki az utcára sétálni és beszélgetni, barátokkal idegenekkel” – fogalmazott Dobrev Klára a Facebookon. Posztjában azt írja, az emberek beszélgessenek az országról, közügyeinkről, keressék meg és csatlakozzanak a legközelebbi tüntetéshez vagy csak menjenek ki sétálni, beszélgetni a közterekre. „Legyünk együtt és mutassuk meg, hogy a megadás helyett a küzdelem útját választjuk. Október 23-án utcára magyar!” – áll a bejegyzésben. (atv.hu)

Tovább olvasom

Bemutatta árnyékkormánya tagjait Dobrev Klára

Inkább politikai, semmint szakértői a névsor, de a DK politikusa szerint ennek így is kell lennie. Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője múlt pénteken jelentette be, hogy árnyékkormányt alakít, hogy “alternatívát, kiutat mutassanak abból a válsághelyzetből”, amelybe az Orbán-kormány vitte az országot. Hétfőn aztán be is mutatta “árnyékminisztereit” Dobrev, aki azt mondta, ma megélhetési válság van, ide vezetett a 12 éve tartó Fidesz-kormányzás, és a neheze csak ezután jön, ezért “Orbán Viktornak és kormányának buknia kell”, mert a helyzetet “nem a háború, hanem főleg Orbán Viktor okozza” – írja a HVG.hu. Az…

Tovább olvasom

Árnyékkormányt alakít a DK és Dobrev Klára

Végre kiderült, mire is készültek annyira Gurcsány Ferencék. A DK Elnöksége arra kérte Dobrev Klárát, hogy alakítson árnyékkormányt – írja a 444.hu. Azt szeretnék, hogy a párt korábbi miniszterelnök-jelöltje „alakítson árnyékkormányt, mutassa meg, hogy van kiút az Orbán-kormány okozta megélhetési válságból, hogy van az Orbán-kormánynak európai alternatívája, és árnyékminiszterelnökként készüljön fel a kormányzásra”. A párt közleménye szerint Dobrev Klára a DK elnökségi ülésén elvállalta az árnyékkormány megalakítását és vezetését. Az árnyék-miniszterelnök indokairól, mozgatórugóiról, terveiről most vasárnap sajtónyilvános rendezvényen fog beszélni, majd hétfőn sajtótájékoztató keretében be fogja mutatni árnyékkormányának tagjait, az…

Tovább olvasom

Dobrev Klára Szolnokon: „Nincs olyan terület, amely jobb állapotban lenne, mint 12 éve”

Utcafórumot tartott a Demokratikus Koalíció politikusa, európai parlamenti képviselő kedden délután a szolnoki Kossuth téren, amelyen az egyesült ellenzék helyi jelöltje, Sziráki Pál is részt vett – tudósított a news56.hu. Beszédében Dobrev Klára élesen kritizálta a Fidesz elmúlt 12 évét: szerinte nincs olyan terület, amelyről elmondható lenne, hogy jobb állapotban van, mint 2010-ben volt. “Egy tisztességes és szabad országban hatalmas óriásplakátok hirdetnék, milyen fantasztikus sikerei voltak a kormánypártnak az elmúlt 12 évben. Miért nem látunk ilyet? Mert nincs mivel büszkélkedni” – vélekedett Dobrev. Mint mondta: A Fidesz kormányzása alatt soha…

Tovább olvasom

Nem valószínű, hogy ismételgetni fogják: A Kossuth rádió bemondta, hogy hazudtak Dobrev Kláráról

Arra mérget vehetünk, hogy ezt nem fogják hosszú hetekig szajkózni, mint előtte magát a hazugságot. Az állami média halkan elismerte, hogy hazudtak és valójában Dobrev semmilyen döntést nem hozott a 2006-os zavargások idején. „2021. október 26. napján a Kossuth Rádió műsorában valótlanul állítottuk, hogy dr. Dobrev Klára 2006-ban az utcán lévő ártatlan emberek szemkilövéséről és megveréséről döntött volna. Ezzel szemben a valóság az, hogy dr. Dobrev Klára semmilyen döntést nem hozott az úgynevezett 2006 őszi zavargások vonatkozásában” – hangzott el a Kossuth rádió szerdai adásában. Erről a 24.hu számolt be. Egy…

Tovább olvasom

Részeredmények: hatalmas fölénnyel vezet Márki-Zay

Az eddigi eredmények azt mutatják, hogy Márki-Zay Péter másfélszer annyi szavazatot kapott, mint Dobrev Klára. De ezek még csak részeredmények. Budapesten eddig mindenhol hatalmas különbséggel húzta be a győzelmeket Márki-Zay, de vidéken Vas megyében is győzni tudott, míg Dobrev csupán pár szavazattal tudta őt megelőzni Tolnában és Zalában. Az eddigi eredmények alapján az állás a következő: Márki-Zay: 41549 Dobrev: 27900 A szavazatok több, mint 10 százalékát dolgozták már fel, Márki-Zay az eddigi voksok 60, Dobrev a 40 százalékát szerezte meg. Budapest 1. választókerület és Nógrád megye eredményei jönnek. Nógrád megye…

Tovább olvasom