Egyetlen új pártot jegyeztek be a tavaszi választás óta

Nem Jakab Péter mozgalmáról van szó, hanem a Magyarországi Ötcsillag Mozgalomról, amely saját meghatározásuk szerint hazánk első állatvédelmi pártja. Az április 3-i parlamenti választás óta több ellenzéki politikus is eljátszott a gondolattal, hogy új pártot kellene alapítani, beleértve Márki-Zay Pétert vagy épp Jakab Pétert. Ők azonban nem jutottak el eddig a pontig, legalábbis az Országos Bírósági Hivatal (OBH) nemrég a hvg.hu kérdésére azt közölte, hogy április 3-a óta jogerősen egy pártot jegyeztek be, melynek neve Magyarországi Ötcsillag Mozgalom. A hvg.hu utánanézett a pártnak, amelynek alapító okirata január végén született, de jogerős bejegyzésére…

Tovább olvasom

Jakab: A héten egy lépéssel közelebb jutunk az ellenzék megújulásához!

Vajon arra célzott ezzel a poszttal a Jobbikból távozott egykori pártelnök, hogy a sajtóhíreknek megfelelően augusztus 20-án jelenti be egy új párt megalapítását? “Az ellenzéknek meg kell újulnia. A héten egy lépéssel közelebb jutunk hozzá! Maradok a nép pártján!” – írta sokat sejtetően csütörtök délutáni Facebook-bejegyzésében Jakab Péter, megemlítve, hogy az ATV stábja forgatott nála, és elemezték a múltat és jövőt. A Jobbik volt elnök-frakcióvezetőjének posztja, miszerint a héten valami, az ellenzék megújulása szempontjából fontos esemény történhet, azt, a hvg.hu által korábban szerzett értesülést erősíti, hogy Jakab a hónapok óta…

Tovább olvasom

Nem zárta ki a saját párt alapításának lehetőségét Hadházy Ákos

Ez esetben mindenképp megkeresné Jaksity Györgyöt az ellenzéki képviselő. „Szép gesztus, nagy kitüntetés a Lex Hadházy, de érdemben a dolgok menetén nem változtat” – mondta Hadházy Ákos a Válasz Online-nak adott nagyinterjújában arról a törvényjavaslatról, amelyet gyakorlatilag rá szabott a Fidesz: az eskü letételéig Hadházy nem kérhet tájékoztatást az állami szervek vezetőitől és minősített adatokhoz sem férhet hozzá. A Hadházy azért nem vett részt a parlament alakuló ülésén, mert „nem kívánta legitimálni a tisztességtelen választás eredményét”, utána viszont jelezte, hogy letenné az esküt, de ezt Kövér László házelnök azóta sem engedi. Nem egyedül…

Tovább olvasom

Huxit Pártra keresztelik át Volner János pártját

Nem tagadják: a legfontosabb céljuk kiléptetni hazánkat az Unióból. „A Volner Párt életének első, másfél éves szakasza a mai nappal lezárult. A jövőben – jelezve következő, nagy célunkat – Huxit Párt néven folytatjuk tovább. Legfontosabb célunk, hogy elérjük Magyarország kilépését az Európai Unióból” – írja Volner János a Facebookon a 444.hu cikke szerint. Volner szerint Magyarországnak lassan gazdaságilag sem éri meg az Európa Unióban maradni, az ukrajnai háború pedig ellátásbiztonsági problémákat okozott, amik szerinte orvosolhatók lennének a Huxittal. Volner korábban a Jobbik alelnöke volt, egy ideig a Mi Hazánknak is a…

Tovább olvasom

Eltiltva! Hoppá, a Gattyán-féle párt egyik jelöltje érvénytelen aláírások miatt nem indulhat a választásokon

Hivatalosan elutasították a jelölt indulását, de ez csak egyetlen eset. Vajon még hány ilyen embere lehet a földből az utolsó hónapokban a semmiből kinövő pártnak, ahol az aláírásokkal manipuláltak? Mindent megtesz a Fidesz hatalmának megtartásáért, ne legyenek illúzióink, a legjobban Orbán Viktornak érdeke az ellene leadott szavazatok elaprózódása. Mínusz egy kamujelölt: fellebbezésünk után másodfokon eltiltották az indulástól a pornómilliárdos Gattyán józsefvárosi jelöltjét az érvénytelen aláírások miatt – írta Facebook-oldalán Jámbor András, a Budapest 6. választókerület közös ellenzéki jelöltje. A Gattyán György-féle Megoldás Mozgalom párt a választókerületben Ungár Dánielt akarta indítani.…

Tovább olvasom

Friss: Varga-Damm Andrea is elindul miniszterelnök-jelöltként a 2022-es választásokon

Kedvet kaphatott Gattyán Györgytől, hogy alig négy hónappal a választások előtt bemutassa májusban alapított pártja programját és a miniszterelnök-jelöltet, aki saját maga. Vajon mire számít? Sok kritikát kapott megalakulásukkor a Reformerek párt, hogy a pártjuk, csak azért alakult meg, hogy szavazatokat szedjen el az ellenzéktől. A párt elnöke a Jövő TV Reflektorban műsorában korábban elmondta, ez abszurdum ugyanis rájuk mindkét “pólusból” egyoldalúan szavaznának, bár a közvélemény-kutatásokban a mai napig nem tudtak megjelenni. A részletekről a Bahir.hu adott hírt. Korábban azt is elmondták, hogy 2022-ben csak olyan körzetekben indítanak jelöltet, ahol nem…

Tovább olvasom