Országos DK-Momentum megállapodás született, Szolnokon visszaléptették Miskolczi Lászlót

Miskolczi László polgármesterként egy olyan várost szeretett volna építeni, amit minden itt élő megérdemel – nagyon úgy tűnik azonban, hogy ezt a célkitűzését nem fogja tudni megvalósítani, legalábbis ami az idei önkormányzati választást illeti. Egy országos DK-Momentum megállapodás keretében szépen csendben visszaléptették Györfi Mihály jelenlegi alpolgármester javára.

Tovább olvasom

Kiskorúak zaklatásával vádolják a lemondott tiszaföldvári alpolgármestert, aki mindent tagad

Nagyon komoly ügyben tett feljelentést a Demokratikus Koalíció, miután egy tiszaföldvári lakos arról beszélt nekik egy felvételen, hogy a borozóban balhézó, majd lemondó tiszaföldvári alpolgármester, Cseuz Zsolt és vállalkozó barátja fiatalkorú lányokat zaklathatott részegen, és emiatt zárták ki őket. A vádakra eközben nagyon hamar reagált Cseuz is, aki állítása szerint még a kabátját sem vette le.

Tovább olvasom

Azonnali rezsitámogatást adna a termelő vállalkozásoknak a DK

Azonnali rezsitámogatást kell adni minden termelő magyar vállalkozásnak, így az élelmiszeripari és mezőgazdasági vállalkozásoknak is – mondta csütörtöki, online sajtótájékoztatóján a Demokratikus Koalíció (DK) országgyűlési képviselője. Varju László úgy fogalmazott: a magyar élelmiszeripar érdekvédelmi szervezetei egyértelművé tették, hogy a történelmi mértékű magyar élelmiszerdrágulás legfőbb oka az “Orbán-kormány hétszeres rezsiemelése”. Hiába csökken a világpiaci gáz- és áramár, a kabinet nem csökkenti a vállalkozások rezsiköltségeit, amelyek emiatt nem tudják csökkenteni a termékeik árát, így a boltokban sem csökken a hazai kenyér, tej vagy hús ára – tette hozzá a politikus. A kormány…

Tovább olvasom

Újabb jobbikos képviselő lép át a DK-ba

“Elhozzuk a reményt elhozzuk az európai jólétet“ címmel tartott rendezvényt Miskolcon Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció árnyékkormányának vezetője. Az esemény a miskolci Művészetek Házában került megrendezésre, amelyet a fórumra érkezők teljesen megtöltöttek, voltak akiknek már ülőhely sem jutott, annak ellenére sem, hogy a rendezők pótszékeket is bevetettek. Az fórum előtt a Demokratikus Koalícióhoz közeli médiumok arról tettek említést, hogy Dobrev Klára egy meglepő bejelentéssel is készül. Mint utóbb kiderült, a meglepetés annyira nem volt meglepő, legalábbis az elmúlt hónapok eseményeinek fényében.  A rendezvényen színpadra szólította Varga Ferencet, a Jobbik országgyűlési képviselőjét,…

Tovább olvasom

DK: a kormány egy kérdőívvel próbálja a tanárok ellen hergelni a szülőket

Morálisan vállalhatatlan, hogy a kormány egy kérdőívvel próbálja a tanárok ellen hergelni a szülőket – mondta pénteki, online sajtótájékoztatóján a DK szóvivője. Barkóczi Balázs közölte, több szülőtől is azt a tájékoztatást kapták, hogy egy kérdőív várta őket a Kréta rendszerben, amit “nemes egyszerűséggel csak szülői elégedettségi felmérésnek neveznek”. Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott: az utolsó kérdés egyértelművé teszi a kérdőív szándékát. Ez a kérdés úgy hangzik: “Kérjük jelölje, hogy egyetért-e Ön azzal, hogy a pedagógusok a tanulókat is bevonják a bérezésükkel kapcsolatos demonstrációkba” – emelte ki. A képviselő azt állította,…

Tovább olvasom

Online tv-csatornát indít a DK

Pénteken 18 órakor indul a műsor a DK TV-n. Saját online tévécsatornát indít a Demokratikus Koalíció – írja a HVG. A hírt Gyurcsány Ferenc pártelnök a közösségi oldalán jelentette be, azt írta, hogy az adás december 2-án, pénteken 18 órakor indul. A DK egy hete kezdett olyan tartalmú Facebook-bejegyzéseket közzétenni, amelyekből a csatorna indulására lehetett következtetni. A tévé mottója: „Van mit nézni”.

Tovább olvasom

„A kormány megnehezíti az amúgy is nehéz helyzetben lévő emberek életét”

A Demokratikus Koalíció szerint a kormány bürokratikus eszközökkel nehezíti a rászorulók tűzifához jutását. A kormány megnehezíti az amúgy is nehéz helyzetben lévők életét, “bürokratikus buktatókat állít fel nekik”, hogy minél kevesebben jelentkezzenek tűzifáért – mondta Varju László, a Demokratikus Koalíció alelnöke csütörtökön sajtótájékoztatón.Felidézte: Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter egy korábbi Kormányinfón bejelentette, hogy még a fűtési szezon kezdete előtt igényelhető lesz tíz köbméter téli tüzelő az állami erdőgazdaságoktól. Az ellenzéki politikus azt mondta, hogy Tállyára negyven településről érkeznek olyan igénylők, akik előre regisztráltak e-mailben, ugyanis személyesen is le kell adniuk…

Tovább olvasom

A DK szerint inkább a minisztériumok fűtésén kellene spórolni

A Demokratikus Koalíció (DK) arra szólítja fel a kormányt, hogy ha a közintézmények fűtésén akar spórolni, akkor ne az iskolákkal, hanem a minisztériumokkal, a Parlamenttel, a Sándor-palotával és a Karmelita kolostorral kezdje. Hegedűs Andrea, a DK országgyűlési képviselője keddi online sajtótájékoztatóján a köznevelésért felelős helyettes államtitkár azon megnyilatkozására hivatkozott, amely szerint elég lesz 20 fokra fűteni az iskolákat télen. Az ellenzéki politikus szerint ez azt jelenti, hogy a kormány a gázzal való spórolást nem a Parlament, a minisztériumok vagy a hivatalok fűtésén kezdi, hanem az iskolákon. “Amikor a gyermekeink csak…

Tovább olvasom

Minimum 20 ezer forintos iskolakezdési támogatást javasol a DK

Legalább 20 ezer forintos iskolakezdési támogatás bevezetését javasolta pénteki online sajtótájékoztatóján Kálmán Olga, a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja. A “brutálisan megdrágult iskolakezdésről” beszélve azt mondta: egy tavalyi kalkuláció alapján a magyar családoknak gyerekenként 20-30, de akár 50 ezer forint pluszkiadást is jelenthet az iskolaév elindulása. Hozzátette: azt javasolják, hogy a támogatás minimuma 20 ezer forint legyen. Az egyedülálló szülők 30 ezer, a tartósan beteg vagy fogyatékkal élő gyermeket nevelők 40 ezer forintot kapnának – mondta Kálmán Olga. Nem szabad hagyni, hogy az orbáni infláció, a Fidesz megszorításai az iskolába készülő…

Tovább olvasom

A DK százezer forintos juttatást kér a nyugdíjasoknak

A Demokratikus Koalíció (DK) továbbra is arra kéri a kormányt, hogy az év végéig csökkentse nulla százalékra az alapvető élelmiszerek áfáját és adjon egyszeri, százezer forintos támogatást minden nyugdíjasnak. A DK EP-képviselője pénteki, online sajtótájékoztatóján kiemelte, hogy júniusban közel 12 százalékos volt az általános drágulás, miközben az élelmiszerek 22 százalékkal drágultak. A forint történelmi mélypontja mögött az áll, hogy a magyar gazdaság éveken át alulfizetett és kiszolgáltatott munkaerőre épített, “tudatos forintgyengítő gazdaságpolitikát folytattak, az országot eladósították”, és a “kormányzati korrupció” már az uniós pénzek felfüggesztéséhez vezetett – fogalmazott Dobrev Klára.…

Tovább olvasom