Cserbenhagyott sorsok – Lesújtó Szolnok megyei képet fest a gyermekvédelmi jelentés

Országos szinten is az élbolyban jár Jász-Nagykun-Szolnok a halmozottan hátrányos helyzetű, valamint az állami ellátásba kényszerülő kiskorúak arányát tekintve. A térség sajátos, kétirányú tranzitzónává vált, ugyanis miközben a helyi gyerekek közel negyedét idegen megyékbe száműzi a helyhiány, az itteni intézmények majdnem felét más régiókból átszállított fiatallal töltik fel. A szociális krízis, a kapacitások elapadása és a gyermekotthonok túlterheltsége drámai képet rajzol a megye helyzetéről a friss gyermekvédelmi jelentés tükrében.

Tovább olvasom

A mozi mindenkié – ingyenes filmmel ajándékozzák meg a szolnoki gyermekotthonok lakóit

Országos jótékonysági akció keretében mintegy ezer, állami gondoskodásban élő fiatal juthat térítésmentesen moziélményhez szeptember 20-án. A mozi mindenkié elnevezésű kezdeményezésbe Szolnok is bekapcsolódik, így a helyi gyermekotthonok lakói még az országos premier előtt láthatják a legújabb családi animációs alkotást.

Tovább olvasom

Megint súlyos árnyak egy szolnoki gyermekotthon felett, hivatalos személyek is érintettek lehetnek

Újabb megrázó fejezet bontakozhat ki a hazai gyermekvédelmi intézményekben történt visszaélések ügyében. A legfrissebb információk szerint a szolnoki Lehetőség Speciális Gyermekotthonban élő, fiatalkorú lányok szexuális kihasználása miatt indult vizsgálat, amelyben a hatóság tagjai is érintettek lehetnek.

Tovább olvasom

Áprilisban szabadul a híressé vált pedofil rém

Ennyit kapott a jelenlegi jogrendszer alapján, hamarosan már szabadulhat is a gyermekotthon volt igazgatója, akit egyébként Orbán Viktor és a Fidesz, a gyermekekkel való bánásmódjáért kitüntetett. Ez az a bicskei botrány, ami később közvetve elindította a Fideszt a lejtőn.

Tovább olvasom

Ez is a változás lenne? Magyar Péter kiemelte, már nem merik a fideszes politikusok megakadályozni a gyermekek megajándékozását

Emlékezhetünk a tavalyi év végére, amikor államtitkári szinten is fellépett a Fidesz és minden létező eszközzel igyekeztek (többnyire sikerrel) megakadályozni, hogy a Tisza aktivistái ajándékot vigyenek a nehéz sorsú gyermekeknek. Úgy tűnik, ebben is megtört a jég.

Tovább olvasom

A szolnoki gyermekotthonból, „bántalmazások miatt szökött meg” a kisfiú, akit Magyar Péterék felkaroltak

A jelenlegi jogszabályok miatt a beszélgetések után kénytelenek voltak visszakísérni a 11 éves kisfiút Szolnokra, de innentől többen is vállalták, hogy nagyon figyelnek rá. Bőven van tennivaló a gyermekvédelem terén.

Tovább olvasom

Összesen nyolc eljárás zajlik a szolnoki gyermekotthonban történtek miatt

Több rendőrségi vizsgálat is folyamatban van a szolnoki befogadó gyermekotthonban történtek miatt – derült ki Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkárának írásbeli válaszából. Az államtitkár szerint összesen nyolc ügyben indult eljárás, mindegyik a gyermekvédelmi intézményhez köthető bejelentések alapján.

Tovább olvasom

Újabb botrány: súlyosan bántalmazhattak egy 1,5 éves kisfiút egy gyermekotthonban

Ami biztos, hogy a gyermeket kiemelték a családból, pedig a nagyszülők is segítettek az egyedülálló anyának a nevelésben. Aztán „valami” történt a gyermekotthonban, amit a jelek szerint nagyon szerettek volna eltussolni. A megkeresések ellenére az illetékesek hallgatnak.

Tovább olvasom

Tízezer forintos bérleti díj egy felújított lakásért Szolnokon? – Pályázatot írt ki a Lépj! program

Két felújított, kétszobás szolnoki lakás bérleti jogára ír ki pályázatot a Lépj! program, amely a gyermekotthonból vagy nevelőszülői gondozásból kikerülő fiatal felnőttek önálló életkezdését támogatja. A bérleti díj az első évben mindössze havi tízezer forint.

Tovább olvasom

Feljelentették a szolnoki befogadó otthon egykori gyermekfelügyelőjét

A rendőrség idézést küldött Szabó Csabának, a szolnoki befogadóotthon korábbi gyermekfelügyelőjének – értesült a Népszava és a Szol24. A megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatósága gyanúsítottként idézte be, ám Szabó telefonos érdeklődésére nem közölték, pontosan mivel vádolják. Emellett hírportálunk is levelet kapott Mikolyné Kozma Rozália jogi képviseletétől, a Dr. Molnár és Dr. Bata Ügyvédi Irodától – eszerint a szolnoki gyermekotthon vezetője visszautasítja a cikkünkben megjelent vádakat és a szükséges jogi lépéseket megtették Szabóval szemben.

Tovább olvasom