Mégis elszánta magát, vallomást tett Zsolti bácsi ügyében a Szőlő utcai botrány koronatanúja az ügyészségen

Most már nemcsak egy csatorna műsorának munkatársai, hanem az ügyészség emberei is tisztában kell legyenek azzal az aprósággal, hogy ki az a Zsolti bácsi. Érdemes figyelni a következő napok történéseit.

Tovább olvasom

Ketyeg a bomba: Szőlő utcai áldozata (a koronatanú) megnevezte, ki az a Zsolti bácsi

Óriási időzített bomba kezdett ketyegni. Sándor szerint ezt azért nem merte elmondani eddig, mert a Fidesz volt kormányon és a hozzájuk szorosan köthető politikust – eddigi tapasztalatai szerint – úgyis kimosdatták volna ebből a rendkívül piszkos ügyből. Most viszont megnevezte a személyt a Kontrollnak adott interjújában. Érdekes napoknak-heteknek nézünk elébe.

Tovább olvasom

Áprilisban szabadul a híressé vált pedofil rém

Ennyit kapott a jelenlegi jogrendszer alapján, hamarosan már szabadulhat is a gyermekotthon volt igazgatója, akit egyébként Orbán Viktor és a Fidesz, a gyermekekkel való bánásmódjáért kitüntetett. Ez az a bicskei botrány, ami később közvetve elindította a Fideszt a lejtőn.

Tovább olvasom

Hálószobatitok: Magyar Péter felfedte az ellene indult legújabb titkosszolgálati lejáratás részleteit (videóval)

A Tisza Párt elnöke kivette a szelet a fideszes támadógépezet vitorlájából azzal, hogy elébe ment a két napja folyamatosan lebegtetett lejáratóvideó közzétételének és saját maga részletezte mi is történt 2024 nyarán. Magyar szerint a képlet egyszerű, a Fideszre nézve súlyos gödi mérgezésbotrányt próbálnák ezzel elfedni a kormányoldalon.

Tovább olvasom

Azonnali hatállyal menesztették Juhász Péter Pál bizalmasát a Szőlő utcai intézetből, a rendészeti vezetőt – dagad a botrány

Nagyon úgy néz ki a helyzet, hogy ezúttal nem sikerült teljesen a szőnyeg alá söpörni a hatalmas gyermekbántalmazási botrányt, még a szeptemberi igazságügyi miniszteri kiállás is alapjaiban dőlt meg. Gondban a Fidesz.

Tovább olvasom

“Az Orbán-kormány hazudott a Szőlő utcai szexuális gyermekbántalmazás ügyében” – tanúvallomást tettek a 14-15 éves fiúk

Ez rettentően kellemetlen és kimagyarázhatatlan. Még az igazságügyi miniszter is kiállt szeptemberben, hogy az egy óra alatt összehozott jelentésben a szemünkbe mondja, nem merült fel kiskorú sértett a Szőlő utcai botrány ügyében. Most azonban tanúvallomást mertek tenni az abban az időben 14-15 éves fiúk a velük történt szörnyűségekről.

Tovább olvasom

Nem nyomoznak tovább a jászkunsági karateedző ellen szexuális erőszak miatt, mivel a cselekmény elévült

Bár egy hölgy nevét is vállalva feljelentette volt edzőjét, aki elmondása szerint 13 éves korában megerőszakolta őt. Ebből egészen biztosan nem lesz büntetés, mivel a rendőrség bejelentette, elévült az ügy, már nincs nyomozás.

Tovább olvasom

A legrosszabb bulvárlapok színvonalára süllyesztették a megyei weboldalakat? – videó

Azon kívül, hogy egyértelműen központi irányításúak a tartalmak, (nagyon sokszor betűre meg is egyeznek az egyes megyékben,) gyakorlatilag teljes egészében a kormánypárti propaganda és a szexualitás tölti ki. De ráadásul milyen stílusban…

Tovább olvasom

Még rosszabbul állunk: öt év alatt megduplázódott a kapcsolati erőszak áldozatainak száma

Gyakoribbak a szexuális bűncselekmények is, hiába állítja azt a kormány (különösen a közel egy évtizedes migránsválság kezdete óta), hogy mennyire szigorúan fellépnek a nőkkel szembeni erőszak ellen. A kormányzat szerint, ha Gyurcsány lenne hatalmon, a nők már nem lennének biztonságban az utcán sem.

Tovább olvasom