Egy sor férfit vádolt meg nemi erőszakkal a 22 éves nő, akiket meg is hurcoltak – most kiderült, minden történet kitaláció

Durva történetre derült fény, ezért sem szabad mindent elhinni elsőre, ami a közösségi médiában szembejön velünk. A fiatal hölgy több férfit is hihetően azzal vádolt meg, hogy megerőszakolták őt, egyikük emiatt két és fél hónapot ült vizsgálati fogságban. Csak nagyon lassan kerekedett ki a hatóságok számára, hogy a hölgy az első másodperctől kezdve hazudott. Nyolc és fél év börtönre ítélte a prestoni koronabíróság a 22 éves Eleanor Williamst, amiért hamisan nemi erőszakkal és embercsempészettel vádolt meg több férfit – írja a Guardian. Az angliai Barrow-in-Furnessből származó fiatal lány 2020 májusában töltött…

Tovább olvasom

Pont a kormányhivatal tette közzé, hogy a debreceni akkugyár vízigénye és szennyvíztermelése sokkal több az ígértnél

Pedig éppen ez az egyik “hazugság”, amivel a helyi Fidesz már napok óta megkezdte a propagandát és a röplapokon tagadta, hogy ez így lenne. A kormányhivatal által közzétett dokumentum viszont cáfolja a fideszes röplapot. Azóta sebtében el is tüntették a bizonyítékot és félreértésről beszélnek. Több, mint kellemetlen. Néhány nappal a megjelenése után eltűnt az illetékes kormányhivatal oldaláról az a tanulmány, amely szerint a kínai CATL Debrecenben megépíteni tervezett akkumulátorgyárának vízfogyasztása naponta 40-60 ezer köbméter lesz – vette észre a 24.hu. A tanulmányt a debreceni önkormányzat száz százalékos tulajdonában álló Debreceni Infrastruktúra…

Tovább olvasom

Államtitkár: dehogy lesz erdőirtás, ez csak “szokásos baloldali hazugság”

Tehát Orbán Viktor kiadta azt a rendeletét, amely után szabadon lehet tarvágásokat végezni hazánk erdeiben, valójában ezt feleslegesen adta ki, mert úgysem lesznek jelentős erdővágások? Akkor mégsem annyira szükséges a tűzifa? Ha pedig nincs rá szükség, miért hozott a miniszterelnök ilyen rendeletet? Zámbó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára is a Magyar Nemzetnek elmondta: „az említett kormányrendelet kizárólag vészhelyzet esetére készült.” Zámbó egy interjúban leszögezi: „Semmiféle erdőirtásról” nincs szó, a rendelet következtében és „nem csökken az erdők területe.” „Ezek szokásos baloldali hazugságok” – jelentette ki. (mint a rezsicsökkentés…

Tovább olvasom

“A kormány hazudott, óriási adóemelés és megszorítás zajlik éppen” – mikor nevezzük végre nevén?

Rendkívül csőlátású fideszesnek kell lenni ahhoz, hogy valaki ne lássa a teljesen nyilvánvalót az elmúlt napok-hetek történései alapján: a választások előtti osztogatást és totális kiköltekezés miatti hatalmas költségvetési hiányt most próbálja kétségbeesetten visszaszedni az ötödik Orbán-kormány. Ugye emlékszünk, hogy már jóval a háború előtt is elszabadultak az árak? Csak mert mindig mindent az ukrán háborúra fognak Orbánék, erre épül a teljes kommunikáció. A háború, a baloldal és Brüsszel a hibás mindenért. Egy nagyon picit gondolkodjunk ésszel és azonnal szembejön velünk a valóság, a Fidesz bizony teljesen hülyére vett minket és…

Tovább olvasom

Szolnoki kórház: hazugozni kezdett a polgármester, majd rájött, a valóság sajnos őt cáfolja

A szolnoki kórházban több osztályon is komoly ellátási problémák vannak (ahogy egyébként ez nagyjából az egész országra jellemző) és ennek többen hangot is adtak, leginkább a szülészeti osztály kaotikus állapotai miatt. Szolnok fideszes polgármestere rögtön ellenzéki és baloldali médiahazugságnak nevezte a híreket, ám az interneten elszabadultak erre az indulatok. Emiatt gyorsan rá is kellett jönnie Szalay Ferencnek, hogy a valóság valami egészen más ahhoz képest, amit ő állít. A szokásos kormánypárti módszerrel próbálta simán hazugságnak beállítani azt, hogy mennyire alapvető bajok vannak a szolnoki kórházban. Ám a hozzászólók fokozatosan szembesítették…

Tovább olvasom

Már Orbán sem cáfolta, hogy Putyin hazudott a gázárról – mi is csak a piaci árért vásároltuk az orosz gázt

Az orosz elnök néhány héttel ezelőtt kijelentette, hogy Magyarország a piaci ár ötödéért vásárolhatta meg még év elején is az orosz gázt, ám az adatok cáfolják Vlagyimir Putyint. Mi sem kaptuk olcsóbban, de a kampány során ez a tévhit jól jött a Fidesznek. Most viszont már nincs kampány. Bonyolult képlet alapján határozzák meg az orosz gázárat. Annyit tudok mondani, hogy ez jobb ár, mint ami korábban volt – mondta Orbán Viktor a szerdai nemzetközi sajtótájékoztatóján. Arra a felvetésre, hogy a KSH adataiból a Népszava úgy számolt, ugyanannyit fizetünk, mint a piaci ár,…

Tovább olvasom

Nem semmi, a MOL-vezér egy mexikói fotóval illusztrálta, hogyan töltik zacskókba a benzint Magyarországon!

Ez bizony csúnya lebukás, a Momentum meg is tette a feljelentést Hernádi Zsolt vezérigazgató ellen. Vajon tette kimeríti a rémhírterjesztés tényállását? Tudjuk, hogy nem könnyű most az autósok helyzete hazánkban, de miért kell egy valótlan képet felhasználni illusztrációnak? A fotó ugyanis teljesen egyértelműen 2019-es és nem is Európában készült. Az üzemanyagkérdésről tartott csütörtöki, rendkívüli kormányinfón Hernádi Zsolt, a MOL elnök-vezérigazgatója a tankolásos visszaélésekkel kapcsolatban arról beszélt: “… van itt nálam egy olyan fotó, ahol nejlonzacskóba tankolták az üzemanyagot. Érdemes megnézni egyébként, mert egészen döbbenetes.” A sajtótájékoztató egy később pontján, az ellátással kapcsolatos…

Tovább olvasom

Nem hiszik el Szilágyi Liliána húgának védőbeszédét – túl felnőttes és ügyvédes?

Elképesztő mennyiségű hozzászólás érkezett a világhálón ahhoz a nyílt levélhez, amit az írás szerint Szilágyi Liliána húga, Gerda fogalmazott meg és ebben tökéletes védőbeszédet ír édesapjáról, ellenben teljes egészében hazugnak nevezi saját nővérét és édesanyját. A levelet olvasók szerint azonban ez jó eséllyel nem lehet az épphogy nagykorú kislány önálló gondolatainak tömege, itt is az apát gyanítják a háttérben. Ember legyen a talpán, aki az elmúlt két nap viharos gyorsasággal történő eseményeiben képes igazságot tenni. Két, homlokegyenest ellentmondó vádaskodás Szilágyi Liliána úszónő és ügyvéd édesapja között, akit Liliána lelki, fizikális…

Tovább olvasom

“Varga Judit hazudott az EP-delegációnak”

Az igazságügyi miniszter ellenzéki vezetésű vizsgálóbizottságról beszélt az EP küldötteinek, ám a Jobbik képviselője felhívta a figyelmet arra, hogy ez kicsit sem állja meg a helyét. A Parlament nemzetbiztonsági bizottságának jobbikos elnöke, Stummer János azt írja: „A tegnap nyilvánosságra került LIBE-jelentés alapján Varga Judit hazudott a szeptemberben hazánkba látogató EP-delegációnak, amikor azt állította, hogy »Magyarországon ellenzéki vezetéssel parlamenti vizsgálat folyik a Pegazus-ügyben«.” Stummer azt írja, ez nem igaz, „Varga Judit félrevezette a delegációt, hiszen épp a Fidesz képviselői szabotálták már el két alkalommal is a vizsgálóbizottság felállítását”, ezért a jobbikos képviselő…

Tovább olvasom

Sorban érkeznek a bírósági ítéletek, hogy a Fidesz kormánymédiája manipulál és hazudik

Seregnyi vesztett sajtóper a legfőbb szócsövek részéről, de ez semmit nem változtat a Fidesz-KDNP taktikáján. Akármikor bemondásra kész tényként kezelnek egy ellenzéki lejáratást, majd a bukott perek után is egyre gyakrabban egyszerűen nem hajtják végre a bíróság ítéletét. Mert megtehetik. Bárkit megrágalmaz a Fidesz sajtója, aki épp útjában áll a kormány politikai céljainak. A bíróságok észlelik a gyakorlatot, és egyre sűrűbben mondják ki, hogy a Fidesz-média szándékosan manipulál és téveszti meg a közönséget. Van olyan kormánylap, ahol a főszerkesztő sem bírja már követni, hol és mit hazudnak a beosztottai. Akár…

Tovább olvasom