Pócs János a szemünkbe mondta, hogy csak a telefontokját nézegette, pedig az élő közvetítés egészen mást mutat (VIDEÓVAL)

Magyar Péter megszólta beszédje közben Pócs Jánost, hogy menet közben videózik és telefonnal rögzít. Pócs néhány perc múlva külön felszólalásban kérte ki magának és próbálta magyarázni, hogy ő csak az üres telefontokját nézegette. Ezen a terem hangos nevetésben tört ki. Az élő videón pedig jól látható, hogy a tok nem üres, még a fotó elkészítése is látszik a lencsén, valamint a mobil világos kijelzője.

Tovább olvasom

A polgármester az utolsó pillanatig tagadott: a szomszédban egy veszélyes vegyi anyagot gyártó cég nyit üzemet

Meg kell szoknunk az új időket, ahol a lakosság már csak biodíszlet. Azoknál a településeknél, ahol a polgármester és a Fidesz-kormány egy követ fújnak, bármikor lehet ilyesmire számítani. Itt sem szóltak egy szót sem a helyieknek, sőt, a nem éppen ellenzéki polgármester az utolsó pillanatig mindent tagadott az üzem létesüléséről. Bárhol megismétlődhet.

Tovább olvasom

Ellentmondásba került a kormány, új nyilatkozatuk szerint Varga Judit és Kocsis Máté is hazudott

A volt igazságügyi miniszter, Varga Judit, illetve Kocsis Máté is feketén-fehéren kijelentette, hogy az ellenük forduló, az utóbbi hetekben óriási népszerűségre szert tett Magyar Péter csak korábbi feleségének köszönhetően kapott jól fizető állami állásokat. Most viszont ezt kerek-perec tagadják, a kettő között viszont óriási ellentmondás van.

Tovább olvasom

Letagadta volna a balesetet okozó BMW-s, mi történt, aztán megtudta, hogy a kamera mindent felvett – videó

Elképesztő, tipikus magyar történet került nyilvánosságra a napokban. A két BMW ütközésénél ugyanis a vétkes elkezdett volna mellébeszélni és teljesen máshogy előadni a karambol részleteit, mint ahogy az valójában történt. Aztán amikor megtudta, hogy kamerafelvétel készült, hirtelen elismerte, hogy tényleg ő volt a hibás. Jó mindenre felkészülni. A Bpiautosok.hu, a 3-as BMW sofőrjétől kapta meg a felvételt, amit egy segítséget nyújtó autó fedélzeti kamerája rögzített. “A zöld BMW vétlen sofőrje vagyok, reggel munkába menet a BMW X5 terepjáró belém jött. Az eset az Alsónémedi kamionparkoló előtt történt. Az M0 felől…

Tovább olvasom