Bencsik simán svábbogaraknak nevezte az ellenzéki tüntetőket a fideszes tévében, megint egy botrány

Mivel több napon át senki a világon nem helyesbített, nem kért elnézést a HírTV-ben elhangzott döbbenetes kijelentésért, az újságírószövetség megtette az első lépést. Szerintük a kijelentésen túl talán még nagyobb baj, hogy a jelenlevők közül csak helyeslően bólogatott mindenki. Tehát egyetértenek a Sajtóklub egyik állandó vendégének kijelentésével, aki egyben a Demokrata főszerkesztője is. Ide süllyedtünk, hogy ilyen már simán átmehet egy adásban és senki fel sem emeli a szavát kormányoldalról, vagy a hatóságok részéről. Megdöbbentő, hogy a magyar nyilvánosságban egy, a Médiahatóság sugárzási engedélyével rendelkező televízióban egy hetilap főszerkesztője a…

Tovább olvasom

Tordai: A HírTV riportere adta ki magát a Tanítanék tagjának, hogy ezzel is hiteltelenítse a tiltakozást

A Fidesz egyik szócsöve, az évek óta a kormányzó párt propagandacsatornájának számító, rendkívül alacsony nézettségű HírTV-nél dolgozó F. Boglárka intézte a kamu telefonhívást, ezt derítette ki a Párbeszéd politikusa. A csatorna ezzel a “kiszivárgott hangfelvétellel” bizonyította, hogy a Tanítanék Mozgalom csak egy balliberális, irányított közeg. Erre szokták azt mondani, ha ennek a fele is igaz és következmények nélkül megúszható egy ilyen durva hazugság és félrevezetés, akkor Magyarország tényleg komoly bajban van. Múlt héten, miután a Tanítanék Mozgalom a parlamentben akciózott, a HírTV közzétett egy hangfelvételt, amelyen állításuk szerint a szervezet…

Tovább olvasom

A kormánypárti HírTV-n már ott tartanak, hogy hadat kellene üzenni az Egyesült Államoknak – videó

A fideszes megmondóemberek pontosan tudják, hogy valójában Amerika robbantotta fel a gázvezetéket és ez felér egy hadüzenettel. Ne feledjük, hogy ugyanez a kormánypárti csatorna volt az, ahol az orosz-ukrán háború kitörése előtti napokban is azt mondták Bayer Zsolttal az élen, hogy “Oroszország nem támadja meg Ukrajnát, ezt a hülye is tudja.” Most is rendkívül jólértesültek. Bencsik András, a Demokrata lovagkereszttel kitüntetett főszerkesztője, a Békemenet egyik főszervezője a Hír TV-n a szarajevói merénylethez, Pearl Harborhöz, illetve a kassai bombázáshoz hasonlította a Balti-tengeren kilyukadt olajvezetékeket, aminek közelében a szivárgás előtt egyébként orosz hadihajókat…

Tovább olvasom

“Egyértelműen hírt hamisított a HírTV” – videó

Ilyen a fideszes hazugsággyár működés közben – olvasható Ujhelyi István YouTube-videójában. A kormányzati támadómédia hírhamisításának egy újabb fejezetéhez érkeztünk, úgy vágták meg és forgatták ki Ujhelyi István ellenzéki politikus mondatait, hogy az éppen ellenkező értelmet nyert és a Fidesz saját céljaira igyekezett felhasználni. Az internet azonban nem felejt, Ujhelyi megmutatta a vágatlan felvételt is, amiből feketén-fehéren kiderült, hogy a HírTV úgy vágta meg Ujhelyi szavait, hogy az így pont ellenkező értelmet nyert. A Hír TV egyik legutóbbi híradós anyagában azt állították, hogy szembe kerültem saját korábbi állításommal. A Tranziton ugyanis…

Tovább olvasom

A kormánybarát Hír TV-ben kritizálták az OMSZ-vezetők kirúgását

A Demokrata főszerkesztője, Bencsik András szerint elkapkodott döntés született. „Őszintén fájlalom, de azt kell mondjam, hogy szerintem ez egy elhamarkodott döntés volt” – Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője a Hír TV-ben szokatlan mondatokkal kommentálta azt a hírt, hogy Palkovics László technológiai és ipari miniszter kirúgta az Országos Meteorológiai Szolgálat két vezető munkatársát is – szemlézte a műsort a HVG. Bencsik pedig nem állt meg itt: szerinte „komikus, hogy megvolt a kivégzés, és most lefolytatják a vizsgálatot” – mondta ezt arra, hogy a Magyar Tudományos Akadémia csak azt követően tudja vizsgálni az OMSZ előrejelzéseit,…

Tovább olvasom

Orbán vitára nem mert kiállni Márki-Zay ellen, helyette alákérdezős interjút választott a HírTV-ben

A miniszterelnök biztosra ment, itt nem érhették kellemetlen, előre nem egyeztetett kérdések, a műsorvezető úr egyébként is bizonyára jobban félti az állását, minthogy bármilyen, a Fidesz számára ciki témát egyáltalán előhozzon. Pedig lenne mit. Orbán mindenesetre visszatért egy 2002-es kéréséhez, csak most ne egy, hanem sok embert vigyen magával mindenki szavazni. A Fideszre természetesen. Hétfő este a miniszterelnök a HírTv-ben magyarázta el a nemzetközi helyzetet Gajdics Ottónak. Szokásához híven elmondta, hogy nem tudunk úgy segíteni a bajbajutottaknak, ha tönkretesszük magunkat. Újra elmondta, hogy a nemzeti oldal a béke oldalán áll, még szerinte…

Tovább olvasom

Hadházy becsempészte a HírTV-be Orbánék hatvanpusztai birtokáról készült felvételt

Hadházy Ákos és a Fidesz egykori elszámoltatási biztosa, Budai Gyula voltak a vendégek a HírTV Csörte című műsorában hétfőn. A független országgyűlési képviselő a beszélgetés egy pontján előkapott egy képet Orbánék hatvanpusztai birtokáról, és megmutatta a kamerának. A jelenet 5:00-tól látható a videóban. Azt gondoltam, ha most először behívtak ebbe a tévébe, élő műsorba, akkor hadd lássák a megtévesztett szavazók legalább egyszer a hatvanpusztai grandiózus építkezést. Ezért kinyomtattam és bevittem… És beszeltem arról is, hogy miből finanszírozza az építkezést Orbán apuka, akiről a miniszterelnök tegnap azt mondta, hogy nem mer beleszólni az ügyeibe…”…

Tovább olvasom