Első fokon 17 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte a Szolnoki Törvényszék azt a 23 éves férfit, aki tavaly novemberben különös kegyetlenséggel meggyilkolta volt párját egy szolnoki albérletben. A büntetlen előéletű elkövető beismerte tettét az előkészítő ülésen, az ítélet azonban a fellebbezés miatt nem jogerős.
Előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében, valamint három rendbeli információs rendszer felhasználásával elkövetett csalásban mondta ki bűnösnek a férfit a Szolnoki Törvényszék.
A bírósági megállapítás szerint az elkövető nem tudta elfogadni a szakítást, indulatait pedig tovább fokozta, hogy a nő számonkérte és feljelentéssel fenyegette őt. Kiderült ugyanis, hogy a vádlott a sértett tudta és hozzájárulása nélkül, annak bankkártyaadatait felhasználva mintegy 120 ezer forint értékben rendelt videojátékos figurákat és pólókat az interneten.
Ahogy arról beszámoltunk korábban, a tragédia tavaly november 12-én történt, amikor a nő megjelent a szolnoki lakásban a pénzügyi visszaélés tisztázása miatt. A felek szóváltásba keveredtek, majd amikor a sértett távozni akart, a férfi befogta a száját, és egy konyhakéssel többször megvágta a nyakát. A védekező nőt ezt követően egy másik késsel ismételten megszúrta többször is.
A sértett a helyszínen elvérzett, halálát légzési és keringési elégtelenség okozta.

Virágokkal, mécsesekkel emlékeztek meg a helyszínen tavaly novemberben
A bűncselekmény után a vádlott megpróbálta eltüntetni a nyomokat: a holttestet a lakás erkélyén rejtette el, a vért feltakarította, a takarítóeszközöket kidobta, a támadáshoz használt egyik kést egy erdős részen lévő csatornába hajította, illetve az áldozat telefonjáról üzeneteket küldözgetett, hogy megtévessze a környezetet és alibit igazoljon.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség idén júliusban emelt vádat az ügyben. Az október 12-i előkészítő ülésen a vádlott lemondott a tárgyaláshoz való jogáról és elismerte bűnösségét. Az ügyészség tudomásul vette az elsőfokú döntést, a védő fellebbezése nyomán az eljárás a Szegedi Ítélőtáblán folytatódik másodfokon.
Képek: Vajó Levente
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
