Milyen lelke van annak, aki védtelen kölyökkutyákat hajít ki és hagy sorsára?

Megosztás

Óriási a felháborodás azóta a helyiek körében, mivel Miskolcon ismeretlen(ek) az egyik temető szemétdombja mellé tett(ek) több kis kölyökkutyust és a sorsukra hagyták őket.

Azóta szerencsére megoldódott a sorsuk, mindegyikük túlélte és jó helyre került. A felháborodás azonban hatalmas.

A közösségi médiában, az egyik helyi csoportban találkozhattunk a szomorú történettel, hogy valaki úgymond szemétre dobta és magára hagyta Görömbölyön a védtelen kis kutyusokat. Szerencsére éppen időben rájuk találtak és azóta már az új gazdi gondoskodását élvezik.

Aztán azóta már az állatorvost is megjárták, jó kezekben vannak.

A szitkok (utólagos szerkesztés nélkül) pedig záporoztak az eredeti “gazdára”.

“Szívesen kitenném a kedves gazdit is egy szál semmibe valahová 😠😠

“Ilyen atkozott emberiseg a mai vilagba sajnalatra melto”

“Annak a féregnek aki kitette, mert ez volt a legegyszerűbb , rohadjon le mind a két keze!! IVARTALANÍTSD TE BAROM!!👍👍😔😔🐾🐾🙏🙏

“Aki így kidob 1 vagy több kiskutyát az sosem fog ivartalanítani, de még beoltatni sem a kutyusokat..”

“Mindennap ez megy… a szemetek nem fogynak el”

“Gyönyörű kiskutyák, így kirakni nagy lelketlenség… mit mondjunk, mikor a világrahozott újszülöttjét az “anyuka” átdobja a kerítésen. Felfoghatatlan, amit tesznek.”

Kapcsolódó cikkek