A fideszes háborús hisztéria ellenére üzletet nyitott az Aldi Szolnokon

Megosztás

Hónapok óta folytat hisztériát az Orbán-kormány Magyarországon. Veszélyhelyzet veszélyhelyzetet követ, rendeleti kormányzás folyik, minden bajnak az eredője Brüsszel és a háborús szankciók. Ebben a “pokoli” helyzetben nyitott üzletet a német Aldi…

Emlékeznek még? Lázár János: A kormány terve a külföldi boltláncok kiszorítása. Ezzel a címmel jelent meg a kormánypárti Magyar Nemzetben egy cikk, amiben Lázár vázolta fel egyik lázálmát. 

– A kormány jövőbeli tervei között szerepel a külföldi kiskereskedelmi láncok kiszorítása is, amihez nyíltan protekcionista politikát kell folytatni. Ebben offenzívnak kell lennünk, mivel nélkülözhetetlen, hogy létrejöjjön a magyar nemzeti kiskereskedelem – hangsúlyozta Lázár János.

Nos ehhez képest a szolnoki Fidesz nagyon a szívén viselte az új Aldi-üzlet sorsát. Mint ismert, a hazai áruházlánc, a CBA alaposan lebőgött a volt Domus épületében kialakított üzletével. Rövid működés után bezárt. Ennek helye évekig üresen állt, mígnem az Aldi üzletet alakított ki a helyén. Ezt már nagyon várták a környék lakótelepén élők.

A német üzletlánc profi kapitalistaként nem picsogott és hüppögött, hanem nem kis pénzt belefektetve üzletet alakított ki hónapok leforgása alatt.

Az egész eseménysort úgy kommunikálta a szolnoki Fidesz, mintha ők alakították volna ki saját pénzükből a boltot. Nem győzték a beruházás momentumait közösségi felületeken közölni.

Az Aldi Szolnokon is bizonyította, hogy lehet itt válsággal, szankciókkal riogatni, ha van pénz, minden van.

A sikert nem kell megmagyarázni.

Az Aldi szolnoki üzlete csütörtök reggel nyitott meg. Külön kedvezményekkel várták a vásárlókat, akik közül az időben érkezők Béres-vitamint is kaptak ajándékba.

A boltnyitás nem kis demonstrációval járt a Fidesz részéről.

Nem voltak finnyásak, és a korábban kiszorítani szándékozott Aldi új üzletét nyitás előtt bejárta a polgármester, fideszes helyettese, a fideszes körzeti országgyűlési képviselő. Jelen volt a Fidesz új üdvöskéje, akit az önkormányzati körzetben a jövő évi választáson indítani szándékoznak.

Ellenben nem hívták meg a bejárásra az ellenzéki alpolgármestert, aki nem mellesleg a körzet regnáló önkormányzati képviselője.

Györfi Mihály bejegyzést is tett a boltnyitásról. Mint írta: “7 év után sorban állunk. Véget ért a Zagyva-parti lakótelep kálváriája, egyúttal eggyel kevesebb az üres épület a belvárosban.”

Fotó: Györfi Mihály Facebook

Kapcsolódó cikkek